2024. május 10., péntek

Túlterheltek az orvosok és a nővérek Adán

Moholon az év végétől várható az egészségügyi állomás épületének teljes fölújítása – Az egyetlen ultrahangkészülék 12 éves
Dr. Balog András (Csincsik Zsolt felvétele)

Dr. Balog András (Csincsik Zsolt felvétele)

A fölújításra szoruló egészségügyi állomás Moholon (Csincsik Zsolt felvétele)

A fölújításra szoruló egészségügyi állomás Moholon (Csincsik Zsolt felvétele)

Az Adai Egészségházban a törvény szabta alacsony létszám miatt túlterhelt az egészségügyi személyzet – tudtuk meg dr. Balog András igazgatótól. A beruházásokról elmondta, hogy az év végén vagy jövőre várható a szerb kormányiroda (KUJU) támogatásával a moholi egészségügyi állomás teljes fölújítása, illetve az idén tervezik egy új ultrahangkészülék beszerzését és néhány apróbb műszer cseréjét. Kiemelte, hogy az intézmény elindította és tervezi az újabb szakorvos-szakosítást is.

– Nagyon túlterheltek vagyunk. Az egészségügyi dolgozók létszáma a normatíva szerint alakul, egyedül az egészségügyi középkáder esetében vagyunk még kettővel többen. Jelenleg 20 orvos és 32 nővér dolgozik az egészségházban. Ez a létszám egyértelműen kevés, de a törvény ezt irányozza elő, és ehhez kell alkalmazkodnunk. Különösen most, a nyári hónapok folyamán, a szabadságok idején várható, hogy minden váltásban, minden egyes ellátóhelyen csak egy-egy orvos rendel. Adán és Moholon délelőtt és délután egy-egy orvos rendel, illetve minden délelőtt van orvos Törökfaluban, valamint folyamatosan, 24 órán át működik a mentőszolgálat – nyilatkozta dr. Balog András, aki szólt az egészségházi objektumok és a felszerelés fejlesztéséről, valamint a káderállomány képzéséről is.

– Az idei tervünkben szerepelt, hogy a moholi egészségügyi állomás földszintjén kicseréljük az ablakokat, mert a múlt század hetvenes éveiben épült létesítményen faablakok vannak, rajtuk néhol ujjnyi nyílások. Az épületet nyáron nem lehet lehűteni, télen meg energiapazarlással lehet fölfűteni. Ezért nincs az egészségügyi állomáson egyetlen klímaberendezés sem, mert értelmetlen az utcát hűteni, inkább próbálkozunk a hajnali természetes szellőztetéssel. A községi költségvetés májusi átütemezése előtt jött a hír, hogy a helyi önkormányzat pályázott az illetékes kormányirodánál az épület fölújítására. Ezért az ablakokra szánt eszközöket átütemezzük a moholi egészségügyi állomás újjáépítéséhez szükséges tervdokumentáció kidolgozására. Az év végén vagy a jövő év elején várható az átépítés. Ez magában foglalja a nyílászárók cseréjét, a hőszigetelést, a hidroizolációt, amely tönkrement, ezért a falak az alsó szinten nedvesek. Azonkívül az összes vezeték: a villany-, a víz- és a szennyvízvezeték cseréjét. Mindent felölel a renoválás, kivéve a tetőt, amelyet körülbelül 10 éve újítottak föl. A felszerelést illetően a tervünkben szerepel egy új ultrahangkészülék beszerzése. Ezt pályázati eszközökből próbáljuk beszerezni, mivel az önkormányzatnak erre nincs anyagi lehetősége. Most zárult egy pályázat, amelyen nem nyertünk, viszont várjuk a tartományi nagyberuházási iroda pályázatának végeredményét. Biztatások vannak a tartományi egészségügyi titkárság részéről, talán ott már sikerül. Egyetlen ultrahanggépünk van, amely 12 éves, és teljesen ki van használva. Sajnos már a hivatalos szerviz nem garantálja a teljes körű alkatrészellátást. Félünk attól, hogyha meghibásodik, nem tudjuk megjavíttatni. Ez komoly gondot jelentene a községi egészségügyi ellátásnak, mivel ezen a gépen négy szakorvos dolgozik: a radiológus, a belgyógyász, a gyermekgyógyász és a nőgyógyász. Reméljük, hogy sikerül a helyébe újat állítani, mielőtt még teljesen tönkremenne. Ezenkívül az apró műszereink cseréjét és fölújítását tervezzük. Kezdve a vérnyomásmérőktől az EKG-készüléken át a mentőszolgálatban használatos apró műszerekig. Sajnos eszközök hiányában nagyobb beruházást nem terveztünk. A káderállomány képzését illetően tavaly áprilistól folyamatban van a nőgyógyászati szakosítás, mivel a nőgyógyásznak belátható időn belül elérkezik a nyugdíjaztatása. Az idén tervezzük a preventív gyermekszakfogorvos szakosítását is, hogy elkerüljük a káderhiányt, mivel a fogorvos szintén közel van a nyugdíjaztatáshoz, és tudjuk, hogy mennyire fontos a megelőzés a fogorvoslás területén is. Tavaly a biokémikus és az általános szakorvos szakvizsgázott sikeresen – közölte dr. Balog András.