Kálmány Lajosra emlékeztek

A jeles néprajzkutató Egyházaskéren is fontos tevékenységet fejtett ki

B-a

2018. október 30., 11:42

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Kálmány Lajos katolikus pap és néprajzkutató meghatározó személyisége volt a történelmi Észak-Bánság magyarlakta vidékeinek. Munkássága szempontjából nem csupán papi hivatása fontos, hanem néprajzi gyűjtései is, amelyek során számos – addig szájhagyomány útján terjedő – mondát örökített meg erről a tájról. Mivel Egyházaskéren is tevékenykedett, a helyiek már több éve megemlékeznek róla.

Az egyházaskériek már több éve megemlékeznek Kálmány Lajosról (Balázs Andrea felvétele)

Az egyházaskériek már több éve megemlékeznek Kálmány Lajosról (Balázs Andrea felvétele)

Az egyházaskéri Kálmány Lajos-emléknap vasárnap délelőtt szentmisével kezdődött, amelyet Sóti János törökkanizsai plébános celebrált. A plébános arra hívta fel a hívők figyelmét, hogy a szórványlétből és a falu lakosságának elöregedéséből adódó nehézségek ellenére higgyenek Istenben, hiszen ő ott is képes segíteni, ahol már az emberi erő nem. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az ehhez hasonló eseményeken együtt ünnepelhetnek a hívek és a politikum képviselői. A szentmise után Takács Andrea magyar szakos hallgató ismertette Kálmány Lajos életútját, majd az esemény fő szervezője, Marias Ileana Ella köszöntötte a résztvevőket.

– Úgy gondoltuk, az idén is megtartjuk a megemlékezést a templomban, valamint utána egy kis fogadásra invitáljuk a megjelent vendégeket. Örülök, hogy az ilyen eseményeknek köszönhetően történik a faluban valami olyasmi, ami egy kicsit meg tudja mozgatni a helyi embereket. A mai rendezvényt a tartományi szervek pályázati forrásaiból tudtuk megvalósítani, amiért nagyon hálásak vagyunk az illetékeseknek.

A szentmise után a jelen lévő tisztségviselők megkoszorúzták a templomkertben Kálmány Lajos, valamint Piri Géza, a délszláv háborúban elesett helyi kiskatona emléktábláját. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Gyömbér Stana, Csóka község polgármester asszonya, Orosz Urbán Csilla és Zombori Csaba, Törökkanizsa, illetve Csóka község alpolgármestere, Oláj Tibor, a csókai községi képviselő-testület elnöke, Oláj Ibolya, a Magyar Összefogás lista jelöltje, valamint Törtei János, a csókai községi tanács tagja is.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2019     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap
ISO9001 sertified
ISO14001 sertified
IQ NET sertified

Development & Hosting by: CNT | Design by: Plakatila