2024. április 19., péntek
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2018

Együtt a magyar oktatásért

Összefogással, szakmai felkészültséggel a gyerekeinkért címmel tartott tegnap délután kerekasztal-beszélgetést Csókán a Magyar Összefogás.

Jerasz Anikó az eredményeket ismertette (Gergely József felvétele)

Jerasz Anikó az eredményeket ismertette (Gergely József felvétele)

A rendezvényen általános és középiskolában tanító pedagógusok, intézményvezetők egyaránt részt vettek. A Magyar Összefogás jelöltjei, Oláj Ibolya, Verebes Krnács Erika, Csikós Krisztina és Jerasz Anikó mellett jelen voltak Erdély Lenke és Kormányos László tartományi képviselők, valamint Pék Zoltán parlamenti képviselő is.

Elsőként Oláj Ibolya, a Magyar Összefogás csókai jelöltje szólalt fel, aki 27 éve dolgozik sajátos nevelési igényű gyerekekkel a zentai Thurzó Lajos iskolában.

– Remélem, hogy ezután lesz lehetőségem arra, hogy sokat tegyek ezekért a gyerekekért, minden magyar gyerekért. Közös az emlékünk, a sorsunk, a jövőnk, és összefogással nagyon sok mindent el tudunk érni – mondta.

Verebes Krnács Erika elmondta, hogy az Újvidéki Rádió gyerekműsorának szerkesztőjeként rengeteg interjút készített gyerekekkel, ezt a lehetőséget pedig ajándékként élte meg.

– Rengeteget kaptam a gyerekektől. Nemcsak tanítja őket az ember, hanem maga is tanulhat tőlük nyitottságot. A gyerekeket minden érdekli – hangsúlyozta.

Csikós Krisztina, a Szabadkai Középfokú Zeneiskola szaktanára örömét fejezte ki, amiért a pedagógusok megjelentek az eseményen, bizonyítva ezzel, hogy szívügyüknek érzik a diákok sorsát.

– A szabadkai zeneiskola az egyetlen olyan középfokú zenei iskola Szerbiában, ahol anyanyelven folyik az oktatás. Aki igyekszik, törekvő, és zenei pályára készül, az ebben az iskolában minden alapot megkap ahhoz, hogy tanulmányait tovább tudja folytatni – fogalmazott.

Erdély Lenke tartományi képviselő elmondta, hogy a hétfői parlamenti ülés témája a vajdasági középiskolai hálózat volt.

– Összesen 65 tagozat közül választhatnak a magyar nyelven tanuló diákok. Ez egy óriási szám, ami valós választási lehetőséget jelent, hiszen minden, amit a diákok szeretnének, amiről álmodnak, itt van a terítéken – emelte ki, majd felhívta a pedagógusok figyelmét arra, hogy a Magyar Nemzeti Tanáccsal karöltve mind tartományi, mind köztársasági szinten nagyon sokat tettek azért, hogy megmaradjanak a magyar nyelvű tagozatok. Hozzátette, hogy a gyerekeket már kiskoruktól kezdve arra kell tanítani, hogy érdemes itthon maradniuk, hiszen anyanyelvükön, képzett és felkészült pedagógusoktól tanulhatnak.

A tankönyvkiadásról elmondta, hogy az új tanterv csak nemrégiben készült el, ilyen rövid idő alatt pedig nem lehetséges elkészíteni a megfelelő és jó minőségű tankönyveket; nagyjából egy év késésre lehet számítani.

Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke azokat az eredményeket ismertette, amelyeket az MNT az oktatás területén ért el az elmúlt években. Hangsúlyozta, hogy óvodafejlesztést, játszóterek építését is megvalósították, tanévkezdő csomagot biztosítottak az első és iskolai kirándulást a harmadik osztályos, magyar nyelven tanuló diákoknak, emellett a szakiskolákat és a gimnáziumokat is fejlesztették. Elmondta azt is, hogy egyik nagy sikerüknek tekintik, hogy megmarad a feketetói magyar nyelvű oktatás, a korábbi hírekkel ellentétben nem szűnik meg a magyar tagozat.

– Mindannyiunknak az a fontos, hogy a magyar nyelvű oktatás megmaradjon minden pici településen, hogy megmaradjon minden általános iskolában. Az a legfontosabb, hogy a gyerekek anyanyelvükön tanuljanak, hogy ott járhassanak iskolába, ahol élnek, és hogy a legközelebbi iskolákban tudják a tanulmányaikat megkezdeni és folytatni – fejtette ki.