2024. április 27., szombat
EURÓPAI FILMEK FESZTIVÁLJA – PALICS

Kinyújtanád a kezed a fuldoklónak?

Wolfgang Fischer: Styx

A menekültválság napjaink egyik legégetőbb társadalmi problémájának számít globális szinten. Végtelenül megosztó témáról van szó, amely politikai, gazdasági, szociális, vallási és egyéb jellegű kérdések egész sorát veti fel. A témával kapcsolatos politikai csúcsok és biztonságpolitikai tanácskozások során érvek és ellenérvek ütköztetése zajlik, mindennek ellenére az egyszerű polgár számára a teljes kép láthatatlan marad, ugyanúgy, ahogyan a jelenség mozgatórugói is feltártalanok maradnak. Nem meglepő tehát, hogy a kérdésnek az utóbbi években számos filmes feldolgozása is született, gondoljunk csak a francia Jacques Audirad: Dheepan – Egy menekült története (Dheepan), az olasz Gianfranco Rosi: Tűz a tengeren (Fuocoammare), vagy a finn Aki Kaurismäki: A remény másik oldala (Toivon tuolla puolen) című alkotására. E művek sorát gazdagítja Wolfgang Fischer német–osztrák koprodukcióban készült Styx című filmje is, azzal a különbséggel, hogy az említettekhez viszonyítva kevésbé foglalkozik a politikai-társadalmi háttérrel, a problémát kifejezetten morális szemszögből közelíti meg.

A film főhőse egy német orvosnő, aki szabadsága alatt kicsiny jachtjával el szeretne jutni az Atlanti-óceánon található Ascension-szigetre. Az Afrikától 1600, Brazília partjaitól pedig 2250 kilométerre található sziget arról nevezetes, hogy Charles Darwin és botanikus barátja a világ minden részéből származó növényeket telepítettek ide, aminek köszönhetően ezen az egzotikus helyen olyan növényfajták élnek egymás mellett, amelyek máshol sohasem találkoznak. Mindezt a film bevezetőjéből tudjuk meg, ugyanis a játékidő jelentős részében csak az orvosnőt látjuk, ahogyan a napi teendőit végzi a jachton, annak közelében úszik, vagy éppen az úticéljául kitűzött szigetről szóló könyvet tanulmányozza. Kapcsolatot tart fenn a közelében elhaladó hajókkal, így értesül a közeledő viharról is, s amikor az ítéletidő elérkezik, a helyzet magaslatán áll. Az elmondottakat a rendező aprólékos részletességgel ábrázolja, többnyire szavak nélkül, gesztusok által mutatva be a főhősnőt. A film első részét az eseménytelenség idegfeszítő érzése hatja át, minden pillanatban azt hisszük, mindjárt történik valami váratlan, aztán mégsem.

A várt fordulatra akkor kerül sor, amikor a jachtjától nem messze a főhősnő egy túlzsúfolt halászhajót pillant meg. Mivel kapcsolatkezdeményezésére nem érkezik válasz, értesíti a parti őrséget a látottakról, sürgetve az illetékeseket, hogy jöjjenek kimenteni a szerencsétleneket, akik közül egyesek a vízbe vetik magukat, és úszni kezdenek feléje. Az őrség tudomásul veszi az értesítést, és arra utasítja a nőt, hogy ne menjen a menekültek közelébe, és ne tegyen semmit, mert veszélyes lehet. Mivel a mentőhajó nem érkezik, az orvosnő SOS-jelet ad le a közelben lévő hajók irányába, segélyjelzésére azonban egyetlen visszajelzés sem érkezik. Ekkor már kegyetlen belső vívódással küzd. Neki sincsenek válaszai a menekültválsággal kapcsolatban felmerülő kérdésekre, tudja, hogy nem menthet meg minden rászorultat, de azzal is tisztában van, hogy nem hajózhat el úgy, mintha mi sem történt volna. Embertársai iránti kötelezettségérzete és a kiadott parancs józansága között őrlődve, a nézővel is érezteti e súlyos morális dilemma súlyát: hogyan számolsz majd el magaddal, ha nem nyújtod ki a kezed a fuldoklónak?

Rendező: Wolfgang Fischer. Forgatókönyvíró: Wolfgang Fischer, Ika Künzel. Producer: Marcos Kantis, Martin Lehwald, Michal Pokorny. Operatőr: Benedict Neuenfels. Vágó: Monika Willi. Zene: Dirk von Lowtzow. Szereplők: Susanne Wolff, Gedion Oduor Weseka. 94 perc, 2018, Németország, Ausztria.