Erdogan a vizsgálat folytatását követelte az NSU szélsőjobboldali német terrorszervezet ügyében

(MTI/dpa)

2018. július 14., 20:08 >> 2018. július 15., 16:47

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Recep Tayyip Erdogan török elnök "nem kielégítőnek" nevezte a Nemzetiszocialista Underground (NSU) nevű szélsőjobboldali német terrorszervezet ügyében hozott németországi ítéletet, és a vizsgálat folytatását követelte.

Recep Tayyip Erdoğan

Recep Tayyip Erdoğan

Szombati török médiaértesülések szerint Erdogan a brüsszeli NATO-csúcstalálkozóról hazatérőben, a repülőgépen nyilatkozva elmondta, hogy az NSU-ügy alapos átvizsgálását kérte Angela Merkel német kancellártól. Ez az ügy szerinte több egy szokványos bűnügynél. A török elnök egyúttal bejelentette, hogy augusztusban valószínűleg Berlinbe látogat.
Korábban, a brüsszeli NATO-csúcstalálkozón a TRT török állami televíziónak nyilatkozva Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter is további vizsgálatot követelt.
"Noha a vádlottak bevallották, hogy támogatást kaptak a titkosszolgálattól és bizonyos kormányellenes szervektől, (a hatóságok) nem derítették fel, hogy kikről vagy milyen intézményekről is van szó" - kifogásolta a tárcavezető. Cavusoglu szerint nem elegendő csupán a fővádlottat és segítőit megbüntetni.
A müncheni felsőbíróság szerdán bűnösnek mondta ki tíz rendbeli gyilkosságban a Nemzetiszocialista Underground (NSU) nevű szélsőjobboldali terrorszervezet által elkövetett rasszista indíttatású gyilkosságok ügyében az ügy fővádlottját, Beate Zschäpét, és életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte őt. A 43 éves nő négy segítője is többéves büntetést kapott.
Az NSU 2000 és 2007 között tíz embert gyilkolt meg, többségük török nemzetiségű volt, de végeztek egy görög származású emberrel és egy német rendőrrel is. A legtöbb áldozat kisvállalkozó volt, kebabot vagy zöldséget árult. Többségüket fényes nappal közvetlen közelről hangtompítós pisztollyal fejbe lőtték. A hatóságok két pokolgépes merényletet is az NSU számlájára írnak.
Az ügyben rengeteg bírálat érte a német hatóságokat, ugyanis éveken át egyáltalán nem gyanították, hogy a gyilkosságok mögött egy szélsőjobboldali csoport áll. Sokáig azt feltételezték, hogy török szervezett bűnözői körök vagy éppen az áldozatok családtagjai követték el a bűncselekményeket.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége