2024. április 27., szombat

Vég nélküli erélyeskedés

Nyilván két cél, egy propagandajellegű, tehát nyilvános, és egy rejtett cél vezérelte a kormányt, amikor úgy döntött, hogy erélyesen szembeszáll az engedély nélküli építkezésekkel, s ennek érdekében még az elérhető műholdat is igénybe veszi. A technika eme találmányával ugyanis rendkívül könnyen megállapíthatók a létező objektumok helye és mérete, tehát nincs szükség a felügyelők és a földmérők valóságos hadseregére, akik leleplezhetik a törvény betűje alól kibúvó beruházókat.

A hangoztatott cél, érvényt szerezni az előírásoknak, s úgy tüntetni fel az országot, hogy itt a jog uralma létezik, s ezt mindenki köteles betartani.

Alapjában véve ezzel a törekvéssel nem lehet vitatkozni, hiszen akármilyen rossz is a törvény, az általa megfogalmazottaknak minden polgár részéről illik eleget tenni. Ennél a pontnál azonban akár le is akadhatnánk, hiszen a sajtó széltében-hosszában szellőztette, miszerint a volt államelnök fia, Kragujevac jelenlegi polgármestere, apja uralkodása idején egy „kisebb, „mindössze” háromszáz négyzetméteres hétvégi házikót építtetett a Száva partjára, mellesleg, államilag védett területre. Akkoriban a felügyelőség és minden más illetékes megjelent a helyszínen, megállapította a kétségtelen jogsértést, de amilyen gyorsan felemelkedett a méltatlankodás porfelhője, ugyanolyan sebesen el is tűnt.

Hasonló helyzet alakult ki Belgrádban is, amikor a város főépítésze a szomszédasszonyától elbitorolta a placc egy részét, majd engedély nélkül többszintes házat épített, de azóta az illető polgármester-helyettessé lépett elő és az ügy „elaludt”.

Pedig már néhány évvel ezelőtt az országos földmérő hivatal hozzávetőleges számítása szerint Szerbiában legalább másfél millió engedély nélkül épített objektum volt. Napjainkban ez a szám, a műholdas felvételeknek köszönhetően, a háromszorosára, illetve nagyjából ötmillióra emelkedett.

Minden bizonnyal ez az adat „verte ki a biztosítékot” legfelsőbb szinten, s az illetékes szolgálat azóta nyakra-főre küldi a polgároknak a felszólításokat, azzal fenyegetőzve, hogy ha nem legalizálják építményüket, kötelesek lesznek lebontani, vagy pedig az önkormányzat teszi meg, természetesen az érintett tulajdonos költségére.

Egyébként a jogállam (nem) működését jelzi az is, hogy a hivatalos adatok szerint az országban 4,75 millió épületet tartanak nyilván.

Az illegális építkezés szinte divattá vált, s csak azok érzékelik leginkább, akik bármi oknál fogva járják az országot és a nagyobb városok peremterületein láthatják, hogy gomba módra szaporodnak az – általában – többszintes lakóépületek. Nem kevés esetben mindenfajta engedély nélkül.

Részben tehát ezt az állapotot szeretné megszüntetni az illetékes minisztérium, illetve a kormány. Pedig ők is tudatában vannak a ténynek, hogy teljes egészében nem számíthatnak sikerre. Különösen azok esetében nem, akik „közel vannak a tűzhöz” és emiatt úgyszólván érinthetetlennek tekintik magukat.

Az akciónak azonban van egy sokkal prózaibb vetülete is. Az ingatlanok után fizetendő vagyonadó ugyanis az önkormányzatokat illeti, tehát a községek, városok bevételi oldala számára nem mindegy, hogy hányan fizetik a vagyonadót. Az ebből eredő jövedelem számukra annál is inkább fontos, mert a kormány korábban megvont tőlük bizonyos forrásokat, tehát minden dinár úgy kell nekik, mint egy falat kenyér.

A gond csupán ott kezdődik, akár annak idején a kötelező tévé-előfizetés esetében, hogy bíróságilag hogyan lehet behajtani a pénzt. Ép ésszel aligha lehet felfogni, még kevésbé megérteni és elhinni, hogy a bíróságok záros határidőn belül képesek lennének ötmillió(!) peres eljárás lebonyolítására, amelynek végeredményeként az érintett polgárok kötelesek lennének törleszteni tartozásukat az államnak, ez esetben az önkormányzatnak.

Bírósági eljárások megindítása is kétséges, mivel a felperes köteles leszurkolni az igazságügyi szervnek az ezzel kapcsolatos illetékeket. Az igaz, hogy a jogerősen megnyert per után minden költséget a vesztesnek meg kellene térítenie, de hol találjanak a városok, főleg pedig a községek annyi pénzt, amiből megelőlegezhetik az eljárással költségeiket?

Könnyen megtörténhet tehát, hogy ebből is egy, csak papíron maradó, vég nélküli erélyeskedés marad.