A PÁRIZSI MEGMOZDULÁS ÉVFORDULÓJA (4.)

Olaszországban is tüntetnek

Bálint István

2018. május 18., 23:33

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Életünket, társadalmunkat és történelmünket a forradalmak formálják. És nincs vesztes forradalom. Leverhetik, de anélkül is minden világokat megmozgató, tabukat döntő nagy megmozdulást természetszerűen követ. Ilyen volt az 1968-as francia forradalom is. Folytatásos tárcánkban erről a nagy eseményről szólunk.

Olasz tüntetők a milánói XIV. Triennalén

Mint a bevezetőben említettem, engem Milánóban kidobtak a vonatnak a Párizsba irányuló kocsijából, és néhány napot a városban töltöttem. Az onnan küldött telefonjelentésem képet ad arról az akkor kialakult forrongó világról, amely Olaszországban is éreztette hatását. A Magyar Szó 1968. június 2-i számában jelent meg.

A milánói Loreto tér egyik sarkán megáll néhány szakállas, hosszú hajú fiú és még hosszabb hajú lány. Beszélgetnek. Hamarosan újabbak csatlakoznak hozzájuk. Amikor már vagy ötvenen vannak, megjelenik egy zászlókkal megrakott autó. A következő percben a zászlók már ott lobognak a fiúk és a lányok kezében. Van ott mindenféle: tiszta vörös, sarló-kalapácsos vörös, Mao Ce-tung vagy Trockij képével „ékes”, végül fekete és vörös, rajta a jelszó: anarchia. Mire a fiatalok száma úgy bőven számítva 200-ra szaporodik, felsorakozik tíz-egynéhány autó. A fiatalok a zászlókkal beülnek a kocsikba. A fellobogózott autók végigvonulnak a városon, akik pedig nem fértek be az autókba, szétszélednek. Ez volt a milánói egyetemisták tüntetése.

Kezdődik valami? Talán így kezdődött Párizsban is?

Párizsba indultunk, de Milánóban rekedtünk. A tüntetést azonban mintha megrendeltük volna. Milánóban rekedtünk, mert a francia munkások áthúztak jó néhány számítást. De Gaulle bejelentése után a francia pártok már készülődni kezdtek a népszavazásra, a szakszervezetek siettek megegyezni a kormánnyal. Amikor mi elindultunk, úgy látszott, már csak órák kérdése, és a sztrájk befejeződik. A francia munkások azonban ismét tanújelét adták annak, hogy a megmozdulásuk túlnő minden klasszikus kereten: a baloldali pártok és a szakszervezetek álláspontja ellenére a sztrájk tovább tart. Mivel Franciaország felé még mindig nem mennek a vonatok, a következő fordulat Milánóban ért bennünket: de Gaulle feloszlatta a parlamentet, és elhalasztotta a népszavazást.

Milánó

Milánó

Így aztán számunkra nem marad más hátra, mint azt figyelni, hogyan reagálnak az eseményekre az olaszok. A lapok mindenesetre nagy érdeklődést mutatnak mindaz iránt, ami Franciaországban történik. A csütörtöki lapok első oldalán teljes szélességben az alábbi címek jelentek meg: „De Gaulle ma dönt”, „De Gaulle magányba vonult”, „De Gaulle falun”. Este azonban már hozták a francia elnök nagy jelentőségű beszédét, e tekintetben Milánó igazi világváros – a délutáni beszédet itt már este 8 előtt közölték az újságok, másnap ismét egész oldalnyi szélességben húzódtak a kiabáló címek: „De Gaulle huszárvágása”, „De Gaulle az asztalra csapott”, sőt volt egy ilyen, nyolchasábos ordító cím is: „Majd én megmutatom”. Ma, szombaton, még drámaibb hangúak a címek: „Franciaország két részre szakadt”, „Ejtőernyősök Párizs előtt”, „A gaulle-isták lerohanják a Latin negyedet”.

Amíg arra várnak, hogy a franciák állást foglaljanak, az olasz lapokat – burkoltan vagy nyíltan – élénken foglalkoztatja a kérdés: milyen hatással lesznek a francia események Olaszországra. A hatást eddig csak a külföldiek érezték. Amikor ide érkeztünk, egy francia frankért 118 lírát adtak (a „normális” ár 125 lenne), másnap már csak 100-at. Azt rebesgetik, hogy teljesen beszüntetik a frank vásárlását, ami nem is valószínűtlen az után, hogy de Gaulle beszédét követően a Pompidou-kormány első intézkedése az volt, hogy emelte a munkások órabérét és bevezette a devizakereskedelem ellenőrzését. Az olaszokat azonban a frank áránál is jobban izgatja a kérdés: nem csapnak-e át a forradalmi események hullámai Olaszországba?

Az egyetemisták már régen mozgolódnak. A diákzavargások itt előbb kezdődtek, mint Franciaországban, de a parlamenti választások miatt minden más politikai tevékenység leállt. Utána azonban ismét elfoglaltak több egyetemet, sok helyen tüntetés volt. Különösen tevékenyek a milánóiak. (Milánó az ország második legnagyobb diákvárosa, 45 000 egyetemistája van, Rómának 63 000, Nápolynak 43 000.)

Egyelőre azonban nagyon is békés a helyzet – a megszállt egyetemeken folyik az oktatás, a megmozdulások szaporodnak – pénteken például megszállták a XIV. Triennale helyiségeit, ezzel a jelszóval: „Önigazgatás igen, osztálykultúra nem.” Nem tartják kizártnak, hogy a mozgolódás hevesebb formát ölt. Azt mondják, a milánói diákok még többre képesek, mint a párizsiak, mert egységesebbek. A rengeteg párizsi csoporttal szemben itt ugyanis csak kettő van: a trockisták – ezek közvetítik a háborúk hatását is – és az anarchisták. Köztük is teljes az összhang. És a napokban Milánóba várják Vörös Danit, Cohn-Bendit párizsi diákvezért. Rómában „forradalmi”-nak minősített tüntetések voltak, Firenzében megszállták a rektorátust.

És a munkások? Az ő nyugtalanságuk előszele is ideérkezett már – Milánó északi pályaudvarának alkalmazottai bejelentették, hogy június 3-ától 7-éig sztrájkolnak. Egyáltalán nem kizárt dolog, hogy a kormányalakítási tárgyalások miatt amúgy is bizonytalan légkörben élő Olaszország a franciaországiakéhoz hasonló események színhelye lesz. Jóformán már csak az a kérdés, hogy az események milyen méretűek lesznek.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége