2024. május 8., szerda

Ismét tankok a központban

A város szinte minden pontján éreztetik velünk azt, hogy nagy esemény küszöbén állunk: November 25-én lesz egy évszázada annak, hogy az akkori politikai döntés értelmében Vajdaság Szerbiához került.

Ennek a jubileumi csomagnak a központi figurája, pontosabban történelmi megtestesítője I. Péter szerb király, akinek uralkodása ideje alatt, 1918-ban létrejött a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, azaz Jugoszlávia elődállama. Ennek az uralkodónak állítanak most hatalmas szobrot a Halpiac melletti Köztársaság téren. A talpazat már elkészült (alsó felvételünkön), és neki szentelték azt a hatalmas, hét emelet magasságú falfestményt is, amely pár nappal ezelőtt jelent meg a róla elnevezett sugárút egyik lakóépületének falán. A városi rendezvények többségébe ilyen vagy olyan módon beleszövik a nagy dátumra történő utalást, a Szabadság téren pedig hagyományos, a különböző, történelmi, hadászattal összefüggésbe hozható események évfordulója alkalmával már megszokottá vált, katonai bemutatót láthatunk. Egy tankot és több rakétavető, páncélozott harci járművet tegnap leparkoltak, 1918. november 9-e alkalmából, ezen a napon vonult be a szerb katonaság Újvidékre. Legutóbb áprilisban láthattunk ugyanitt harci eszközöket, akkor a Szerb Katonaság napja alkalmából.