A kívülállók semmit nem tud(hat)nak meg abból a 38 perces négyszemközti beszélgetésből, amelyet Donald Trump és Kim Dzsong Un folytatott kedden Szingapúrban. Az amerikai elnök és az észak-koreai vezető történelmi csúcstalálkozója után a két küldöttség is találkozott, ám arról sem sokat tudni. Az ott elhangzottakról még csak (amerikai) jegyzőkönyv sem készült. Trump azért elmondott ezt-azt erről a megbeszélésről is. Elégedetten és magabiztosan nyilatkozott.
A küldöttségek találkozóját megelőzően Kim is megszólalt, ám nem sokat árult el. Optimistán csak annyit üzent, hogy legyőztek minden akadályt a régi beidegződésekkel, előítéletekkel együtt, s a jövőben folytatják a közös munkát.
Kettejük megbeszélése után közös nyilatkozatot írtak alá, amely hivatalosan nem minősül megállapodásnak. Konkrétumokat ebben sem igazán találni, annál inkább általános megfogalmazásokat, homályos utalásokat. Ennek ellenére az amerikai és észak-koreai vezető megbeszélése nemcsak történelmi, hanem szimbolikus jelentőségű is. A két ország mindenkori első számú vezetője ugyanis először találkozott a kommunista Észak-Korea 1948-as kikiáltása, illetve az 1950 és 1953 között dúló koreai háború befejezése óta.
A fegyveres konfliktus lezárása után azonban nem ismerték el egymás államát, diplomáciai kapcsolat sincs közöttük, sőt 2018 elejéig Phenjan számára Washington ősellenségnek számított. Olyannyira, hogy tavaly Trump és Kim atomcsapással fenyegették egymást.
A tiltott nukleáris- és rakétaprogramja miatt kemény nemzetközi szankciókkal sújtott s emiatt gazdasági-pénzügyi válságba került Észak-Korea az év elején azonban békülékeny gesztusokat tett. Közeledni kezdett a korábban általa szintén főellenségként kezelt Dél-Koreához, amellyel (a 2017-es ottani elnökváltásnak is köszönhetően) sikerült megtalálnia a közös hangot. Áprilisban már fontos államközi nyilatkozatot írtak alá az ellenségeskedés beszüntetéséről, valamint a Koreai-félsziget atommentesítéséről.
Washingtonnak is ez a fő célja, ám a Trump és Kim egyezkedése után aláírt nyilatkozatban a kommunista állam csak általánosságban kötelezte el magát a régió teljes nukleáris leszerelése mellett. Konkrétumok és számon kérhető részletek nincsenek a dokumentumban. A megfogalmazás is fondorlatos, hiszen azt javasolja, hogy a Koreai-félsziget teljes nukleárisfegyver-mentesítése érdekében kell dolgozni.
A nyilatkozat nem sok újdonságot tartalmaz. Inkább irányelveket arról, hogy – az atomarzenál elpusztítása mellett – közösen törekszenek a tartós és stabil béke, illetve az új kapcsolatok kialakítására, valamint a koreai háborúban eltűntek s fogságba esettek felkutatására, az azonosított hadifoglyok hazaengedésére.
Trump tehát csak általánosságban kapott ígéretet Kimtől a vitatott észak-koreai atomfegyverek felszámolásáról, holott mindenki abban reménykedett, hogy azért ennél többre futja majd erejükből. (A leszerelési megállapodás ugyanis, szinte hasonló megfogalmazásban, már áprilisban megszületett a két Korea közötti, szintén történelmi csúcstalálkozón.)
Ez arra utalhat, hogy továbbra is eltérően értelmezik a leszerelést. És arra is: Washington nem tudott érvényt szerezni az észak-koreai atomarzenál teljes megsemmisítésére vonatkozó követelésének. Ha valóban így van, nincs min meglepődni, hiszen az atombombák nemcsak Észak-Korea biztonságát védik, hanem a rezsim életét is. Eltüntetésükért cserébe ezért olyan garanciák kellenének, amelyek alapján teljesen megbízhat abban, hogy senki sem fogja megtámadni.
Észak-Korea (és legfőbb támogatójaként Kína) az egész félszigetről eltüntetné a veszélyes fegyvereket azzal az atomernyővel együtt, amellyel az USA védi helyi szövetségesét, Dél-Koreát. A Fehér Ház viszont inkább csak Phenjanra vonatkoztatja a nukleáris fegyverek megsemmisítését, s elvárja a célba juttatásukra alkalmas rakéták eltüntetését is. Kim eddig ellenezte ezt, ám a csúcstalálkozón állítólag azt mondta, hogy lerombolják egyik fontos rakétateszt-támaszpontjukat.
Az amerikai elnök azzal áltatta az újságírókat s talán magát is, hogy Kim megígérte az észak-koreai atomfegyverek elpusztításának azonnali megkezdését és gyors befejezését, de idő híján ez már nem került be a nyilatkozatba. Ehhez azért hozzáfűzte: „Lehet, hogy tévedek. Lehet, hogy hat hónap múlva itt állok majd önök előtt és azt mondom, hahó, tévedtem.”
Kimnél mindenestre nagyvonalúbbnak bizonyult, amit bírálói máris felelőtlen engedményként értékelnek. Megajánlotta ugyanis neki, hogy véget vet az amerikaiak és dél-koreaiak – eddig évenként megtartott – közös hadgyakorlatának, ami Phenjan egyik fő követelése. Jelezte azt is, hogy előbb-utóbb kivonja a Dél-Koreában állomásozó 33 ezer amerikai katonát is.
Észak-Korea ezzel elérte egyik legfontosabb célkitűzését, hiszen az ominózus katonai manővereket közvetlen fenyegetésnek tartja. Sikerként könyvelheti el azt is, hogy az USA immár egyenrangú partnerként tárgyal vele, amire eddig (70 évig) nem volt hajlandó. Ráadásul az egyeztetés a legmagasabb szinten zajlott, s nem is először, mivel – mint kiderült – Trump előzőleg telefon egyeztetett Kimmel.
Az észak-koreai vezér esetében ez óriási diadal. Immár azzal is eldicsekedhet, hogy az országát 1948 óta irányító Kim-dinasztia első tagjaként tárgyalt egy amerikai elnökkel, akit mindjárt engedményekre is rávett. Cserébe azonban nem is kellett neki olyan sok mindent megígérnie, aláírnia. A szingapúri kézfogás és tárgyalás Trumppal így már önmagában kész haszon, s jó politikai fogás számára.
Trump persze nem így látja. Szerinte Kim komolyan gondol mindent, s teljesíti a vállalásait. Ez azonban gyengécske érv, mert vagy így van, vagy nem.
A nem éppen sokatmondó közös nyilatkozatuk mögül különben is könnyen ki lehet hátrálni. A múltbeli tapasztalatok legalábbis erre intenek. Trump előtt ugyanis három amerikai elnök kapott már Phenjantól ígéreteket az észak-koreai nukleáris leszereléssel összefüggésben. Végül azonban egy sem valósult meg, mert Phenjan visszavonta ajánlatait.
Ígéretekből ezúttal sem volt hiány. Ha sikerül beváltani őket, még az idén megszületik a koreai háborút véglegesen lezáró békeszerződés, amely felváltaná a hatályos tűzszüneti megállapodást. Folytatódhat az észak-koreai nyitás is a világ, de elsősorban Dél-Korea irányába.
Bár Trump kevesebbet kapott, a találkozó mégis előrelendítette a kétoldalú kapcsolatokat, erősítette az egymás iránti bizalmat. Az érintettek optimistán bizonygatják, hogy megtették az első fontos lépést egy hosszú folyamatban, amelynek során rengeteg dologban – így a leszerelés ütemezésében, ellenőrzésében vagy épp a Phenjan elleni szankciók feloldásában – kell(ene) megállapodni.
Nem lesz könnyű, ám már a következő hónapokban bebizonyíthatják, mennyire gondolják komolyan az alkut. A csúcstalálkozó ugyanis csak akkor válik igazi történelmi eseményé, ha a résztvevők beváltják ígéreteiket, tartják magukat az adott szavukhoz.
