2024. április 26., péntek

Néptáncmozgalom az összetartás jegyében

Sikeresen zárult az első Hatetudnád tábor Zentán

Táncos körökben sokan ismerik Lázár Zita (lánykori nevén Kálmán Zita) és Kálmán Luca nevét. Nem véletlenül, hiszen gyermekkoruk óta aktívan jelen vannak ebben a közegben. A kezdet megalapozott és elmélyített  a lányokban olyan értékeket, ami a folytatás igényét szülte, azt a tenni akarást, ami a mai napig munkál bennük. A kezdetekről, a jelen aktivitásáról és tervekről beszélgettünk.

Nagy Zita és Számfira Máté csoportja a gálán (Szabó Nóra felvétele)

Nagy Zita és Számfira Máté csoportja a gálán (Szabó Nóra felvétele)

– Mit kell tudni a kezdetekről, honnan fakad a néptánc iránti szeretet?

Luca: Már kiskorunkban jártunk táncra. A szüleink ugyanezt nem mondhatták el magukról, nekik nem volt erre lehetőségük, így szerették volna, ha ez nálunk máshogyan alakul. Lukács Imre tanított bennünket, aki mindig jött Temerinből, nagyon lelkesen és kitartóan vitte az itteni csapatot. Ha ő nem lett volna, akkor lehet, hogy soha nem néptáncolunk, lehet, hogy teljesen más irányba mentünk volna. Ez szerencsére nem így alakult, sőt, mára ott tartunk, hogy egyik lányával, Lukács Sárával közösen dolgoztunk az első zentai Hatetudnád táborban.

– Ahogy említed is: első Hatetudnád tábor Zentán. Ez nyilván maga után vonja, hogy van egy másik aspektusa is, miszerint van előélete máshol. Mit kell tudnunk erről, eleve magáról a Hatetudnádról?

Zita: Szegeden aktív munka folyik már öt éve, s ezt mindenképpen át akartuk hozni Zentára, lévén, hogy zentai származásúak vagyunk.

Lázár Zita és Kálmán Luca, a Hatetudnád tábor fő szervezői (Szabó Nóra felvétele)

Lázár Zita és Kálmán Luca, a Hatetudnád tábor fő szervezői (Szabó Nóra felvétele)

Luca: A eleje úgy indult, hogy elmentem Mexikóba, és a helyemre érkezett egy amerikai cserediák egy évre. Őt a szüleim elvitték néptáncolni. Ez egy másfél-kétórás próba volt. Rájöttek, hogy ha elviszik, majd hazamennek, lassan indulhatnak is érte. Így, hogy elkerüljék a jövés-menést, maradtak a szüleink is táncolni. Aztán apa mondta Zitának, hogy nincs női oktató azon a helyen, ahol táncolnak, jó lenne, ha besegítene. A csoportot amúgy Erdő Vadim Béla indította el, aki egyben névadója is volt a csoportnak.

Zita: Egy próbát tartottunk együtt Bélával, aztán hétvégén szólt, hogy Budapesten van munkája, egy ideig tartsam én a próbát. Így tulajdonképpen szép lassan átcsorgott az én kezembe ez a feladat, mert végül Béla Budapesten maradt. 2013 őszétől új helyen, új férfi oktatóval folytatódott a tanítás, amit én nagyon élveztem. Nem az anyagi oldala volt a lényeg, ez valószínűleg érződött is. Elsősorban az volt a cél, hogy táncházakban tudjanak táncolni azok, akik hozzánk járnak. Nem fellépésorientált volt ez a felnőtt csoport, csak élvezetesen akarták eltölteni a szabadidejüket. Mára annyiban változott a helyzet, hogy igénylik a fellépéseket. Őket Számfira Máté és Nagy Zita oktatják, a mostani zentai táborunkban is ők voltak az oktatók.

– Rátérve az idei táborra: említettétek, hogy első alkalommal szerveztétek meg a Hatetudnád tábort Zentán. Milyen tanulságot vontatok le? Mi a személyes tapasztalat, sikeresnek éltétek meg?

Számháború az Emlékiskola udvarában (Szabó Nóra felvétele)

Számháború az Emlékiskola udvarában (Szabó Nóra felvétele)

Balla Ákos és Szabó Nóra kézműves csoportja (Szabó Nóra felvétele)

Balla Ákos és Szabó Nóra kézműves csoportja (Szabó Nóra felvétele)

Luca: Mindenképpen nagy pozitívuma a tábornak, hogy elsőre ilyen sokan lettek, ami azt jelenti, hogy van rá igény, és szeretik ennek a hangulatát. A teljesen új dolgokat is nagyon szívesen fogadták. Mivel én az óvodás korosztállyal dolgoztam, mi csak mondókáztunk, játszottunk, alaplépéseket tanultunk. Ezt 45 percig tudtuk csinálni reggel, utána kellett valami váltás, egy kis levegő, játék az udvaron, kézműveskedés. Úgy gondolom, ha ezt a változatosságot fenntartjuk, akkor jól tud működni a dolog. Nem lehet csak táncolni, természeténél fogva ez nem olyan, egy ilyen táborban kellenek az impulzusok, a folyamatos változás, attól marad érdekes, attól marad intenzív, és attól tartja fenn a gyerekekben mindvégig a lelkesedést. A tanúlság talán annyi, hogy jobban meg kell osztani a csoportokat. Még egy picit több gyerek kell és több oktató, és akkor már bőven lehet még egy csoportot csinálni, ahol az összlétszám nem annyira magas, és hatékonyabb munkát tudunk végezni. Összességében elégedett vagyok.

– Milyen volt a szülők reakciója?

Zita: Nagyon pozitív. Látták, hogy szeretnek jönni a gyerekek. Mesélték, hogy a testvérek egymás szavába vágva mondják, hogy elénekelhetik-e, amiket tanultak, de emellett a nap többi élményét is szívesen megosztották a családtagokkal.

Luca: Készítettünk például kézműves dobozt azzal a céllal, hogy mindenki oda gyűjti a munkáit, de a kicsik a nap végén mindig haza akarták vinni, amit alkottak. Ez már önmagában jó visszajelzés, meg az is, hogy reggel szívesen jöttek, így a gyerekeken keresztül mindenképpen pozitív reakciókat kaptunk. Néha persze voltak sírdogálások reggel, de hamar sikerült feloldani ezeket a szomorkodásokat. Ovisoknál ez még rendben van.

– Hogyan reklámoztátok magatokat?

Zita:  Az elején facebook-on hirdettük. Volt egy plakátunk, amit a Luca csinált, ez megjelent később nyomtatott formában is. Ezt kiraktuk jó néhány helyen Zentán, néhányat meg Adán is.

Az ovisok bemutatója a gálaműsoron (Szabó Nóra felvétele)

Az ovisok bemutatója a gálaműsoron (Szabó Nóra felvétele)

Luca: De sokat jelentett például a szüleink kapcsolati hálója is, ők is sok mindenkinek mondták. Akár anya a piacon ennek-annak, az is sokat számított, mert az emberek már hallottak, tudtak róla. Balla Ákos is említette több embernek, ő, ugye, szintén részt vett a tábor munkáiban kézműves fronton, vagy Baji Endre, aki Zentán néptáncoktató, rajta keresztül is sok emberhez el tudott jutni az információ, szóval mondhatjuk, hogy ez a „szájról szájra terjedő” megoldás is működött a tábor reklámozása kapcsán.

Zita: Ezenfelül az iskolai évzárók előtt is volt egy hirdetéshulláma a tábornak, akkor még el lehetett csípni az iskolás gyerekeket.

– A azakmátok tekintetében van összevágás, keresztmetszet?

Luca: Én tervező-grafikusként végeztem, és ebben a szakmában dolgozom most is. A Hatetudnád táncműhelyben olyan formában tudom ezt kamatoztatni, hogy segítek mindenféle promóció, hirdetés elkészítésében, minden olyan dologban, ami vizuális. A tánc, ahogy oktatok, az meg abból táplálkozik, amit én láttam, tanultam. Úgyhogy a jövőben mindenképpen szeretném megtartani mind a két vonalat, a grafikait is és természetesen a tánctábort is, minden feladatával együtt.

Zita: Én zongoratanári végzettséggel és közgazdász alapképzéssel rendelkezem, emellett Budapesten elvégeztem egy népi gyermekjáték szakot, ahol még az államvizsga és a szakdolgozat várat magára, mert időközben megszületett a kislányunk, Zita.  Érdekes anyaként nézni ezt a dolgot. Az ölbéli játékokkal például nagyon ki vagyunk kupálódva, hiszen nagyon sokat mondókázunk. Ő már ebbe nő bele, ahogy a kisfiam, Déneske is. Szeretném ezt még jobban továbbfejleszteni, nemcsak magam miatt, hanem azért is, mert ha erre van igény, akkor ezt a vonalat is szívesen képviselném. Eddig csak felnőttekkel, iskolásokkal dolgoztam együtt, de ezt is szívesen kipróbálnám.

A lányok elmondása szerint a siker kulcsa nem a profizmusban rejlik, hanem abban, hogy mekkora odaadással, mekkora szeretettel csináljuk azt, amibe belevágunk. Nem konkurenciát, hanem társakat kell keresni hagyományaink éltetéséhez.