2024. április 18., csütörtök
FEBRUÁR 19-ÉN

Kezdődik a Becskereki sör gyártása

A Carlsberg dunacsébi gyárában február 19-én – tehát a jövő kedden – 14 órakor ünnepélyesen megkezdik a Becskereki sör gyártását. Az eseményen jelen lesz Čedomir Janjić, Nagybecskerek polgármestere és Vladimir Vava, a Carlsberg Szerbia vezérigazgatója is. Ez azt jelenti, hogy az idei, 34. Sörnapokon Becskereki sört is ihatnak majd a rendezvény vendégei.

Becskereki sör is lesz a Sörnapokon (Fotó: Kecskés István)

Becskereki sör is lesz a Sörnapokon (Fotó: Kecskés István)

Egy héten keresztül a nagybecskerekiek a város főterén felállított faházikóban mondhattak véleményt arról, hogy a három felkínált sörfajta közül melyik az, amelyik a leginkább megérdemeli a Nagybecskereki sör elnevezést. Összesen mintegy kilencszázan vettek részt ezen a véleményezésen, a résztvevők hetven százaléka férfi volt.

Az önkormányzat és a Carlsberg megegyezése szerint a Becskereki sör kezdetben a dunacsébi sörgyárban készül, de másfél év múlva Nagybecskereken is beindul egy kisebb sörgyár. Minden eladott, félliteres palack után pedig két dinárt tesznek félre, ebből az összegből remélhetőleg másfél éven belül összejön egy kisebb sörüzemre való. Ily módon a Carlsberg 300 ezer eurót biztosít a nagybecskerekieknek, amihez majd a helyi önkormányzat is hozzáadja a maga részét. Az elképzelések szerint a leendő nagybecskereki sörgyárban naponta 5000-7000 liter sört gyártanak és a világos sör mellett visszahozzák a többi, egykor Nagybecskereken gyártott sörfajtát is.

Nagybecskereken nagy hagyománya van a sörgyártásnak, hiszen a Béga-menti város sörgyárában 1745-től 2006-ig megszakítás nélkül működött a sörgyártás. A sikertelen privatizáció miatt leálltak a sörgyártással, felmondást kapott 250 dolgozó, a gyár berendezése pedig rosszvasba került. Szerencsére a szabadalmak megmaradtak, ami reményt ad arra, hogy valamelyest újjáéled a sörgyártás a legnagyobb bánáti városban.

A dán Carlsberg sörgyártó vállalatot 1847-ben alapították és már a világ egyik legnagyobb sörgyárává nőtte ki magát. A vállalat 150 országban üzletel és több mint 500 különböző sörmárkát értékesít, a legismertebb a Carlsberg, a Tuborg, az 1664, a Holsten és a Kronenburg. A sörgyár 2003-ban vásárolta meg a čelarevói (Dunacséb) sörgyár többségi részvényeit. A Carlsberg gyártja a Lav és a Merak sört Szerbiában.