2024. április 19., péntek

A Körhinta és a Bánk bán Belgrádban

Együttműködési szerződést kötött a magyar és a szerb nemzeti színház

Telt ház és óriási érdeklődés fogadta péntek és szombat este a belgrádi Nemzeti Színházban a budapesti Nemzeti Színház vendégszereplését. Pénteken a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkcióját, a Körhintát, szombaton pedig a Bánk bánt láthatták a nézők. A színdarabok a Szerbiai Kulturális Hetek rendezvénysorozat keretében mutatkoztak be Szerbiában.

A Körhinta Belgrádban (Ótos András felvétele)

A Körhinta Belgrádban (Ótos András felvétele)

Ivana Vujić, a belgrádi Nemzeti Színház igazgatója a pénteki színdarab előtt bejelentette, hogy együttműködési szerződést kötött a budapesti Nemzeti Színház és a belgrádi Nemzeti Színház.

– Ennek köszönhetően nemcsak jobb feltételeket teremtünk a csere- és vendégelőadások számára, hanem részt vehetünk majd egymás előadásaiban és szakmai műhelyein, valamint tanoncaink is megismerhetik a másik színház munkáját – mondta Ivana Vujić.

A szerződést Vidnyánszky Attila, a budapesti és Ivana Vujić, a belgrádi Nemzeti Színház igazgatója látta el kézjegyével. Az előadást megtekintette Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere is, aki kijelentette, örömének szolgál, hogy egy olyan időszakban lehet Belgrádban, amikor a magyar és a szerb kapcsolatok fejlődő fázisban vannak.

– A történelmi tapasztalat az, ha e két állam nemzete képes együttműködni, akkor ez nemcsak e két nemzetnek, hanem az egész régiónak, sőt egész Európának a hasznára válik. Azért jöttem ma Belgrádba, hogy az embert érintő legkülönbözőbb területeken, mint a sport, a kultúra és az oktatás, az együttműködés alapjait megerősítsem – mondta a miniszter.

Kásler Miklós és Ivana Vujić (Ótos András felvétele)

Kásler Miklós és Ivana Vujić (Ótos András felvétele)

A budapesti Nemzeti Színház igazgatója az együttműködési szerződéssel kapcsolatban kiemelte, hogy egy többéves kapcsolat erősödött meg. A pénteki színdarabról szólva elmondta, hogy a Körhinta valójában egy szívet melengető, folklorisztikus hagyományainkban építkező, táncra, zenére épülő mese a szerelem mindenhatóságáról, és arról, hogy ott kell megcsinálni életünket, ahol vagyunk.

– A Bánk bánk a legjobban megírt színpadi mű, olyan témákat, kérdéseket vet fel, amelyek szerintem itt Belgrádban is feltevődnek, miszerint lehetőségeink kelet és nyugat között feszülnek. Ez egy tizenharmadik századi történet, de semmi sem változott, ugyanazok az energiák feszítik szét életünket ma is – mondta a rendező.

Szentgyörgyi Klára, a Collegium Hungaricum magyar művelődési központ vezetője az október elején elindult Szerbiai Kulturális Hetek rendezvénysorozattal kapcsolatban elmondta, hogy egyre többen érdeklődnek a rendezvényeik iránt.

– Ez azt jelenti, hogy van egy közönségi réteg, akit érdekli, hogy mi történik a magyar kultúrában. A mostani színházi előadásokra minden jegy gyorsan elkelt, és azóta is folyamatos az érdeklődés. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen nagy sikerrel dolgozunk – nyilatkozta lapunknak Szentgyörgyi Klára.

Kásler Miklós magyar tárcavezető pénteken Vladan Vukosavljević szerb kulturális és tájékoztatási miniszterrel, Vanja Udovičić szerb ifjúsági- és sportminiszterrel és Mladen Šarčević szerb oktatási miniszterrel is egyeztetett jövőbeli közös projektumokról. A találkozón többek között szóba került az aracsi Pusztatemplom helyreállítása, az újvidéki magyar nyelvű pedagógusképzés önálló jogi személlyé való elismerése, valamint különböző orvostudományi kutatások és a műszaki tudományos kutatások is.