2024. április 19., péntek

Idősek a számítógép világában

Tegnap elindult a szabadkai VM4K-ban a Nagyszülők Online elnevezésű képzés

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban tegnap került sor a Nagyszülők Online elnevezésű képzés első órájára. Kosányi Tamás, a VM4K képzési referense elmondta, hogy a képzés egy hónapig tart, öt találkozást foglal magába, és szerdánként zajlik, kétszer hatvan percben. Arról is értesülhettünk, hogy tekintettel a korosztályra, a találkozások nem nyúlnak az estébe, a résztvevők ugyanis idősebbek, legfőképpen nagyszülők.

– Jól tudjuk, hogy a fiatalabb generációk életéhez már hozzátartozik a számítógép, az online világ, az idősebbek viszont ezt még nem tanulták. A visszajelzések alapján óriási az érdeklődés, a helyek gyorsan beteltek, és továbbra is vannak érdeklődők. A gyermekek számára már tartottunk informatikai képzést, ezúttal pedig azokat az időseket szólítottuk meg, akiknek szükségük van informatikai felzárkózásra. A VM4K széles skálán nyújt programokat a vajdasági magyarság számára, felsőfokú, mester- és továbbképzések zajlanak az épületünkben, csütörtökönként pedig klubesteket, különböző témájú rendezvényeket tartunk – hallottuk Kosányi Tamástól.

A Nagyszülők Online képzést László Aranka, a Politechnikai Iskola informatikatanára vezeti:

– Erre a képzésre főleg azokat az időseket vártuk, akik kezdők a számítógépezés terén, tehát az alapoktól indulunk. A képzés egyebek közt magában foglalja az online kommunikáció elsajátítását és az internetes böngészést, a résztvevőket tulajdonképpen a praktikus számítógép-használatra tanítjuk. Arra is hangsúlyt fektetünk, hogy megtanulják tartani a kapcsolatot a távol élő családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel. Az idősekről azt tartjuk, hogy ódzkodnak az új technológia használatától, de akik erre a képzésre jelentkeztek, nyitottak, ezen már túlléptek – fejtette ki László Aranka.

A képzés egyik résztvevője Kovács Éva építészmérnök, tizenkét éve nyugdíjas, és a férjével jelentkezett.

– Az internet és az elektronikus levelezés érdekel bennünket a legjobban. A gyerekek dolgoznak, az unokák iskolába járnak, nincs idejük ránk. A munkahelyemen dolgoztam számítógépen, de a férjem teljesen kezdő – tudtuk meg Kovács Évától.

A számítógépezés Németh Magdolnát is érdekli:

– Az unokáim már rég elhagytak tudásban, én csak kullogok utánuk, és szeretnék többet megtanulni – mondta Németh Magdolna. 

Hasonló okok miatt jár a képzésre Pék Éva is:

– Már az óvodás unokám is többet tud a számítógépezésről, mint én, ezért jelentkeztem – mondta.