2024. május 8., szerda

A Sziget-szauna

Már a hétfői napijegyek is elfogytak

Brutális hőség, égő napmeleg, környezettudatos poharak, karszalagos fizetési rendszer, zene, zene, és még több zene: a Sziget 8-án startolt, és már teljes erőből pörög. Mármint annak, aki még be tud jutni frissen vásárolt jegyekkel a fesztiválra. A belépők ugyanis rohamosan fogynak, a néptömeg pedig egyre nő.

mti fotó

mti fotó

A Clean Bandit által felvezetett szerda este szupersztárja, Kendrick Lamar megismételte a megismételhetetlent: a néhány évvel ezelőtti katasztrofális Rihanna-fiaskót. (Az index.hu-n a hír egyenesen „rihannázással” vádolja a hip-hop sztárt.) Negyvenperces késés, iszonyú hakni – nem ilyennek képzelte a nép a nyitóestét. Az éjfekete latexben sötétlő Lykke Li váltotta ki a hangulatot, bár az egekig neki sem sikerült feltornásznia azt (jegyezzük meg: a hölgy tulajdonképpen egyslágeres előadó, az I Follow Rivers című nótáját ismeri egyedül mindenki). A színpadok nagy többsége ezen az estén még nem robbantott: a Petőfin volt csak érdemleges műsor, a Mary Popkids és a Lóci Játszik fellépésével.

A Bonobo a brit dívával, Szjerdenével kiegészülve kellemes koncertet varázsolt a második, csütörtöki este hőségében. A Gorillaz zenekar pedig (vagy supertroup, ahogy hivatkozni illik rájuk) a Sziget eddig egyik legjobb koncertjét adta: a Damon Albarn vezette csapat legújabb, The Now How című lemezét mutatta be a tőle megszokott vizuálorgiával.

Az A38-ason a Cigarets After Sex zenekar cipőorrnézegetős lassú koncertje méltó ellensúly volt a libikókán, amelynek másik lapátjában a Gorillaz ült. Kikapcsolós, szép, halk szavú koncert. A Világzenei nagyszínpadon a Meszecsinkáé és a Ladánybenéé volt a staféta, amit az Anima Sound System követett – igazi magyar este volt hát. A csak magyar zenét játszó Petőfi Színpadon viszont ezen az estén a Bohemian Betyars és az Anna and the Barbies tartották a frontot.

A péntek éjszaka legelőször is a búslakodás tengerentúli nagyasszonyát, a depresszív dívát, Lana Del Rayt hozta el a Szigetre, aki a lassan hülő kánikulába suttoghatta a nyárszomorúságot. Előzenekarai a Vad Fruttik, a The Kooks és a Parov Stelar lehettek. Az A38 ékköve ezúttal a Szigeten pár éve csodaszép koncertet toló Asaf Avidan volt, a magyar zenészek közül pedig ByeAlex, a Beabers, az Intim Torna Illegál és a 30y lengették a piros-fehér-zöldet.

A hétvégén olyan világsztárok lépnek fel mint Liam Gallagher, Dua Lipa, a Bastille zenekar vagy a Mumford and Sons.

Ilyen program mellett nem is csoda, hogy közben elfogytak a hétfői napijegyek is, és úgy tűnik, meglesz a szervezők által beígért rekorddöntés is, és félmillió ember tódul ki közép-Európa legnagyobb bulijára. Persze ugyanakkor megvan a Sziget első nagy rendőrségi fogása: a police.hu információi szerint egy olasz férfit 47 gramm fehér porral és 51 tablettával fogtak el 9-én, és azonnal elő is állították.