2024. május 8., szerda

Az amerikai nyomásgyakorlás nem kedvez a párbeszédnek

Észak-Korea vasárnap felszólította az Egyesült Államokat, hogy hagyjon fel a Phenjan elleni nyomásgyakorlással és katonai fenyegetésekkel, mivel az ilyen lépések nem segítik elő az ország at

"Nem kifizetődő a kérdéssel foglalkozni, ha az Egyesült Államok a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság békés szándékát a +gyengeség+ jelének véli, továbbra is nyomást gyakorol rá és katonailag fenyegeti" - mondta egy phenjani külügyi szóvivő a KNCA hivatalos észak-koreai hírügynökségnek. A szóvivői nyilatkozat váratlan bírálat Washingtonnak az utóbbi hetek fejleményeinek tükrében, miközben a két ország vezetői példa nélküli csúcstalálkozóra készülnek. Az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozóra Mun Dzse In dél-koreai elnöknek és Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek a demilitarizált övezetben fekvő Panmindzsonban április 27-én tartott első csúcstalálkozóját követően kerülhet sor. A panmindzsoni találkozón a két Korea vezetője megállapodott a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről és megegyeztek, hogy hivatalosan is véget vetnek az 1950-53-as, fegyverszüneti megállapodással lezárt koreai háborúnak.

Az Egyesült Államok nemrég félrevezette a közvéleményt, amikor azzal érvelt, hogy az úgynevezett panmindzsoni nyilatkozat elfogadása az amerikai szankciók és nyomásgyakorlás hatására történt - áll az észak-koreai külügyi szóvivő nyilatkozatában. Washington a koreai-félszigeti helyzet súlyosbítása felé halad azzal, hogy nem kíván enyhíteni a büntetőintézkedéseken és a Phenjanra gyakorolt nyomáson, amíg Észak-Korea teljesen fel nem adja atomfegyvereit, stratégiai erőket vonultat fel Koreai-félszigeten, valamint hogy fokozni szándékozik az emberi jogok kérdését illető nyomásgyakorlását - tette hozzá a szóvivő, aki a stratégiai erők kifejezéssel feltehetően az éves dél-koreai-amerikai hadgyakorlatra küldött F-22 típusú amerikai harci gépekre utalt.

Kim Dzsong Un és Donald Trump amerikai elnök a tervek szerint májusban vagy június elején találkozik. Trump közölte, hogy a találkozó időpontját és helyét már kiválasztották, és hamarosan nyilvánosságra hozzák. A Fehér Ház közben bejelentette, hogy május 22-én Trump és Mun Dzse In dél-koreai elnök Washingtonban külön találkozót tart, hogy "folytassa a koreai-félszigeti fejleményekkel kapcsolatos egyeztetést".