2024. május 8., szerda
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2018

Erőt mutathatunk föl

A Magyar Összefogás jelöltjei Péterrévén jártak családlátogatáson

Öt családnál tett tegnap látogatást Péterrévén a Magyar Összefogás két jelöltje, mgr. Hajnal Jenő és Turkál Marianna. Az eseményre Kinka Erzsébet, a Vajdasági Magyar Szövetség péterrévei szervezetének elnöke, dr. Molnár Viktor, a VMSZ óbecsei szervezetének az elnöke és Stefaniga Csaba tanácstag is elkísérte őket. Vendéglátóik olyan családok voltak, amelyekben a Magyar Nemzeti Tanács támogatásában részesülő iskoláskorú vagy egyetemista gyerekeket nevelnek, illetve hagyományápolással és táborszervezéssel foglalkozó művelődési egyesületek.

Látogatóban a Dr. Kiss Imre Művelődési Kört vezető Csasznyi házaspárnál (Fehér Rózsa felvétele)

Látogatóban a Dr. Kiss Imre Művelődési Kört vezető Csasznyi házaspárnál (Fehér Rózsa felvétele)

Mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke elsősorban az MNT támogatási rendszerével kapcsolatos azon tapasztalatokra és ötletekre volt kíváncsi, amelyekkel tovább fejleszthető az MNT elkövetkező négy évének a munkaterve.

– A beszélgetések során kapott visszajelzések meg fogják határozni a Magyar Nemzeti Tanács elkövetkező négy évének a feladatait is. Az ehhez hasonló személyes találkozások során mutatkozik meg a leginkább az, hogy egy adott közösség mennyire erős és milyen jó szervezője saját közösségi életének. Azért is fontos, hogy minél többen részt vegyenek a küszöbön álló nemzeti tanácsi választásokon, mert a szerb politikum felé így lehet megmutatni a vajdasági magyarság erejét – tette hozzá az elnök.

A politikusok a Horváth, a Gödöllei, az Albert és a Sterbik családoknál tették tiszteletüket, valamint a Dr. Kiss Imre Művelődési Kört és a Tisza Mente Közművelődési és Népművészeti Egyesületet is meglátogatták.