Gyümölcsöző együttműködés az agrárszférában

A Kárpát-medencei falugazdászprogram képzése Zentán

(szög)

2019. február 8., 08:02 >> 2019. február 8., 08:49

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Csütörtökön délelőtt a zentai Dr. Berényi János Agrárinnovációs Iroda épületében elkezdődött a vajdasági falugazdászok képzése a Kárpát-medencei falugazdászprogram keretein belül, a Szent István Egyetem szakembereinek közreműködésével és az Agrárminisztérium támogatásával.

A megnyitó vendégei, Balog Eszter, dr. Torda Márta, Juhász Attila és dr. Kozári József (Szögi Csaba felvétele)

A megnyitó vendégei, Balog Eszter, dr. Torda Márta, Juhász Attila és dr. Kozári József (Szögi Csaba felvétele)

Ennek nyitányaként ünnepélyes megnyitóval egybekötött sajtótájékoztatót tartottak, amelyen bemutatták a vajdasági falugazdász-hálózatot és annak feladatait, valamint felhívták a figyelmet a képzés jelentőségére. A megnyitón jelen volt Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke, Fremond Árpád, a VMSZ alelnöke, a Köztársasági Képviselőház Mezőgazdasági Bizottságának tagja, Ótott Róbert, a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság helyettes titkára, valamint dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap igazgatóhelyettese is.

Balog Eszter, a gödöllői Szent István Egyetem Kárpát-medencei Agrár- és Vidékfejlesztési Innovációs Központjának vezetője üdvözölte a meghívott vendégeket. Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár köszöntőbeszédében elmondta, a teljes agrárium szempontjából rendkívül fontos, hogy a falugazdászok minél teljesebb tudással rendelkezzenek, hiszen a minisztériumban tervezett agrárpolitikai intézkedések, a támogatási rendszer és a teljes eszköztár el kell, hogy jusson a gazdálkodókig, és a falugazdászok naprakészsége ezen a ponton értékelődik fel, mivel ők az összekötő kapocs.

Ők értesítik a földműveseket egyebek mellett az aktuális pályázati és egyéb lehetőségekről is a szférában, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a családi gazdaságok fenn tudjanak maradni és fejlődőképesek legyenek. Hozzátette, hogy eddig is magas szinten folyt az együttműködés a magyar kormánnyal és az Agrárminisztériummal, és a jövőben is számos lehetőséget biztosítanak egymásnak, hogy a két ország közötti együttműködés még magasabb szintre tudjon emelkedni.

A megnyitón Belánszky-Demkó Zsolt nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár megbízásából dr. Torda Márta főosztályvezető képviselte az Agrárminisztérium Kárpát-medencei Együttműködési Főosztályát. Elmondta, hogy ez az együttműködés tulajdonképpen a magyar kormány azon törekvései közé tartozik, amelyek során a nemzetegyesítés jegyében fontosnak tartja a külhoni magyarsággal való törődést. Kifejtette, hogy az agrárium a gazdaságnak az az ága, amely talán a legfontosabb a szülőföldön való megmaradás szempontjából, hiszen a gazdálkodó olyan termelőeszközzel dolgozik, ami pozitív értelemben röghöz köti őt. A minisztériumban ezért igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy a vajdasági falugazdászok csapata továbbra is kiválóan tudja folytatni munkáját.

Dr. Kozári József, a Szent István Egyetem kancellárhelyettese, egyetemi docense azt hangsúlyozta, hogy míg a gazdálkodó a földdel foglalkozik nap mint nap, addig a falugazdász a gazdálkodókkal, hogy átadja nekik mindazt a tudást, amit magában felhalmozott. Ehhez viszont módszertani ismeretekre is szükség van, hiszen nem biztos, hogy egy nagy tudással rendelkező személy könnyen és érthetően át is tudja azt adni másoknak. Ez egy külön szakma, és a jelen program éppen ezt segít elsajátítani. A falugazdászok munkája rendkívül komoly és felelősségteljes. Bizalmon alapuló kapcsolatokat kell kiépíteniük, tudniuk kell kommunikálni, konfliktusos helyzeteket megoldani, mindezeken túl pedig pályázatokat sikeresen megírni. A képzés tulajdonképpen erről szól elsősorban.

Az ünnepélyes megnyitót záró állófogadást követően a továbbképzés résztvevői máris elkezdték a kétnapos munkát Balog Eszter és dr. Kozári József trénerek vezetésével.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2019     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap
ISO9001 sertified
ISO14001 sertified
IQ NET sertified

Development & Hosting by: CNT | Design by: Plakatila