Szabadkát számos nemesi család birtokolta a középkor folyamán. Ezek a családok nem ritkán egymással torzsalkodtak a nem csekély bevételt biztosító birtokokért. Volt, hogy fegyverrel, volt, hogy panaszlevéllel próbáltak érvényt szerezni követeléseiknek. Most ez utóbbi esetre elevenítünk fel egy példát városunk gazdag múltjából.
Mátyás király1464. szeptember 7-én rokonának, dengelegi Pongrácz János erdélyi vajdának adományozta Szabadkát. 1470-ben Pongrácz János és felesége új birtokán felépítette a szabadkai várat. Pongrácz János 1476. december 22-én halt meg. Birtokait, köztük Szabadkát is, fia Mátyás örökölte. Pongrácz Mátyás gyermektelenül halt meg, így a birtokai a király, II. Ulászló tulajdonába kerültek, aki 1501-ben Corvin Jánosnak, Mátyás házasságon kívül született fiának adományozta Szabadkát az oppelni hercegségért cserébe. Corvin János 1504. október 12-én meghalt. Két gyermeke fiatalon elhunyt, ezért Szabadka ismét új urat kapott enyingi Török Imre személyében.
II. Lajos király idejében Újlaki Lőrinc felesége, Katalin, Pongrácz János lánya óvást tett Török Imre ellen, mondván, hogy jogtalanul használja a szabadkai birtokokat, amelyek apja után őt illetik. Az ügyben született panaszlevelet Magyar László Középkori olvasókönyvében találhatjuk meg. Ez a dokumentum pontosan ötszáz évvel ezelőtt keletkezett. A dokumentum a következő szöveget tartalmazza:
„Mi, a Budai Egyház káptalanja jelen sorainkkal tudomására adjuk mindenkinek, akit illett, hogy a kiváló Thothy Lengyel László, Katalin úrnőnek, Újlaki Lőrincnek, Bosznia királya és a királyi felség bírája feleségének, néhai Dengeleghi Pongrácz János lányának nevében személyesen megjelent előttünk, hogy kifejezze óvó tiltakozását és ellenkezését a következők miatt: megtudta ugyanis a tiltakozó úrnő, hogy Enyingi Török Imre nagyságos úr, Nándorfehérvár bánja, a közelmúlt napokban a Csongrád vármegyében fekvő Zabathka várát az ugyancsak Zabathka nevű várossal, Madaras, Thovankut, Fabyansebbestyen és Vörösegyházzal, minden hozzátartozó javával és birtoklási jogával, amelyek a tiltakozó Katalin úrnőt mint néhai szülőjének, Pongrácz Jánosnak a lányát illetik meg a Magyarországon és Erdélyben egyaránt érvényes öröklési jog szerint, Lajos király őfelségétől, Isten kegyelméből Magyarország stb. királyától és a mi kegyes királyunktól, megkérvényezte a maga, gyermekei és örökösei számára, hogy a nevezett birtokokba és azok tartozékaiba a király vagy valamelyik káptalan vagy konvent emberei által bevezettessék, és hogy azokat a maga számára a királyi adományozási jog alapján királyi urunk neki adja – hacsak ez ténylegesen már nem is történt meg a tiltakozó Katalin jogának megsértésével és rendkívül nagy kárával. Ezért az óvás megtörténte után az említett Lengyel László a tiltakozó úrnő nevében követelte, hogy az említett Enyingi Török Imre, annak gyermekei és örökösei, valamint mások is álljanak el a kért javak elfoglalásától és jogainak birtoklásától, amelyek az elhunyt Pongrácz János törvényes örökösének, a tiltakozó úrnőnek a tulajdonát képezik, egyben pedig kéri az említett Lajos király urunkat, hogy kegyesen álljon el és vonja vissza birtokadományát, az összes hiteles helyeket pedig, hogy tartózkodjanak az ilyen értelmű írások kiadásától, amik ellen nyilvánosan előttünk a jelen írásban foglalva tiltakozott.
Kelt Pál fordulásának ünnepe utáni első szerdán, az Úr 1519. évében.”
A panaszlevél semmilyen hatást nem ért el. Szabadka Török Imre birtokában maradt, majd halála után fia, Bálint örökölte. Török Bálint egy ideig a szabadkai várban is lakott. 1541-ben a törökök fogságába esett. 1550-ben halt meg Isztambulban. Szabadkán eközben elkezdődött a török hódoltság kora.
