2024. május 10., péntek
VÍZILABDA-EB, BARCELONA

Most sem tudtak felpörögni…

Az 5. helyért folytatott harc első felvonásában csak egy lehelettel volt könnyebb dolguk a barcelonai Eb-n viaskodó magyaroknak, mint a negyeddöntőben a szerbek ellen. Ezúttal a hasonló iskolát képviselő montenegróiak voltak az ellenfelek, akik a horvátok ellen bebizonyították, ameddig van erejük, mindenkit képesek legyőzni, de a kispadjuk már „vékony”, s ebben lehetett esélye Märcz Tamás legénységének. Ehhez az első két negyedet kellett volna kihúzni, de a fiúk erre a meccsre sem tudtak kellőképpen felpörögni, így még a tiszta ziccereket sem tudták értékesíteni, de Nagy Viktor védései valamelyest játékban tartották a csapatot, így „csak” kétgólos hátránnyal fordultak.

Jelenet a Magyarország–Montenegró találkozóról (fotó: MTI)

Jelenet a Magyarország–Montenegró találkozóról (fotó: MTI)

A folytatásban aztán „éledezett” valami, de több lehetőségből sem sikerült az egyenlítés, így a déliek az utolsó negyedre is megtartották a kétgólos előnyüket. Na de! Négy perccel a vége előtt Zalánki Gergőnek mégis sikerült egalizálnia az eredményt, sajnos nem egész egy percre rá Đuro Radović ismét megszerezte Montenegrónak a vezetést, s ez végzetesnek bizonyult a magyarokra nézve.

Összességében, nem kell tragédiaként megélni a magyarok mostani teljesítményét, hiszen a nemzedékváltás soha nem megy zökkenőmentesen, de leszögezhető, hogy az olimpiáig rengeteg dolguk lesz még ezzel a csapattal a szakembereknek, hogy ütőképessé tegyék a gárdát. S hogy mit is kell megtanulni? Hát mindazt, amitől a szerb, a horvát és a montenegrói vízilabda nagy. A hihetetlen agresszivitást, a szinte tökéletes védelmet és a végsőkig kijátszott emberelőnyöket. S már menni is fog minden, mint a karikacsapás!