2024. május 8., szerda

Új út az Újsoron

Összesen mintegy 2,5 kilométeres útszakasz kap aszfaltburkolatot Ludason

Az autóút kiépítése vidékünkön az 1990-es években vette kezdetét, nagy változásokat hozva a közlekedésben, az úthálózatban, többek között azért is, mert az út helyenként korábban már meglévő és gyakran használt utakat szelt ketté. Így járt a ludasi Újsor is, amely nemcsak az ott élők számára, hanem a helybeli mezőgazdasági termelők számára is nagy jelentőséggel bír, és amely egy részének így nem maradt aszfaltozott kijárata a főbb útvonalakra. Az út felújítására régóta nagy igény mutatkozott, és 2007-ben el is készült az út alapja. A közelmúltban megtörténtek a szükséges előkészületek, és mára minden adott ahhoz, hogy az időjárási körülmények függvényében elkezdődjön az út leaszfaltozása. A munkálatokat hétfőn megtekintette Kern Imre, az Építésügyi, Közlekedési és Infrastruktúrafejlesztési Minisztérium államtitkára, Szabadka Város önkormányzatának képviselői: Horvát Tímea alpolgármester, Újhelyi Ákos, a városi tanács gazdasági és Osztrogonác Simon, a városi tanács mezőgazdasági kérdésekkel megbízott tagja, valamint a ludasi helyi közösség küldöttei, többek között Aladics Tibor, a helyi közösség közgyűlésének elnöke.

A munkálatok néhány nap alatt befejeződhetnek (Fotó: Gergely Árpád)

A munkálatok néhány nap alatt befejeződhetnek (Fotó: Gergely Árpád)

A látogatás alkalmával megtartott sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy a munkálatok során mintegy 2,5 kilométer hosszú szakasz kap új aszfaltburkolatot. A munkálatok összértéke megközelítőleg 15 millió dinár, amit a Szerbiai Utak közvállalat eszközeiből fedeznek.

Kern Imre (Fotó: Gergely Árpád)

Kern Imre (Fotó: Gergely Árpád)

Kern Imre nyilatkozatában kifejtette, hogy több évtizedes problémát sikerült megoldani, hisz az itt élő családoknak főleg télvíz idején nehéz volt kijutniuk az útra.

Aladics Tibor (Fotó: Gergely Árpád)

Aladics Tibor (Fotó: Gergely Árpád)

– Az aszfaltozás a munkálatok utolsó fázisa. Az út előkészítése már korábban megtörtént, akkor zúzott kővel szórták le, most pedig aszfalt kerül az útra, és látható az is, hogy az alapokat is rendbe hozták – mondta Kern. Az államtitkártól emellett azt is megtudtuk, hogy a munkálatok néhány nap alatt befejeződhetnek, kedvező időjárási körülmények között akár a hétvégére is elkészülhetnek vele.

Aladics Tibor elmondása szerint Ludas történelmében ünnepélyes pontnak tekinthető az út leaszfaltozása.

A szabadkai önkormányzat és a ludasi helyi közösség képviselői (Fotó: Gergely Árpád)

A szabadkai önkormányzat és a ludasi helyi közösség képviselői (Fotó: Gergely Árpád)

– Egy régi ígéret valósul meg az út elkészítésével. 2007-ben, amikor elkészült az út alapozása, reménykedtünk abban, hogy hamarosan sikerül aszfaltburkolattal lefedni, ez ma szerencsésen megtörtént. Ezen út közelében sok fiatal házaspár él, nagyon sok gyermek született az elmúlt időszakban, és sajnáltuk, hogy nekik eddig sajnos nem tudtuk biztosítani azokat a feltételeket, amik másoknak már megvannak a faluban – fogalmazott Aladics, aki mindezek mellett beszélt a terveikről is.

– Számunkra nagyon fontos a Ludast Kispiaccal összekötő út kiszélesítése, de ugyanúgy a Kosztolányi Árpád út melletti kerékpárút kiépítése is, és természetesen a továbbiakban is küzdünk az olyan háztartásokért, amelyek nem jutottak aszfaltozott úthoz – mondta a helyi közösség közgyűlésének elnöke.