2024. május 11., szombat

Az elődök tisztelete, az utókor cselekedete

Keresztszentelés volt a doroszlói temetőben

Doroszlón polgári kezdeményezésre indítottak gyűjtést a temetői nagykereszt, vagyis Ft. Csincsek Antal egykori plébános síremlékének felújítása céljából.

Szerencsére nem kellett hosszasan keresgélni a támogatókat, ugyanis az Amerikai Egyesült Államokban élő, doroszlói születésű Frendl született Oravecz Franciska felajánlotta, hogy a kereszt felújításának költségeit teljes mértékben finanszírozza.

A Fábián Gábor csonoplyai kőfaragó által visszaállított nagykereszt szentelésére ma, halottak napján került sor, a felújítást és a gyűjtést kezdeményezők, Diósi János, Gellér Balázs, Wilhelm József, Szitás Mária, Pelt Ilona, L. Móger Tímea, ft. Verebélyi Árpád, Stock János, Konc Ferenc, Tancsik Ferenc, továbbá a Szent György Lovagrend helyi tagjai és a doroszlói emlékező hívek jelenlétében.

Wilhelm József történész elmondta, hogy a temetői nagykeresztet 1938-ban, ft. Csincsek Antal helyi plébános halálakor állították fel, annak síremlékeként. A halottakért való közös imahely ilyen módon való kialakítására azért volt szükség, mert abban az időben a Szerb Királyság nem tett lehetővé egyenlő jogokat a római katolikusok vallásgyakorlását illetően. A nagykereszt azóta is közös imádkozóhelye azoknak, akik a halottaikra emlékeznek.

Ft. Verebélyi Árpád főesperes plébános a hívekkel együtt imát mondott, majd felszentelte a nagykeresztet. Ugyanakkor felhívta a jelenlévők figyelmét az ilyen és ehhez hasonló formában megnyilvánuló múlt iránti tisztelet fontosságára. Elmondta, dicséretes, hogy az utókor gondot visel a közösség egykori meghatározó személyiségeiről, szakrális műemlékeiről, közös imádkozási helyeik emlékezetéről.

A kezdeményezők a síron elhelyezték a kegyelet virágait és elmondták, folytatni kívánják a doroszlói köztéri szakrális emlékek felújításának folyamatát.

A keresztszentelést halottak napi szentmise előzte meg a Szent Imre herceg nevét viselő templomban. A szentelést és emlékezést a helyi Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesületben közös társalgás követte, amely a Kuckó-Gyermeksarok civil szervezet támogatásával valósult meg.