2024. április 19., péntek

Kézműves gyerekek tábora

Ötven kis alkotó nyolcszáz munkájából nyílik tárlat
Mesebeli erdővé varázsolták a gyerekek a topolyai tájház udvarát (Sihelnik Ágnes felvétele)

Mesebeli erdővé varázsolták a gyerekek a topolyai tájház udvarát (Sihelnik Ágnes felvétele)

Hétfőn kezdődött és szombaton fejeződik be a már hagyományosnak mondható kézműves tábor a topolyai tájházban. Az összejövetelt öt évvel ezelőtt indították azzal a céllal, hogy a kreatív alkotómunkára fogékony gyerekek a nyári szünidőben is fejleszthessék készségüket, és élvezzék az alkotás örömét. A kézműves táborba – a korábbi évekhez hasonlóan – az idén is szép számú résztvevő érkezett, ötven kis kézműves népesíti be a tájház udvarát a foglalkozások ideje alatt. A gyerekekkel Kálmán Judit és Budai Sinkovics Margit foglalkozik. Az alkotások témáiról, valamint a táborban alkalmazott technikákról Budai Sinkovics Margitot kérdeztük:

– Az idén a népmese éve van, ezért az egész heti munkánkat a népmeséhez kötöttük. A népmesékre jellemző dolgokat jelenítjük meg. Elkészítettük a szegény ember házát, ahonnan a fiai elindulnak szerencsét próbálni, formát kaptak a szegény legények, a királykisasszony, valamint azok az eszközök, tárgyak, amelyeket keresnek a szegény ember fiai. Aztán testet ölt majd a sárkány, valamint a béka is, aki segíti a szegény legényt, de elkészítjük a csodamadarat is. Többféle anyaggal dolgozunk, egyebek mellett papírral, levegőn száradó agyaggal, és fonálból készülnek az alkotások. Ugyanakkor az újrahasznosításra is hangsúlyt fektetünk, így az alapanyagok közé újrahasznosított dolgok is bekerültek – zárta gondolatát Budai Sinkovics Margit, az idei kézműves tábor egyik oktatója.

A rendezvény utolsó napján a táborban megformált mintegy nyolcszáz alkotásból a tájház udvarán érdekes és izgalmas kiállítás nyílik, amelyet délelőtt 9 órától tekinthetnek meg az érdeklődők.