2024. május 8., szerda
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2018

Kérdések és válaszok

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Tegnap Noszán és Ludason közösségi találkozót tartottak a Magyarok Vajdaságban – A nemzetépítés lehetőségei címmel.

Noszán, az általános iskolában megtartott rendezvényen a november 4-ei nemzeti tanácsi választásokon induló Magyar Összefogás több jelöltje, Péter Krisztina, Verebes Krnács Erika és Fazekas Róbert is jelen volt. A program elején a vendégek megtekintették az épülő művelődési házat, majd az érdeklődők előtt ismertették programjukat, hangsúlyozva az összefogás fontosságát, amelyet a megmaradásunk zálogának tekintenek. A jelöltek képviseletében Fazekas Róbert nyilatkozott a médiának, és kiemelte a közösség tagjaival való találkozás fontosságát.

– Az embereknek úgy tűnhet, hogy csak a kampány ideje alatt járjuk a terepet, de ez koránt sincs így. Van egy elképzelésünk, egy stratégiánk, egy akciótervünk, amelyet a Magyar Nemzeti Tanács a korábbi időszakban is képviselt, és mi is azon vagyunk, hogy ezekre az alappillérekre támaszkodva a vajdasági magyarság mindennapjait megkönnyítsük azokon a területeken, amelyeken a nemzeti tanács illetékes. Ehhez szükségünk van arra, hogy terepi információkat gyűjtsünk arról, hogy mik az igények, milyen problémák merülnek fel, és ez egy prioritási sorrend felállítását segíti majd, ami a cselekvési tervben az arra adott válaszokat fogja megfogalmazni – nyilatkozta Fazekas, aki szót ejtett az oktatásban elért eredményekről is, kiemelve, hogy a kis településen tanuló gyermekek nem részesülhetnek kevésbé színvonalas oktatásban a nagyvárosban tanulóknál.

A ludasi közösségi találkozó vendége a Magyar Összefogás jelöltje, Losoncz Dávid, valamint Ternovácz István volt. A rendezvényen részt vett Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője is. A helyi közösség épületében megtartott eseményen a jelöltek és a szavazók közötti kommunikáció fontosságára hívták fel a figyelmet. Losoncz Dávid újságírói kérdésre elmondta:

– A közösségi találkozók célja, hogy mi, jelöltek bemutatkozzunk a közösség tagjainak, ugyanakkor ezek a találkozók azért is nagy jelentőséggel bírnak, hogy elmondjuk az embereknek, hogy ők sem kevésbé fontosak, hisz ha nem megyünk el szavazni, azt senki sem fogja megtenni helyettünk. Az eddigi tapasztalataink pozitívak. Mindig vannak kérdések, vannak reakciók, és jó ezt látni, jó ezt hallani, mert ezeket a reakciókat továbbvisszük, és azután már ezekkel együtt tudunk arról beszélni, hogy mi a fontos – fogalmazott Losoncz.