2024. május 10., péntek
NAGYBECSKEREKI IPARI ÖVEZET

Egy beruházó se ment el

Épül az új munkacsarnok (Fotó: Kecskés István)

Épül az új munkacsarnok (Fotó: Kecskés István)

Nagybecskerek bebizonyította, hogy a beruházók számára jó feltételeket biztosít és eddig még senki se ment el közülük. Ehelyett sok beruházó bővíti a már meglévő munkacsarnokait – mondta Čedomir Janjić polgármester ma az Elemér felőli ipari övezetben tett látogatása alkalmával, ahol meglátogatta a német Geze és a hazai tulajdonban lévő Bomist építőhelyeit. Mindkét cég bővíti a telephelyét.
A Geze nagybecskereki Kft.-jét 2008 áprilisában alapították meg, a németországi Geze Gmbh csoportosulásnak a részeként. Az anyavállalat háromezer dolgozót foglalkoztat és Németország mellett Spanyolországban és Kínában vannak telephelyei. Az alaptevékenységük a nyílászárók mechanizmusainak a gyártása, a manuális szerkezetektől az elektronikus záró rendszerekig. Ezen a téren folyamatos újítások után kutatnak és a világ egyik vezető csoportosulásának számítanak.

Mint ahogy Vanja Ilić, a Geze nagybecskereki üzemének az igazgatója elmondta, jelenleg kétszáz dolgozót foglalkoztatnak. A nagybecskereki ipari övezetben hat hektárnyi területet béreltek, ebből a területből 8100 négyzetmétert foglal el a jelenlegi munkacsarnokuk. Jelenleg egy újabb, 6300 négyzetméteres munkacsarnok építése van folyamatban. Ennek egy részébe áthelyezik a termelési részleget, a másik részében pedig a termékeiknek a vizsgálatát végzik majd. A beruházás értéke 4,9 millió euró.
Mint elhangzott, a Geze az újabb beruházásával azt a szándékát jelzi, hogy elégedett a gazdálkodási feltételekkel és a termelés folyamatos bővítése az egyik céljuk.