2024. március 29., péntek

A tehetségek felkutatása a cél

Újvidéken ismertették a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tevékenységét és programjait

Csütörtökön este az újvidéki Európa Kollégiumban bemutatkozott a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány, amely három évvel ezelőtt alakult. Petri László programigazgató ismertette az alapítvány tevékenységét és mindazt, amit a különféle programokkal nyújtanak a résztvevőknek. Az alapítvány elsődleges célja felkutatni a Kárpát-medencében élő 15–30 éves tehetséges középiskolásokat, felsőoktatási intézmények hallgatóit, fiatalokat, és megfelelő, egyénre szabott fejlődési lehetőséget nyújtani nekik. Emellett együttműködést alakítanak ki a magyarországi és nemzetközi tudományos szervezetekkel, továbbá előmozdítják a határon túli szervezetek és egyének közötti kommunikációt.

Petri László kiemelte: ha valaki tehetséges, határtalan lehetőségek állnak előtte. Minden olyan fiatalnak, aki szeretne bekapcsolódni a programba, regisztrálnia kell az alapítvány internetes oldalán, majd ki kell töltenie egy adatlapot. A kuratórium tagjai ezt figyelembe veszik, és döntenek. Valamennyi tudományterület jeles, nemzetközi hírű képviselői vesznek részt a döntésben.

– Az alapítvány által támogatott tehetségek számára egyedi mentorprogramot kínálunk. A fiatal irányultságának megfelelően kap egy mentort, aki a tudományos élet szereplője. A mentor meghatároz egy kutatási témát. A diáknak ezzel kell foglalkoznia, és havonta beszámolót kell leadnia. Az alapítvány fennállása óta összesen 44 fiatalt támogattunk. A mentorprogramtól függetlenül van egy innovációs programunk is, amit szeptemberben indítottunk be. Ennek a célja, hogy a támogatott diákok csoportja innovációt hozzon létre. A program különlegessége az, hogy olyan diákokat kértünk meg erre, akik korábban azt sem tudták, mi az innováció, és előtte nem ismerték egymást.

Hozzátette: az adott mentorprogram mellett folyamatosan vannak képzések, amelyekkel a személyiség, a kommunikációs készségek és a szemlélet fejlesztésén is dolgoznak. Ezzel is arra szeretnék ösztönözni a fiatalokat, hogy a jövőjüket hosszú távon a szülőföldjükön képzeljék el.

A rendezvényen kedvező tapasztalatairól beszámolt a péterrévei Kormányos Sára, a zentai Egészségügyi Középiskola végzős diákja, aki tavaly ősszel lett a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány támogatottja. Kutatási témája, hogy milyen ismeretekkel rendelkeznek Semmelweis Ignác életéről és munkásságáról a zentai Egészségügyi Középiskola diákjai.