2024. május 11., szombat

Csökkent a várakozási idő

Új részleggel bővült a szenttamási egészségház gyermekosztálya

A szenttamási Dr. Đorđe Bastić Egészségház azon akkreditált intézmények közé tartozik, amelyek fő feladata a primáris egészségvédelem, ezen belül pedig a megelőző és gyógyító szolgáltatások a község mindhárom településén: Szenttamáson, Turián és Nádalján.

A szolgáltatást igénylők száma a Köztársasági Statisztikai Hivatal adatai szerint 2016-ban 15 718 fő, ebből 3104 gyermek (0–18 éves korban). Az intézmény keretében a primáris egészségvedelem területén 78 egészségügyi dolgozó dolgozik.
Az intézmény teljes körű működéséről, a tervekről, az újdonságokról és nehézségekről dr. Radivoj Ostojić megbízott igazgatót kérdeztük, aki elmondta, a primáris egészségvédelem mellett az egészségházban tüdővizsgálati, szemészeti, belgyógyászati, valamint pszichiátriai szolgáltatás is igénybe vehető. Az intézmény technikai részlegében végzik többek között a leendő gépjárművezetők egészségügyi ellenőrzését, elsősegélynyújtási tanfolyamokat szerveznek, nem túl régóta pedig a fegyverhasználathoz szükséges orvosi ellenőrzést is itt bonyolítják le. Kiemelte, külön személyzettel dolgozik a háziápolói szolgálat, amely a választott orvos, pszichológus vagy női orvos rendelete alapján naponta felkeresi a családokat és egyéneket. Elmondta, nem kevésbé fontos az orvosok, illetve a személyzet és a páciens közötti kommunikáció továbbfejlesztése, hiszen ez az akkreditációs folyamat ideje alatt közvetlen hatással lehet az egészségügyi szolgáltatás minőségére.
Nemrégiben a gyermekosztály egy teljesen új részleggel bővült. Kérem, foglalja össze ennek szükségességét.
– Ez egy teljesen új épületszárny, amelynek hiányára az előző akkreditációs folyamatban külön kitértek. A gyermekosztály váróterme túl szűk volt, továbbá a beteg és az egészséges gyerekek egy helyen várták, hogy bejussanak a gyermekgyógyászhoz. Az alapítónak hála, elkészült egy olyan projektum, amelynek megvalósítását követően egy teljesen új, korszerű váróterem épült a gyermekosztályon, ahova a napokban a bútor is megérkezik. Az egészséges és rendszeres orvosi ellenőrzésre érkezett, továbbá a beteg gyerekekkel ezután egy-egy teljesen különálló részlegben foglalkoznak a gyermekgyógyászok. Jelenleg még két projektum készül: a nőgyógyászati osztály várótermének bővítése, továbbá tervezik egy újabb garázs építését is a mentőkocsik számára.
Milyen távlati terveik vannak még?
– Nincsenek távlati terveink, a jelenlegieket szeretnénk minél előbb megvalósítani. Például az elavult orvosi felszerelés korszerűbbre cserélését, továbbá az egészségügyi dolgozók és munkatársak folyamatos továbbképzését. Mindezek az alapítónak, továbbá a hazai és külföldi támogatóknak köszönhetően hamarosan sorra kerülnek.
Milyen hatékony a nemrégiben bevezetett központi információs rendszer, illetve milyenek a tapasztalatok ezen a téren?
– A választott orvossal való találkozás 2018 eleje óta az egységes Szerbiai Integrált Informatív Egészségügyi Rendszer (IZIS) segítségével valósul meg. Ez a központi rendszer megkönnyíti a páciens orvosi ellenőrzésre való bejutását, akár általános, fog-, gyermek- vagy nőgyógyász szakorvosról van szó. Ha további kivizsgálásokra van szükség, a választott orvos a pácienst a saját egészségügyi intézményében ugyancsak ezen a rendszeren keresztül küldi tovább, ennek hiányában pedig másod-, illetve harmadlagos szintre a legközelebbi intézménybe. Az IZIS által tehát csökken a várakozási idő, a páciens pedig előre tudja az osztály, illetve az orvos nevét, ahova dátummal és időponttal ellátott beutalót kap. Az egésznek a hiányossága talán annyi, hogy nem lehet előre pontosan kiszámítani, hogy egy-egy páciens mennyi időt tölt a rendelőben, illetve az orvosi ellenőrzésen, ez tehát betegtől, betegségtől függően változik – magyarázta beszélgetőtársunk.
Hozzátette, a legújabb informatikai újítás az úgynevezett e-recept, amelyet ugyancsak az idén kezdtek el alkalmazni. Ennek a programnak a segítségével a választott orvos a páciens számára felújíthatja a már egyszer kiírt, illetve leadott receptet, ha úgy ítéli meg, hogy a páciensnek továbbra is szednie kell az adott gyógyszert. Ezt elektronikus úton megteszi, tehát a páciensnek nem kell újra bemennie az egészségházba, hanem közvetlenül a gyógyszertárban felveheti a gyógyszert.
Milyen visszajelzéseket kaptak az egészségház weboldaláról?
– Nagy jelentőséggel bír a honlap, napi rendszerességgel frissítjük ugyanis, hogy a közvetlen kommunikáció mellett a páciensek és polgárok minden egyes változásról, újdonságról kellő időben értesüljenek, tájékozódjanak, ennek köszönhetően nagy is a látogatottsága. Fontos kiemelni, hogy kizárólag a folyamatos kommunikáció és a közösséggel való együttműködés javíthat az orvosi szolgáltatásokon. Ha jó az együttműködés, és az intézmény infrastrukturális felszereltsége folyamatosan javul, az nagyban hozzájárul a minőségjavuláshoz – mondta végezetül a szenttamási egészségház megbízott igazgatója.