Színes könnyek a metropoliszban

Ótos Annabella fotói Los Angeles utcáiról

Török Erna

2019. január 3., 06:44 >> 2019. január 3., 07:45

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Ótos Annabella, az újvidéki Művészeti Akadémia harmadéves operatőr szakos hallgatója első ízben vett részt alkotóként a vajdasági fotóriporterek kiállításán, amely anyaga a Vajdasági Múzeumban tekinthető meg. Ez a mögöttünk hagyott december még egy jelentős eseményt hozott Annabella életében: az első önálló fotókiállítást. Az Álmok és könnyek című kiállítás anyagát harminc különböző méretű színes fotó alkotta, amelyek amerikai/ Los Angeles-i útja során készültek. Mi a fotók készítése során szerzett élményeiről, tapasztalatairól is kifaggattuk.

– A kiállítás fő témája a szegények és a gazdagok közötti különbség Amerikában. Miért? Azért, mert amikor Amerikára gondolunk, senki sem e szomorú képre gondol, hanem arra, hogy Amerikában mennyire pompázó lehet minden, mennyire boldog mindenki, mennyire színes minden. Én éppen e hamis, torz képnek az ellentétét szerettem volna bemutatni a fotók által, hogy még sincs teljesen úgy minden, ahogyan azt elképzeljük. A kiállítás anyagában az utca világának a képei találhatók meg. Ezeken a fotókon a perifériára szorult réteg emberei tűnnek fel.
n A fotók élénk színei igen szembetűnőek. Miért színesek a képek?
– Megszoktuk, hogy minden kép fekete-fehér, ha szomorú témáról van szó. Én szándékosan állítottam ki színes képeket, hogy még inkább kihangsúlyozzam az ellentétet a megszokott szemléletmód és a valóság között. Az is célom volt, hogy még nagyobb mélységet nyújtsak ezáltal a témának.
  Hogyan festenéd le szavakkal Los Angeles utcáinak hangulatát, világát? Mi volt az, ami leginkább megdöbbentett?

– A csalódás az, ami számomra leginkább leírja Los Angeles utcáit. Nem ezt vártam el, hogy látni fogom, ha ide utazom. Ide sorolnám még a magányt is, mert valahogy el vannak különülve bajba jutott társaiktól az emberek. Nincs az az összehangolódás, hogy majd segítenek egymásnak. Ott mindenki el fogadta sorsát, és e szerint próbál életben maradni. Ami leginkább jellemző rájuk, az a különféle kábítószerek használata. Vannak olyan súlyos esetek is, akik már szinte félholtan fekszenek az úton vagy a füvön, és csak úgy vannak...

Milyen reakciókat váltott ki az emberekből, hogy fotózod őket, nem féltél ilyen közelről lencsevégre kapni őket?

– Ezzel sokszor viccelődök, de nem illene: egy bácsika, aki tolókocsiban volt és portrékat rajzolgatott, amikor lencsevégre kaptam, rögtön felemelte a fejét és elkezdte mondogatni hangosan és feldúlt hangon, hogy ő most nincs felkészülve a fényképezésre. Nem néz ki jól, nincs olyan ruhába öltözve, ami jót mutatna a képen. Ilyenkor azt szoktam hozzátenni, hogy még szerencse, hogy tolókocsiban volt, mert ha fel tudott volna állni, ki tudja, mi következett volna azután. A part mentén pedig az történt, hogy kihasználva a turisták érdeklődését, figyelmét, különféle homokvárakat és alakzatokat meg egyéb kacatokat raktak a főutcára, tudván, hogy a turisták ezeket biztosan lefotózzák, mint ahogy azt én is tettem. Igen határozottan rám szóltak, hogy adjak nekik pénzt, mert csak akkor készíthetek fotót... Igazából nem érdekelt, hogy hozzám szólnak-e, vagy történik-e esetleg valami egyéb súlyosabb dolog, mert bíztam a szerencsémben és elszánt voltam. Tudtam, hogy érdekes, jó anyaggal akarok hazatérni, és ez vezérelt mindvégig. Nem volt semmilyen félelem- vagy szégyenérzetem, ahogy a szívem vitt, aszerint cselekedtem. Lehet, hogy ha nem követett volna a szerencsém, másképp történt volna...
Miért épp Los Angelest választottad?
– Azért választottam Los Angelest, mert vonzott a filmek világa, a sztárok élete, és minden, ami mindezt körülveszi. Távol attól, hogy én minderre számítottam volna, amit ott valójában láttam. Egyáltalán nem azt láttam, amit vártam. Fölhúztam egy nap a pacsnimat, hátamra vettem a táskámat, és az új fényképezőgépemmel a kezemben útnak indultam: „most én majd fotózom Los Angelest”. Útközben megláttam az első hajléktalant, s mintegy öt percen belül már öt-tíz képet csináltam, s belegondoltam, hogy mindez merőben más, mint amit én elképzeltem. S akkor így jött ez az egész, hogy hazafelé azon gondolkodtam, hogy ezeket az embereket kellene bemutatnom az embereknek. Az volt a célom, hogy azokat a dolgokat, amelyet a filmeken látunk, ellentétbe hozzam a valósággal, bemutassam, hogy mindez nem így van. Sokaknak lehet, hogy nem lesz az életük során lehetőségük arra, hogy eljussanak Amerikába, és ezáltal is szemléltetni szerettem volna a város hangulatát, és felhívni a figyelmet minderre, hogy ez is létezik. Sajnos ilyen is van Amerikában, és nem csupán pompázó és színes az élet.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége