2024. március 19., kedd
A PÁRIZSI MEGMOZDULÁS ÉVFORDULÓJA (6.)

Felszedik a macskaköveket

Életünket, társadalmunkat és történelmünket a forradalmak formálják. És nincs vesztes forradalom. Leverhetik, de anélkül is minden világokat megmozgató, tabukat döntő nagy megmozdulást természetszerűen követ. Ilyen volt az 1968-as francia forradalom is. Folytatásos tárcánkban erről a nagy eseményről szólunk.

A Nanterre-ben lejátszódott események természetesen nem maradtak visszhang nélkül. Már azért sem, mert az ottani egyetemisták megmozdulása már tartalmazta mindazokat az elemeket, amelyek később országos jelentőségűvé tették az ifjúság mozgalmát. Benne már megvolt az egyetemisták követeléséből a háborúval szembefordulástól kezdve egészen a kapitalizmusellenes hozzáállásig mindaz, ami később megmozgatta a fiatalokat. Voltak tüntetések a párizsi Quartier latin negyedben, ahol a leghíresebb francia egyetem, a Sorbonne is van. De akkor még senki sem gondolt arra, hogy ez a mozgalom országos forradalommá válhat. Alain Peyrefitte oktatási minisztert ugyan foglalkoztatta a gondolat, hogy be kellene zárni a nanterre-i egyetemet, de a bezárás csak két napig tartott.

AZ IFJÚSÁG AZ UTCÁKON

Az április még aránylag nyugodtan múlt el. Sőt, úgy látszott, hogy a fiatalok mozgalmától idegenkedő Francia Kommunista Párt még meg is állítja a fiatalok mozgalmát. Az akkor még nem eurokommunista, tehát merev párt ugyanis elképzelhetetlennek tartotta, hogy nem ő, hanem valaki más tömegmozgalmat indíthat. A Kommunista Egyetemisták Szövetsége (Union des étudians communistes, UEC) április 2-án az „akció” ellen foglalt állást. A párt lapja, a L’Humanité pedig megírta: „Mi elutasítjuk felelőtlen csoportocskák vandalizáló tetteit, amelyek valójában a hatalom játékát jelentik.” Így ebben a hónapban csak két akció volt.

Az egyiket az váltotta ki, hogy Nyugat-Berlinben rálőttek Rudi Dutschkéra, a Nyugat-németországi Szocialista Egyetemisták Ligájának vezetőjére, és erre több francia egyetemista szervezet vele szolidaritást vállaló tüntetéseket szervezett. A másik esemény pedig egy vidéki egyetemi városban, Toulouse-ban játszódott le április 25-én. Itt már megtörtént az első incidens is: az egyetemisták összejövetelét szétkergette a rendőrség. A hónap végén azonban elindult a lavina. Április 27-én ugyanis letartóztatták Daniel Cohn-Benditet és öt társát, s ez azzal járt, hogy a tüntetésen már voltak sebesültek, és megjelent az egyetemisták fegyvere, a Molotov-koktél, a petróleummal töltött és ezzel fegyverré váló palack.

Március 2-án már nagy tüntetések voltak. Párizsban a társaik szabadon bocsátását követelő fiatalok megszállták a Sorbonne-t, hogy ott éjjel-nappal vitatkozzanak, mindenféle programokat rendezzenek és csókolózzanak. Nanterre-ben pedig a fiatalok elfoglalták az egyetemet, és ott filmet mutattak be Che Guevaráról. Ettől kezdve már mindennapossá váltak a zavargások, a rendőrség könnyfakasztó gázt vetett be. (Mint már említettem, én már csak a sztrájk befejeztével érkeztem Párizsba, de az egyetemista zavargások még tartottak, és a gázt az egész Quartier Latinban érezni lehetett.) És a gumibotot is gyakran használták. A fiatalok pedig felszedték a Sorbonne környéki utcákat fedő macskaköveket, és azzal dobálták a rendőröket. (Utána átépítették az utcákat, és a macskakövek onnan örökre eltűntek. Az élelmes párizsiak azonban gumi változatban emléktárgyként árulták őket.) Május 11-re virradó éjszaka pedig jött a „barikádok éjszakája”, mert a fiatalok a rendőrök elleni védekezésre barikádokat építettek.

KÖZBESZÓLNAK A MUNKÁSOK

 Az 1968-as francia forradalom alapjában véve az ifjúság mozgalma. Ezért van az, hogy az egyetemi fiatalság mozgalma előbb kezdődött, mint ahogyan a munkások bekapcsolódtak, és ez a mozgalom tartott még az után is, hogy a szakszervezetek és a kormány megegyezésével véget ért az országot teljesen megbénító sztrájk. Ezzel magyarázható, hogy a forradalom igazi központja a Sorbonne és az Odéon volt.

A Sorbonne Európa egyik legrégibb egyeteme. Még 1257-ben alapította Robert de Sorbon, teológiai egyetemként. A történelem során többször renoválták és átalakították. Volt olyan időszak, amikor nem is volt egyetem. 1821-ben XVIII. Lajos helyezte itt el az Académie de Paris-t meg az École des Chartes-t. A forradalom idején az ifjúság szabad találkahelye volt. Szemben az Odéonnal, amely 1779 és 1792 között épült a Comédie Francaise számára, ma a Théatre de Europe van benne. A forradalom idején zártabb és jobban őrzött, így a vezetőségi ülésekre is szolgáló épület volt. A felügyeletet, őrszolgálatot, a belépők ellenőrzését a katangaiak látták el. Így hívták az ifjúságnak egy botokkal, bicikliláncokkal felszerelt csapatát. Nekik köszönhető, hogy a Sorbone-t könnyen és előbb elfoglalta a rendőrség. Az Odéon viszont csak akkor kapitulált, amikor az ifjúsági szervezetek – az összeütközés elkerülésére és már a forradalom végének elismeréseként – távozásra kérték a katangaiakat.

 Ez az ifjúsági mozgalom kereste a kapcsolatot a munkássággal, mert tudták, hogy a forradalom csak a munkások segítségével lehet igazán tömeges. Voltak közös akcióik, elsősorban a munkások ősi álmának, az önigazgatásnak a megvalósításában. (Ilyen akciójuk volt, hogy március 15-én a munkások elfoglalták a Renault egy üzemrészlegét.) A forradalom csúcsának eléréséhez azonban ez nem volt elegendő. Szükség volt arra, hogy az akkor a mainál sokkal erősebb szakszervezetek (a legerősebb francia szakszervezetnek, a CGT-nek – Confédération Générale du Travail –, a Munka Általános Konföderációjának akkor másfél millió tagja volt, és a forradalom idején 5 millió ember sztrájkolt) akcióba lépjenek.

A szakszervezetek az általános és országos sztrájkot május 11-én fogadták el, és az május 13-án kezdődött. A munkásoknak négy fő követelésük volt: 1. bővíteni a szakszervezeti szabadságot és a szakszervezetek jogait. 2. A munkahét legyen 40 óra, a bérek csökkentése nélkül. 3. 1000 frankra emelni a minimálbért. És 4. A 800 munkásnál többet foglalkoztató üzemekben a korábban megkötött ideiglenes szerződéseket tartóssá kell átalakítani. E követelések teljesítése érdekében leállt az élet az országban. Való igaz, hogy a forradalomhoz az erőt a munkások sztrájkja adta, de mivel az ő követeléseik csak engedményekre korlátozódtak, 1968-at forradalommá csak a fiatalok tették. Mert ők a világot akarták megváltoztatni.