Fokozatosan az őrjöngő ritmusok felé eltolódó kínálat, egyre fáradtabb szemek és egyre kétségbeesettebb kapaszkodás az utolsó hajnalokba. Az EXIT fesztivál vegyes kínálattal, kissé kevesebb számú emberrel, de mindenképp sikertörténetként zárult ma kora reggel a Dance Arena színes neonjában és a Péterváradot beragyogó napfényben.
Ótos András felvétele
A péntek este volt talán a legnagyobb kátyú az idei EXIT útján: bár Ziggy Marley, Bob Marley fia az apja nyomdokain jár, a zenéje csupán technikai követelményeiben követi a kort, az üzenete megrekedt a hetvenes években, amikor a „világbéke” és a „politika” szavaknak még más jelentésük volt. Retro zene, retro mondanivalóval.
Táncolható, de hamar unalmassá válik. Aki ez után dallamos zenét szeretett volna, az legfeljebb a Fusion Stage-en találhatott magának hallgatnivalót: a horvát elektro-pop band, a Nipplepeople szép koncertet lejtett, a punkrajongók is ugrálhattak az Idles zenekar zenéjére. Az elektronikus ütemek szerelmesei választhattak: Jax Jones és Burak Yeter fényes-pompás buliján tombolnak a Main Stage-en, vagy azonnal áttérnek az Arena mezejére és Marko Nastićot és Carl Craiget választják.
A szombat kissé jobban nézett ki. Bajaga és Grace Jones voltak azok, akiket a szervezők szemmel láthatólag több generációs rétegnek szántak, az előbbit nyilván a lokális közönségnek. Sajnos ez a kínálat nem ér fel az olyan korábbi legendákkal mint Billy Idol (aki hatvanon túl is elképesztő koncerteket ad). Grace Jones eddig meg nem magyarázott okokból kifolyólag negyvenöt perces csúszást idézett elő a nagyszínpadon, és koncertje sem volt dramaturgiailag erősen felépített funky-előadás, sokkal inkább egy szétrepedezett, bár látványában még mindig szép kínai vázára emlékeztetett.
Ótos András felvétele
Világító cuccok, színpompás képiségre való törekvés – de zeneileg kissé botladozó produkció volt az övé. Az Ofenbach nevű francia DJ-páros deep house-mixe aztán rendesen kiköszörülte a csorbát, és még náluk is keményebben szólt a Delta Heavy londoni páros szettje, amelynek dubstep és drum-and-bass közé ékelődő produkcióját leginkább úgy tudnánk körülírni, hogy az eletronikus ritmusok heavy metalja. Ennél jóval chillesebbre sikerült a Fusion programja: az Atheist Rap és Nikola Vranjković koncertje képezte a szombat éjszaka gerincét.
A vasárnapot Alice Merton egyslágeres előadó nyitotta meg, aztán pedig az elektronikus zene Lagzi Lajosa és Zámbó Jimmyje mutatta fel magát a közönségnek: Martin Garrix és David Guetta állandó fesztiválfellépők, de nevük leginkább az ütemekben nem túl igényes bulijárókat mozdítja meg. A „rendes” ütemek a Dance Arenában maradtak: Kölsch, Dana Ruh és Joseph Capriati mozdította meg az utolsó éjszaka látogatóit, a Fusion Stage-en pedig az Asian Dub Foundation aratott a leginkább.
A fesztivál egy évre nyugovóra tér, már csak pár virradatban szédelgő külföldi mutatja, hogy az idén is megtörtént. Aztán holnapra ők is eltűnnek.
Jövőre újra.
