2024. április 20., szombat

Négyszáz millió dinár technológiai innovációkra

Az Innovációs Alap képviselői szerdán az Üzleti inkubátorban bemutatták a vállalkozóknak és a cégek képviselőinek a technológiai fejlesztéseket elősegítő innovációk támogatására vonatkozó programokat. Az egyik program a Korai fejlesztésre vonatkozik, mikro- és kisvállalatok pályázhatnak, amelyek három évnél nem hosszabb ideje léteznek, a másik program pedig az Újítások társfinanszírozása, mikro-, kis- és középnagyságú vállalatokra vonatkozik, amelyeknek jelentős pénzügyi eszközökre van szükségük a technológiai innovációk fejlesztési ciklusainak megvalósítására. Ez utóbbinál nincs feltételhez kötve a cég megalapításának időpontja.

Tatjana Sandić, az Innovációs Alap képviselője (Fotó: Paszterkó Erika)

Tatjana Sandić, az Innovációs Alap képviselője (Fotó: Paszterkó Erika)

A tájékoztató előtt Tatjana Sandić, az Innovációs Alap képviselője a két program jelentőségét foglalta össze a média képviselőinek.

– Elsődleges pályázási szempont az innováció megléte és a piaci potenciál, a tudomány és a technológia bármely területéről. A Korai fejlesztésre vonatkozó programnál az eszközök nagysága projektenként 80 ezer euróig terjed az egyéves projektekre, az Újítások társfinanszírozására vonatkozó programban a maximális összeg 300 ezer euró a kétéves projektekre vonatkozóan. Az idén 400 millió dinár áll rendelkezésre technológiai innovációkra. A támogatott projektek száma azok minőségétől, valamint a támogatási összegtől függ. A pályázatokat június elsejéig lehet benyújtani az Innovációs Alap portálján keresztül. A programokról az érdeklődők a www.inovacionifond.rs honlapon is tájékozódhatnak – mondta Tatjana Sandić.

Dr. Kovács Sárkány Hajnalka, az European-cert Kft. képviselője érdeklődőként volt jelen a tájékoztató előadáson. Lapunknak elmondta, hogy az előadáson pontos információkat szeretne kapni a pályázási lehetőségekről, ugyanis cégük több vállalkozással működik együtt, és átadhatja ügyfeleinek a pályázási lehetőségekkel kapcsolatos információkat.