Amikor a melbourne-i elődöntőben alaposan elbántak ellenfeleikkel, Novak Đoković Lucas Pouille-jal, Rafael Nadal pedig Sztefanosz Cicipasszal, világossá vált, hogy a szerb és a spanyol a jelen pillanatban, különösen ha a Grand slam-tornákról van szó – mert a többi, akárhogy is nézzük, nem annyira fontos – „egy fejjel magasabbak” a teljes mezőnynél. A torna első hat meccsén mutatottak alapján pedig azt lehetett elvárni, ebben csaknem minden szakértő megegyezett, hogy a döntő a toronymagasan két legjobb teniszező egy gigászi küzdelem lesz, olyan ádáz csata, mint amilyent, képletesen, két éhes kutya marakodása csapna az egyetlen csontért.
Novak Đoković jelenleg még ülve is „egy fejjel magasabb” minden ellenfelénél (Fotó: Beta/AP)
Azután, amikor a döntő elkezdődött, pontról pontra érezhettük, hogy a nagy csatából nem lesz semmi, hogy Novak nemcsak a mezőnynél, hanem Nadalnál is egy fejjel magasabb, és olyan stílusban, annyira ellenállhatatlanul nyeri a meccset, amilyent bármelyik sportban is csak elvétve látni.
Statisztikailag a döntő a második játszmával ért véget. Đoković ugyanis pályafutása során 343 meccset játszott, amelyekben három játszma kellett a győzelemhez. Ebből 295-ön győzött, és 191-szer fordult elő, hogy ő nyeri az első két szettet. Ilyen esetben pedig verhetetlen. Novak ugyanis a 191-ből csak egy alkalommal kapott ki. És még nem is valamelyik nagy riválisától, hanem vaskos meglepetésre, akkor 23 évesen, a 2010-es Roland Garroson az osztrák Jürgen Melzertől. A számok tehát azt sugallták, hogy Nadalnak már éppenséggel semmi esélye, még akkor sem, ha Đoković valamivel gyöngébben, a spanyol pedig jobban játszana. Novak azonban nem engedett a szorításból, teljesítményével a teljes 125 percen át rákényszerítette akaratát a nagy ellenfelére, aki sehogyan sem talált ellenszert, és kénytelen volt elismerni, hogy a döntőre igen, de a serlegre nem volt elég jó.
A melbourne-i végkifejlet kapcsán azonnal felmerült a kérdés, hogy Đoković képes lehet-e Roger Federer további csúcsainak megdöntésére, melyek közül a 20 GS-titulus a legvonzóbb célpont. A válasz, ha Đoković fókusza a teniszen marad, ha egészséges lesz, és erejét nem pazarolja a kis tornákra, esetleg néhány 1000-es rangú torna serlegét még begyűjti a GS-előkészületek keretében, akkor képes lehet. Erről esetleg valamivel többet és kézzelfoghatóbbat majd a Roland Garros után mondhatnánk, ha a párizsi salakon is győzni tud.
