2024. május 10., péntek

Történelmi pillanatok a topolyai stadionban

A topolyai TSC 7:0-ra győzött a varvarini Temnić csapata ellen a szerb I. liga utolsó bajnoki fordulójában. A TSC a negyedik helyen zárta az idényt, ami a csapat történetében az eddigi legjobb eredmény. A bajnokság utolsó mérkőzése egyben a topolyai városi stadion búcsúztatója is volt, hiszen hamarosan újat építenek a régi helyén. Az 1950-ben megépített városi stadionban ezt az utolsó mérkőzést több mint 1500-an szurkolták végig. A mérkőzésnek egyébként nem is volt igazi tétje, mivel a TSC már korábban bebiztosította negyedik helyét a táblázaton, a Temnić pedig már nem tudta elkerülni a kiesést.

A TSC csapata utoljára ebben a topolyai létesítményben (fotó: Tóth Péter)

A TSC csapata utoljára ebben a topolyai létesítményben (fotó: Tóth Péter)

A stadionbúcsúztató mérkőzésen a lelkes szurkolótáborban ott volt Topolya legidősebb labdarúgója, az egykori játékos, a 90 éves Kiskároly Róbert, aki a kezdőrúgást is elvégezte. A stadion 68 évig szolgálta ezt a közösséget, izgalmas mérkőzések helyszíne volt, nagy csapatok, válogatottak, ismert játékosok fordultak itt meg.

Predrag Rogan vezetőedző a mérkőzést követően kiemelte, hogy a tavaszi idényben a bajnok Proleter mögött a TSC volt a legeredményesebb a ligában. Palágyi Szabolcs, a klub elnöke elmondta, a következő idényben a cél az első két hely egyikének a megszerzése, ami a Szuperligába jutást jelentené. A stadionépítés miatt a TSC a következő idényben a zentai pályán játssza hazai mérkőzéseit. Zsemberi János, a TSC főtámogatója azt is elmondta, hogy augusztusban kezdik meg az új stadion építését anyaországi támogatásból, az alapkőletételre pedig ide várják Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét is.