2024. március 19., kedd
A PÁRIZSI MEGMOZDULÁS ÉVFORDULÓJA (13.)

Egy harc véget ért, kezdődhet a másik

Életünket, társadalmunkat és történelmünket a forradalmak formálják. És nincs vesztes forradalom. Leverhetik, de anélkül is minden világokat megmozgató, tabukat döntő nagy megmozdulást természetszerűen követ. Ilyen volt az 1968-as francia forradalom is. Folytatásos tárcánkban erről a nagy eseményről szólunk.

Sorozatunk végére ide kívánkoznak még a válság zárószakaszával és a forradalmi napokat követő parlamenti választással kapcsolatos párizsi jelentéseim. Íme az első! A Magyar Szó 1968. június 14-ei számában közölte.

A legutóbbi jelentkezésünk óta eltelt napok alatt ismét nagyot változott a francia főváros. A hét elején két éjszaka tartott az ütközet a Latin-negyedben, folytak  csatározások a Renault egyik vállalatában és több gyár körül – a héten több halottja volt a zavargásoknak, mint a válság egész időtartama alatt együttvéve. A tüntetések és néhány szélsőséges ifjúsági szervezet betiltása után azonban, mintha végleg beköszöntene a nyugalom – formát ölthet a harc, megindulhat a választási küzdelem.

A „KATANGAIAK” TÜNTETÉSE

Ma reggel néhány „Molotov-koktél” robbant, de az ellenfél nem a rendőrség volt. A diákok kiűzték az épületből a „katangaiakat”, a forradalmi napok egyik legszedett-vedettebb csoportját. Van köztük munkanélküli, csavargó, volt idegenlégiós, csak éppen diák nincs. (Van közöttük egy jugoszláv is, már kerestük, de még nem találtuk meg.) A kiűzés hivatalos indokolása: az épület folyosóit és minden zegét-zugát meg kell tisztítani a felhalmozódott szeméttől, mert járványveszély fenyeget. Valójában azonban az összecsapás azt jelenti, hogy a diákmozgalomban a mérsékeltebb szárny kerekedett felül.

Lulu, a „katangaiak” vezére, aki már szolgált az idegenlégióban, majd fehér zsoldos volt Kongóban (innen az egész csoport neve) sértődötten ki is jelentette az újságírók előtt: – Szakadatlanul fecsegnek a munkások és egyetemisták szolidaritásáról. A nyakkendős fiúk azonban nem akarnak keveredni velünk. Ma már nincs szükségük ránk, veszni hagynak bennünket… Most elhagyjuk a Sorbonne-t, de más barátaink, elsősorban az OAS – segítségével, átcsoportosítjuk erőinket. És ha a Latin-negyedben ismét megindul a küzdelem, visszajövünk. Hogy kinek a táborába? A sajátunkéba.

A „katangaiak” kiűzésével nagyjából le is zárult a diákmozgalom legszélsőségesebb, anarchista szakasza. A közelgő tisztulást mutatja az is, hogy a Latin-negyedben megritkultak a falragaszok és a röpiratok. Új röpiratok már meg sem jelennek. Az új falragaszok pedig csak vitára hívják az érdeklődőket. A különféle mozgalmak közös lapja, az Action még megjelenik, de már erőtlen. A Boulevard Saint Michel levert cégtáblái, a falra ragasztott, vérrel átitatott Le Monde azonban már csak a „hősi múlt” emlékét idézi.

Kisebb csoportok még vitatkoznak a Sorbonne-on, az utcán, de a tömeg megfogyatkozott. A forradalmi napokban világhírűvé vált Rue des Epoles-ben hosszú sor áll a mozi előtt: egy amerikai detektívfilmet vetítenek Kirk Douglasszal a főszerepben. Az élet megy tovább. Már csak az Odeon tartja magát. Egy hét alatt megszaporodtak rajta a fekete zászlók, most ide tették át székhelyüket a „katangaiak” is. A lelkesedés, a hév megcsappanása azonban mindenütt jelzi: a Latin-negyed már nem a régi.

A színházak között is magára maradt az Odeon. A magánszínházakban már múlt szombat óta folynak előadások, az államiakban kedd óta. Ma délelőtt megegyezés jött létre a taxisofőrökkel. Gyorsított ütemben folynak a tárgyalások az „ellenállás utolsó szigeteivel”: a rádió és televízió alkalmazottaival, az autógyárak és fémipari üzemek munkásaival. A bordeaux-i kikötő még béna, de tegnap már közlekedtek a hajók Dover és Calais között. És ma munkába álltak a Sud-Aviation munkásai, akik azzal lettek világhíresek, hogy pontosan egy hónappal ezelőtt elsőként szállták meg a gyárat, és ezzel elindították az egész mozgalmat.

HADD JÖJJENEK A JELSZAVAK!

Lassan megérik tehát a helyzet, hogy a harc eddigi formái végérvényesen átadják helyüket a választási csatározásnak. A Le Figaro című napilapban megjelent egy karikatúra. A megtépázott, felkötött karú Franciaország egy táblát visz, amelyen ez a szöveg áll: „Elég volt a tettekből, hadd jöjjenek a szavak!” A jelszó nemcsak a megszokott nyugalmat visszasírók hangulatát fejezi ki, hanem a pártokét is. Alig egy hét van hátra, és a választási kampány még ki sem bontakozhatott.

Különben is a választási harc elég bizonytalanul indult, mert a politikusok előtt nem eléggé világos, milyen jelszavakat használjanak a jelenlegi helyzetben. Választási falragaszokat csak június 20-áig szabad kiadni, de a falragaszoknak a háborúja, amely annyira jellemző a választás előtti napokra, még nem indult meg. Egy héttel ezelőtt még csak a sztrájk jelszavait lehetett látni a falakon. A Gare de Lyon metróállomás bejáratánál például ott volt a „Burzsoázia retteg” szövegű, kézzel írt plakát. A városban viszont mindenfelé látható volt a gaulle-ista tüntetésre mozgósító kiáltvány: „A köztársaság veszélyben van. Mondjunk nemet a fekete zászlónak! Tömörüljetek, védekezzetek!” Rajtuk azonban kézzel írt megjegyzések álltak: „De Gaulle király.” „Mi szakszervezeti tagok vagyunk, a munkaadók ellen harcolunk.” Most ezek a feliratok is eltűntek, mint mondtuk, csak a Latin-negyedben maradtak meg – a választási falragaszok pedig nagyon lassan foglalják el a helyüket.

Párizs minden kerületében van hat tábla, minden jelölt számára egy. Eddig csak a Kommunista Párt és az Egyesült Szocialista Párt jelöltje ragasztotta ki a maga plakátját. „Szavazzatok a Francia Kommunista Pártra, mert nála nélkül elképzelhetetlen az igazán népi kormány, valóban demokratikus szövetség!” – hirdeti az egyik. „Csak az Egyesült Szocialista Párt fejezi ki a nép törekvéseit, képviseli a nép érdekeit” – áll a másikon. A többi négy tábla azonban még üresen áll. Hasonlóan bizonytalanul indul a választási kampány szóbeli része is. De erről majd holnap.