2024. április 27., szombat

Biciklizni jó!

Miért kerékpároznak a hollandok, és miért tesszük ezt mi?

Aki biciklivel közlekedik, sok bosszúságtól megkímélheti magát: számára nem lesz probléma a parkolás, a lelkiismeretét sem terheli fölösleges környezetszennyezéssel, a rendszeres tekerés pedig az egészségnek is jót tesz. Európában különösen a hollandok jeleskednek a biciklis kultúrájukkal: őket nem zavarja sem eső, sem szél, az iskolás gyerekek, az öltönyös politikusok és az idős házaspárok kedvenc közlekedési eszköze egyaránt a bicikli. Nálunk ugyan nincs ekkora hagyománya a kerékpározásnak, mégis sokan ülnek reggelente kétkerekűre.

Amszterdamban a csatornahídból is biciklitartó válik (Gruik Zsuzsa felvétele)

Amszterdamban a csatornahídból is biciklitartó válik (Gruik Zsuzsa felvétele)

Minden évben szeptember 22-én tartják az európai autómentes napot. Az esemény két évtizedes múltra nyúlik vissza: 1998-ban rendezték meg először, elsősorban a környezettudatosság jegyében. A célja, hogy fölhívja az emberek figyelmét arra, hogy nemcsak autóval lehet közlekedni: iskolába, munkába, piacra egyaránt eljuthatunk gyalog vagy biciklivel, nagyobb város esetén pedig tömegközlekedéssel is. Ezek közül talán a kerékpárnak van a legtöbb előnye: biciklire pattanva nem szennyezzük a környezetünket, viszonylag gyorsan odaérhetünk bárhova, és még az egészségünknek is jót tesz. Ahol sokan járnak biciklivel, ott kevesebb az autóbaleset, és lássuk be, városképileg is kellemesebb látványt nyújt a sétálóutca, a zöldövezet meg a kerékpárút, mint egy szürke, toldozott-foltozott aszfaltút, orrfacsaró felhőket eregető, hangosan zúgó járművekkel borítva.

Hollandiában nagyon jó a biciklis infrastruktúra, még kerékpáros gyorsforgalmi utak is vannak. Számukra annyira természetes ez, hogy nem is értik, hogyan lehetne másképp. Az általam megkérdezett helyiek nem tudták megmagyarázni, miért vezet az országukban szó szerint mindenhova bicikliút:

– Hollandia lapos, nálunk nincsenek hegyek és dombok – mondogatták, és ezzel elintézettnek tekintették a kérdést.

Persze mi itt, a Kárpát-medencében sejthetjük, hogy valami más is van a háttérben, hiszen ugyan a mi vidékünkön sincs túl sok hegy vagy domb, mégsem jellemző, hogy többet ülnénk biciklin, mint autóban.

Kerékpárral bárhova eljuthatunk (Dávid Csilla felvétele)

Kerékpárral bárhova eljuthatunk (Dávid Csilla felvétele)

Charlotte Utrechtben lakik, Hollandia egyik legnagyobb városában. Mivel Hollandiában sok ember él viszonylag kis területre összezsúfolva, a városokra a keskeny utcák jellemzőek:

– Biciklivel könnyebb a nagyvárosokban közlekedni, így jobban elférünk. Ráadásul nem nehéz megtanulni hajtani, és még egészséges is. A kerékpáros dolga könnyű, de az autósét megnehezíti az önkormányzat: aki parkolni szeretne a városban, annak különadót kell fizetnie.

Itthon a biciklizés nem feltétlenül magától értetődő, különösen nem az hosszabb távokra. Bár néhol vannak városokat összekötő, jól kiépített bicikliutaink, sőt még a magyar határon is átjuthatunk kerékpárral, de ezeknek az állapota nem mindig teszi lehetővé a biztonságos közlekedést. És ha az utakkal nincs is baj, a közlekedéskultúrának még van hová fejlődnie – legalábbis erre lehet következtetni Kriszta és Zsolti szavaiból.

– Sajnos nehéz úgy biciklis kultúráról beszélni, hogy nagyon rosszak a bicikliutak, vagy egyes helyeken nincsenek is kiépítve – mondta az Újvidéken élő Kriszta, akinek nemrégiben egy kerékpározás alkalmával a rázós bicikliúton letört a hátsó lámpája. – Ha autóúton kell hajtanom, egyáltalán nem érzem magam biztonságban, sajnos nálunk még nem adják meg az autósok az elsőbbséget. Tavalyi németországi utam során nagy ámulattal néztem, hogy ott a biciklisek ugyanolyan jogokkal rendelkeznek mint az autósok.

Zsolti szerint a zentai bicikliutak többnyire megfelelőek, különösen ahhoz képest, amit Szabadkán és Palicson tapasztalt: ott sokáig tető nélkül tátongott a bicikliút kellős közepén egy kanalizációs nyílás. Ez három évig jelentett veszélyt a kerékpárosokra, végül megoldották a problémát. Amióta Zentán él, nem tapasztalt nagy gondokat a bicikliutakkal; a problémát Krisztához hasonlóan inkább a gépjárművezetők hozzáállásában látja:

– Szerintem az autósok még nem kapcsoltak, hogy Zentán léteznek bicikliutak. Hiába van elsőbbségem, akkor is bekanyarodnak elém, sokszor még a bicikliútra is fölhajtanak, mert épp a péknél van dolguk. Nem néznek bele a visszapillantó tükörbe, nem nézik meg, teker-e valaki a bicikliúton, csak lefordulnak a kereszteződésben. És a bicikliutat használják parkolásra. Mindettől pedig balesetveszélyessé válik a kerékpáros közlekedés.

Az infrastruktúra azonban csak egy dolog, még csak nem is a legfontosabb. A jó utaknál sokkal többet nyom a latban, hogy szeretnek-e az emberek kerékpározni. Aki szereti a biciklijét, az akkor is használni fogja, ha néha kátyúkat vagy rossz helyen parkoló autókat kell kerülgetnie.

Kriszta biciklivel jár, ahova csak teheti:

– Így jutok el az egyetemre, edzésre, bevásárolni is. De kikapcsolódásként is szoktam biciklire pattanni, és csak róni az utcákat. Külföldi kirándulások alkalmával is inkább szeretem biciklivel feltérképezni a terepet, valahogy ezáltal jobban meg tudom ismerni az adott helyet, ahol vagyok. Szabadságot ad nekem. Tényleg bárhova el tudok vele jutni bármikor, és hatalmas dugókat ki tudok vele kerülni. Nincsenek parkolási problémák, és így a városi buszra való várakozás is megszűnik.

Hazafelé (Gergely József felvétele)

Hazafelé (Gergely József felvétele)

Kriszta nem emlékszik arra a pillanatra, amikor megszerette a biciklizést, úgy érzi, ez inkább egy folyamat eredménye volt, semmint tudatos döntés:

– Otthon mindig nagyon természetes volt felpattanni a biciklire, elmenni vele a piacig, zenesuliba, vagy akár a gyümölcsösünkig is. Kocsit csak nagyobb távokra használtunk. Így lehet, hogy a szüleim biciklizés iránti szeretete és környezettudatossága az, ami miatt megszerettem én is.

Zsolti tizenöt éve használja a városi biciklijét, szinte személyes kapcsolatot ápol vele. Számára a biciklizés egyszerre jelent testmozgást és praktikus közlekedést:

– Sokkal jobb, mint a futás, nem terheli úgy az ízületeket. Két kerékpárom van, az egyik a szüleimnél parkol, „őt” alig használom. Azért őt, és nem azt, mert annak idején rengeteget tekertem vele, nagyon sokat jelentett nekem. A másikat mindennap használom: ezzel járok munkába, boltba is. Annak idején irreális összeget töltöttem arra, hogy egy profi autófényező olyan színt adjon neki, ami nekem tetszik. Aztán eljött az idő, hogy az új munkahelyem miatt az utcán parkolok le vele, be kell zárnom a biciklitartóba, ehhez pedig kell egy zár. Olyat vettem, ami elég vastag, gondolván, hogy így nehezebb lesz ellopni a kerékpáromat, csak arra nem gondoltam, hogy a masszív anyagot nem lehet összehajtani, a rázós utakon hazazötykölődve pedig mindjárt le is verte a méregdrága festéket a biciklivázról. Most matricán gondolkozok, csak nem hagyhatom így a biciklimet. Olyan nekem, mint egy barát, akire bármikor számíthatok. Kivéve persze, amikor elromlik a szelepsapka, olyankor nagyon mérges vagyok, de szerencsére a legtöbb meghibásodást meg tudom javítani.

Hasonló bicikliszeretetről számolt be Gilian, aki egy holland kisvárosban él, Amszterdamtól harminc kilométerre. Ő úgy látja, hogy a kerékpározás az egészségére és a szociális kapcsolataira is jó hatással van:

– Két biciklim van, egy városi és egy mountain bike. Ez utóbbi rengeteg élményt nyújt nekem! Ugyan különösebben nem szeretek terepen kerékpározni, de a barátaim közül sokan igen. Néhány éve körbetekertük az Alpokot, arra az alkalomra vettem ezt a használt kerékpárt. Már kétszer jártam vele az Alpok körül, tavaly pedig megjártuk a Pireneusokat is. Amellett, hogy sosem volt baj vele, rengeteg szép pillanatot ajándékozott nekem ez a bicikli.

A városi kerékpárt munkába járásra használja, ami napi kétszer negyven perc testmozgást jelent:

– Tizenhárom éve használom ezt a kerékpárt, és nagy szerepe van az egészségem megőrzésében. Soha nem hagyott még cserben. Van hozzá egy biciklis táskám is, ahova befér a laptopom meg az esőkabátom, így az időjárási viszontagságok nem jelenthetnek gondot.

A holland példa

A Holland Kerékpáros Követség egy olyan hálózat, amely a biciklizéshez kapcsolódó tudás és szakértelem megosztásával foglalkozik kutatóintézetek, vállalkozások, civil szervezetek és az állami szektor bevonásával. Egyik biciklis nagykövetük videó formájában dolgozta föl a holland kerékpáros infrastruktúra kialakulásának történetét. Szerinte a dolog a második világháború utáni országépítésig nyúlik vissza. Hollandia ebben az időben gyorsan gazdagodott, ez pedig többek között azzal járt, hogy miközben fokozatosan szorult vissza a biciklizés, rengeteg autó jelent meg az utakon. Ennek eredményeként nagyon megnőtt a közlekedési balesetek száma is: a hetvenes évek elejére évente több száz gyerek halt meg az utakon. Emiatt emberek tömegei vonultak ki az utcákra, és követelték a változást. A változás pedig a kerékpározás ösztönzése képében jelentkezett, amihez hozzájárult a 1973-as nagy olajválság is. Többször került sor autómentes vasárnapokra: ilyenkor senki nem ült a volán mögé, a lakosság pedig megtapasztalhatta nemcsak azt, hogy milyen szép a város és tiszta a levegő, ha nincsenek autók, de azt is, hogy biciklizni milyen jó. Az önkormányzatok pedig szép sorjában elkezdtek kerékpárutakat építeni, és Hollandia mára a világ leginkább biciklibarát országává vált.