Július 8-ától 15-éig zajlott Zentán a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Tizenegyedik Tábora, a MAdT. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség által szervezett képzésre több alkalommal is ellátogattunk, és tudósítottunk róla a Magyar Szó oldalain. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, miben is rejlik ennek a tábornak a varázsa, hogy oktató és amatőr „színházcsináló” évről évre visszatér, milyen fejlődési ívet járt be az elmúlt tíz év alatt – és nem utolsósorban: miként fejti ki hatását a teljes vajdasági amatőr színjátszásra.
Mert egyben meg kell egyeznünk: tegyük tiszteletünket bármelyik szemlén, megtapasztalhatjuk, hogy számos jól működő társulat létezik szűkebb pátriánkban. Az egyik fő szervezőt és három „visszajáró” szakembert szólítottunk meg, meséljenek a MAdT kulisszatitkairól.
Raffai T. Ágnes, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség munkatársa, a rendezvény fő szervezője:
– Örvendetesnek tartom, hogy a Vajdaságban nagyon erős az amatőr színházi mozgalom, számos rendkívül jól működő társulat létezik. Annak is örülök, hogy vannak intézmények, amelyek felismerték, hogy jó lenne támogatni őket, annak pedig különösen, hogy ebben magam is aktívan részt vehetek. Így született meg ez a tábor, mely szakmai továbbképzést biztosít számukra. Próbálunk nyitott szemmel járni, és időnként kibővítjük a képzést olyasmivel, aminek szükségét látjuk, így nem csupán arról szól az egész, hogy az oktatóinktól tanulnak a résztvevők, hanem például különböző színházak munkájába és produkcióiba is beletekinthetnek.
Ami a tábor fejlődési ívét illeti, azt gondolom, az a szakmai háttér és munka, amit Hajvert Lódi Andrea az évek folyamán beletett abba, hogy mindez ilyenné válhasson, amilyen jelenleg, az meghatározó, s nekünk, jelenlegi szervezőknek könnyű a dolgunk, hiszen ő remekül felépítette az egész tábort, a koncepcióját, a lényegét, a lelkét, nekünk elég ezen az úton továbbhaladni, az általa megálmodott értékrend mentén kiválasztani az aktuális oktatókat. Úgy vélem, itt olyan minőségi munka folyik, amely rendkívül hasznos az amatőr társulatok számára, mivel az oktatóink például megpróbálják kimozdítani őket a megszokott kis sablonjaikból, megtanítani őket kicsit másképp gondolkodni, mondjuk szimbólumokban. Itt elsősorban a rendezői csoport tagjaira célzok, akik mindezt ezután valószínűleg majd otthon is kipróbálják. Éppen ezért olyan nagy tanítási tapasztalattal rendelkező oktatókat hívunk meg, akik kimozdítanak a komfortzónából, de nem ostorral próbálják ezt elérni, hanem oly módon, hogy közben jó a hangulat, remekül érzik magukat a résztvevők.
Egyre többen vannak a szakmában, akik itt kezdték a MAdT-on, aztán mára akadémisták, vagy már végeztek is. Persze nem állítom, hogy mindez csakis az itteni képzésnek köszönhető, de itt olyan szakmai és emberi találkozások jönnek létre, amelyekből sokat lehet tanulni, hiszen rengeteg sokat tapasztalt, nyitottan gondolkodó ember fordul meg nálunk. Akár egy esti beszélgetés alkalmával mennyi pluszt tud az adni, hogy nemcsak a saját közegükben élőkkel, hanem a teljesen máshogyan gondolkodókkal is eszmecserét folytathatnak. Ez egy közösségi történet.
Hernádi Kriszta logopédus, beszédtanár:
– Mindig nagyon jó ide visszatérni, és nagy örömmel jövök is, amikor csak felkérnek rá. Ez most a negyedik táborom. A szervezés nagyon alapos, átgondolt és rugalmas, köszönjük a szervezőknek, hogy mindenben segítik a munkánkat! Ami a résztvevőket illeti, úgy tűnik, van most egy generációváltás, hiszen három évig többnyire ismerős arcokkal dolgoztam, most viszont több az új. Ami azt is jelenti, részben a tábornak köszönhetően van folytatás, utánpótlás, áthagyományozódik a fiatalok számára a színházszeretet. Jó a tábor híre, így sokan jönnek. Nem tűzhetem ki célul, hogy beszédkorrekcióról szóljon ez az egy hét, sokkal inkább az a dolgom, hogy a beszéd szabadságát, örömét keltsem fel a résztvevőkben, valamint a bátorságukat. Ha akad náluk beszédhiba, akkor is. Emellett a koncentrációt és a ritmust próbáljuk fejleszteni. Mert ez nagyon fontos szervező eleme mind a beszédnek, mind a színpadi létnek. A visszatérő táborozóknál megfigyelhető, hogy például kinyílik a fülük, elkezdik meghallani, mit nem csináltak jól, míg egy újonc esetében én állítom meg, én korrigálom. Az előbbieket tekintve mindenképp tetten érhető tehát a befektetett munka eredménye.
Globálisan tekintve a tábor jelentőségét elsősorban a közös alkotás örömében és felszabadító hatásában látom. Ami még nagy hozadéka, hogy különböző településekről érkeznek a résztvevők, különböző kondíciókkal, hagyományokkal, tapasztalatokkal, aztán néhány nap után eltűnnek ezek a különbségek, mert csapatként kezdenek működni és együtt alkotni, úgy, hogy közben egymástól is tanulnak. A sokféleség hatására pedig biztos, hogy ki mernek lépni a maguk kis komfortzónájából, egyúttal a színpadra lépés bátorsága is megnövekszik bennük. Emiatt nagyszerű ez a tábor.
Perényi Balázs drámapedagógus, kritikus, szakíró:
– Mindig nagyon jó ide visszatérni, hiszen ez egy nagyszerűen szervezett, mára remekül bejáródott tábor, így eredményesen tudunk dolgozni. Rendkívül érdekes az is, hogy évről évre érkeznek új emberek, akik egy új világot, új metodikát és gondolkodásmódot hoznak. Érdekes tréningeket csinálunk, esténként pedig nagy beszélgetéseket folytatunk. A tábor folyamatosan megújul, most már teljesen mások járnak ide, mint tíz évvel ezelőtt. Mára több a fiatal, a diákszínjátszó, most épp egy generációváltásnál tartunk. Úgy gondolom, mindaz, ami itt megtapasztalható, az otthon használható, és megtermékenyítő egy-egy adottságos ember számára, aki aztán otthon szintén megtermékenyítő módon tud majd dolgozni abból az élményanyagból, amit itt szerez. Ez pedig a teljes vajdasági színjátszás szempontjából rendkívül fontos.
Oláh Tamás teatrológus, rezidens dramaturg:
– Eddig az összes MAdT-on jelen voltam. Dramaturgként ez a harmadik évem. Számomra nagyon meghatározó élmény volt, amikor az első táborban itt voltam, akkor Perényi Balázs mellé hívtak el asszisztensnek, és amatőr színészként akkor kíváncsivá tett, hogy láthassam a „másik oldalt” is. Ugyanakkor a színészi munkából is kivettem a részem, valamint ekkor rendeztem meg az első előadásomat. A történet folytatódott, évről évre visszajártam, és nagyon izgalmas volt, ahogy minden egyes oktató törvényszerűen hozta magával a saját világát, és ezek a módszerek és gyakorlatok mindig más irányból közelítették meg a színházat. Rendkívül fontosnak tartom, hogy azok az amatőr rendezők, akiknek nincsenek kulcsaik ahhoz, hogyan lehet például adaptálni, nem drámai szövegeket, prózát, verset színpadra vinni, azt itt megtanulhatják. Talán ez is hozzásegített ahhoz, hogy nyitottam a dramaturgia felé, s végül Soltészki Tibor után én lettem itt a rezidens dramaturg.
Elsősorban abban látom a MAdT fő jelentőségét, hogy hiszek benne, itt valóban egy közösség épül, illetve a közösség megtartásában is nagy szerepe van, hogy azok az emberek, akik ide eljönnek bácskai, bánáti falvakból és városokból, majd hazavisznek egy itt szerzett tudást, gyarapítani fogják az ottani közösségeket is azáltal, hogy otthon majd közösen hoznak létre előadásokat, melyek esetleg jobban sikerülnek az eddigieknél. A dolognak nem az a tétje, hogy professzionális színház szülessen ezeken a helyeken, hanem hogy mélyebben, önazonosabban tudjanak előhozni tartalmakat magukból az ottani színjátszók is a korábbinál, átéltebb, gazdagabb legyen a játékuk, és ehhez nagyban hozzásegítenek azok az itteni tréningek és módszerek, melyek hazavihetőek és otthon kamatoztathatóak.
