2024. április 27., szombat

Logikus politikai lépés?

Az előrehozott választásokat sokan a haladók hatalmának biztos meghosszabbításaként emlegetik

Annyira biztos, hogy lesznek rendkívüli választások, mint amennyire biztos, hogy nem. Nagyjából ezzel az egy mondattal össze lehetne foglalni az előrehozott parlamenti választások kapcsán hallott kijelentéseket, amelyeket a hatalmi pártok tisztségviselői tettek az elmúlt napokban, azt követően, hogy Aleksandar Vučić államfő, a haladók vezetője, elindította a találgatásokat. Azt nyilatkozta ugyanis, hogy nem kizárt a választások kiírásának lehetősége, egyébként sem lenne ebben semmi rendkívüli, hiszen a jelenlegi kormány az év folyamán mindenféleképpen mandátumának az utolsó évébe lépne, 2020-ban rendes parlamenti választásokat kell tartani a 2016 áprilisában lebonyolított szavazás után négy évvel. Sorra közölte mindenki a saját feltételezéseit, a média exkluzív információkhoz jutott, és sokan már azt is tudni vélik, hogy a voksolást februárban írják majd ki, március végén pedig meg is ejtik. Mint minden korábbi alkalommal, amikor felmerült valamilyen választásnak, politikai változásnak a híre, legyen szó kormányátalakításról, személycserékről, új funkciók kiosztásáról, most is két kategóriába sorolhatók be a haladó párti politikai kijelentések. Az egyik kategória a választások melletti állásfoglalásoké, melyekben kritizálják az ellenzéket, s teljesen felkészültnek nevezik a hatalmi pártot a megmérettetésre. A másik kategória az óvatosabb megnyilvánulásoké, amelyekben inkább az ország érdekeit veszik figyelembe a nyilatkozók, nem zárják azonban ki, hogy a párt és az állam érdeke a választások kapcsán azonos is lehet. Mivel azonban mindenki számára világos, hogy ki fogja meghozni a végleges döntést, pontos prognózist nem adhat senki sem. A párt csütörtöki zimonyi nagygyűlésével kapcsolatban Nebojša Stefanović nyilatkozott a sajtónak, s ezúttal megkísérelte ötvözni mind a két kategóriába tartozó véleményt. A haladók végrehajtó bizottságának a tagjai üléseztek a belgrádi szervezet tagjainak részvételével, s a belügyi tárcavezető szavai szerint megvitatták a választások kiírásának a kérdését is. A nyilatkozatból megint az derült ki, hogy az összes párttag voltaképpen a voksolás mellett foglal állást, a pártelnök azonban inkább az ország gondjaival törődik és nagyon nehezen engedi magát meggyőzni, szinte kérlelni kell. Korábban is hallhattunk már hasonló előkészítő érveléseket. A belügyminiszter szerint mindenesetre készen állnak, de át kell gondolniuk még azt is, mi lenne a legjobb Szerbia számára. Amint átgondolják és megoldást találnak, elő is rukkolnak azzal, közölte.

Az elemzők közül sem sokan mertek egyértelmű jóslatokba bocsátkozni, de mintha a többség véleménye az lett volna, hogy logikus politikai lépés lenne most a választások kiírása. Biztosan nem véletlen az, hogy az államfő a szavazás eshetőségeiről beszélt, másrészt meg nyomós oka lehet arra, hogy most begyűjtsön még egy négy évre szóló megbízatást pártjának, hiszen az idén egy nagy, és népszerűség szempontjából nem túl kedvező feladat vár rá: meg kell oldani Koszovó kérdését.

Megmosolyogtatóak azok a kijelentések is, amelyek Koszovóval kapcsolatosak, akár Pristinából, akár Belgrádból érkeznek. Mindenki meg van győződve arról, hogy folytatódni fog a dialógus, hogy eredményes lesz a párbeszéd, s hogy még az idén sikerül hosszú távú egyezségre jutnia a két félnek. Közben a viszonyok egyre rosszabbak, a szerb árura száz százalékos vámilletéket vezetett be Pristina, a dialógus voltaképpen elakadt, az Európai Unió illetékesei külön-külön tárgyalgatnak a két szemben álló fél tisztségviselőivel, hogy megteremtsék a folytatás lehetőségét. De mindenki optimista. Hogy miért? Valószínűleg azért, mert Brüsszel és Washington is egyetért abban, hogy az idén a hosszan tartó és lényegi eredményeket felmutatni nem tudó tárgyalási procedúrának véget kell vetni és el kell jutni egy mindkét felet jogilag is kötelező dokumentum megszületéséig és aláírásáig. Azon sem kellene meglepődni, ha ez a dokumentum valahol már létezne is. A minap éppen a koszovói parlament alelnöke kapott őszinteségi rohamot, és azt mondta a közszolgálati televíziónak, hogy biztos benne, az idén meglesz a megoldás, de abban is, hogy sem Pristinát, sem Belgrádot nem kérdezi majd meg senki arról, hogy mit gondol e megoldásról. A koszovói kérdés már tavaly rendeződni látszott, kezdetét vették az esetleges területcserével kapcsolatos találgatások, aztán mintha Pristinában, a Ramush Haradinaj kormányfő és Hashim Thaçi elnök közötti vonalon keletkeztek volna megoldhatatlan problémák, s Haradinaj inkább a keményvonalas és megalkuvásra képtelen koszovói albán politikát kezdte volna képviselni, míg az elnök a kevésbé népszerű, de megegyezésre hajló vélemény híve lett volna.

A haladók körében bizonyára sokan úgy vélik, hogy jobb lenne választani még a koszovói rendezés előtt, mint azt követően, Szerbia számára ugyanis nem lesz kellemes élmény ez a rendeződés, még akkor sem, ha sikerül kiharcolni valamit a tárgyalásokon. A haladók választói körének jelentős része továbbra is úgy hiszi, éppen ez a párt és annak vezetője a legerősebb garancia ma Szerbiában Koszovó megőrzésére. A helyzet rendezése viszont aligha tartalmazza majd a déli tartomány Szerbiában maradását, s erről olykor már az államfő is beszélt, vagy próbált utalni erre meglehetősen kevés óvatossággal.

A hatalomellenes tüntetéseket is a választásokkal próbálhatja csillapítani a vezetőség. Kérdés azonban, hogy mekkora sikerrel jár mindez, ezek a tüntetések ugyanis nem nevezhetők egyértelműen ellenzéki tüntetéseknek, sokak szerint csökkenne az erejük, ha pártkoordináták közé próbálnák azokat az ellenzéki politikusok terelni. Másrészt, a tüntetők elégedetlenek a választások feltételeivel, a rendezetlen választói névjegyzékekkel is. Az ellenzéki pártok közül többen az esetleges szavazás bojkottját helyezték kilátásba. Nehezen képzelhető el az, hogy márciusig az így kialakult helyzetet rendezni lehetne. Egy olyan választás pedig, amelyik semmit sem old meg, csak növeli a belpolitikai feszültséget, valóban rossz lépés lenne az ország és a hatalmi párt szempontjából is. Nem hiszem, hogy egy ilyen körülmény jelentené azt a biztonságos teret, amelyben hátradőlve ki lehet eszközölni Koszovó státusának végleges rendezését.