2024. március 29., péntek
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2018

„Más nem fogja megtenni helyettünk”

Padén is bemutatkoztak a Magyar Összefogás lista jelöltjei

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör nagytermében mutatkoztak be szerda este a Magyar Összefogás lista jelöltjei, akik közül Erdődi Edvina, Losoncz Dávid és Ternovácz István beszélt az MNT szerepéről, illetve a november 4-i választásokon való részvétel fontosságáról.

Losoncz Dávid, Erdődi Edvina és Ternovácz István a padéi összejövetelen (Horváth Zsolt felvétele)

Losoncz Dávid, Erdődi Edvina és Ternovácz István a padéi összejövetelen (Horváth Zsolt felvétele)

A jelölteket Komáromi László, a VMSZ helyi szervezetének elnöke köszöntötte, majd Losoncz Dávid arról beszélt, ha mi, vajdasági magyarok nem megyünk el szavazni, akkor ezt más nem fogja megtenni helyettünk. Hozzátette, az sem mindegy, mennyien vesznek részt a voksoláson, ahogyan az sem, az MNT elnökének, illetve tagjainak a mandátuma ötezer vagy ötvenezer szavazatból indul, ugyanakkor az is lényeges, hogy Padé, Temerin vagy más települések magyarsága mennyivel járul hozzá a szavazatok számához.

Ternovácz István elmondta, pártonkívüliként azért vállalta el a jelöltséget, mert szerinte az Orbán-kormányzatnak köszönhetően olyan termékeny nemzetépítés, nemzetegyesítés zajlik, amilyenre a mi életünkben, sőt a szüleink életében sem volt példa. Úgy fogalmazott, mivel ennek a nemzetépítésnek elsősorban a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács a délvidéki letéteményese, úgy véli, a Magyar Összefogás listáján való szerepléssel maga is hozzájárulhat a folyamat előbbre viteléhez.

Erdődi Edvina a személyes példáján keresztül beszélt a jelenlévőknek a MNT által elért eredményekről, kiemelve, amikor ő egyetemre járt, még nem volt MNT-ösztöndíj, és a lakbérért is tetemes összeget kellett fizetnie, így tisztában van azzal, hogy a nemzeti tanács ösztöndíja és az Európai Kollégiumban való kedvezményes lakhatási lehetőség mekkora segítséget jelent a vajdasági magyar hallgatóknak, illetve szüleiknek. Kitért arra is, hogy a kampány során szerémségi magyarlakta falvakba is ellátogattak, és valóban példaértékű az az erő, szívósság és szervezettség, ami az ottani települések lakosságát jellemzi. Hozzátette, Maradékon a 37 év után visszaállított magyar nyelvű oktatást, Satrincán pedig a magyar hagyományok és a népi kultúra rendkívül magas szintű ápolásának lehetőségét is az MNT biztosítja.

– Biztosítja, hogy ne szóródjunk szét, és hogy azt érezzük, egy közösséghez tartozunk, és segíteni tudunk egymásnak – hangsúlyozta a Magyar Összefogás jelöltje.

Az összejövetel folytatásában az egybegyűltek is elmondhatták véleményüket a vendégeknek, akikkel egyebek mellett az elvándorlással, a civil szféra mindennapjait érintő nehézségekkel, az oktatással, a tájékoztatással és a nyelvhasználattal kapcsolatos helyzetképre vonatkozó észrevételeiket osztották meg.