A napokban elkezdődött az iratkozás az általános iskola első osztályába, új kihívások elé állítva az iskolába induló gyerekeket és szüleiket. Ebben az időszakban, akárcsak a tanév kezdetekor, szembesülünk a szorongás tüneteivel és az ezzel járó nehézségekkel. Nemegyszer megtörténik, hogy az elsősök felmérésekor, sőt a későbbi időkben is a gyermekrajzok vagy a füzetek lapján megmarad a gyerektenyér nyoma, vagy sírva jön be a felmérés helyére, nehezen viseli el, hogy az anyunak egy időre ki kell mennie, hogy a neki adott feladatot, a gyermekkel kapcsolatos kérdőívet kitöltse. Az anyukák sokszor arról számolnak be, hogy izgult, ingerlékenyebben viselkedett, rossz álmai voltak a gyermeküknek a felmérés előtt. Az új, ismeretlen helyzet, a próbatétel, a „tesztelés” tudata stresszhelyzetet jelent a legtöbb család számára, a gyermekeknek meg különösen, és nem csoda, hogy a szorongás tünetei is felerősödnek.
A stressz, szorongás, nyugodtan mondhatjuk, a XXI. század általános életérzése, amivel a gyermekeink igen korán szembesülnek. Rohanó világunkban, a „modern korban” a stressz valódi betegségek „indikátora” is, ún. általános adaptációs szindróma. Valójában a stressznek két oldala van, „kétarcú”. Nélkülözhetetlen, szükségünk van rá, hogy tartalmas életet élhessünk, mert egyfajta készenléti állapotot jelent, ami nélkül nincs eredmény sem. Jobb teljesítményre sarkall, fokozza a figyelmet stb. Ám ha hosszan tartó, fenyegető, vagy túl sok van belőle, megbetegít. Rossz hatással van akkor is, ha az egyén, amikor már a készültségi állapot elmúlik, nem tud leereszteni, lazítani, hiszen ki kell tudni kapcsolódni, ami kifárasztja, kimeríti a szervezetet. Hosszú távon a gyermek és a felnőtt esetében is alvás-, evés- és teljesítményproblémákhoz, testi tünetek kialakulásához vezethet.
Az embereknél nagymértékben különbözik a stressztűrő képesség, így megesik, hogy az, ami az egyiknek kalandot jelent, a másik embernek súlyos megpróbáltatás, és ez a gyerekekre is igaz.
Nagyon sok „stresszorral” találkozunk, amelyek fizikailag is megterhelik a szervezetet, ugyanakkor a szellemi és lelki tűrőképességet is próbára teszik, kiváltva a stressz, szorongás állapotát. A szorongást nevezhetjük egyfajta aggodalomnak is. Olyan dolgokra, helyzetekre irányuló aggodalomnak, amelyek igazából nem félelmetesek, a gyermeket mégis rettegéssel töltik el.
Tudni kell, hogy bizonyos életkorokban a szorongás a normális gyermeki fejlődés jelenségének számít. Ilyen az idegenektől való félelem, amely 8 hónapos korban jelenik meg, vagy a szeparációs félelem, a szülőtől vagy gondozótól való elválástól való félelem, amely 2-3 éves korig természetes jelenségnek számít. Az 5-6 évesek gyakran a sötéttől, a magasságtól félnek, vagy attól, hogy el fognak veszni. Kisiskolás korban sokszor a betörőktől, a villámlástól és a haláltól félnek. Vagy éppen a szellemektől, különféle lényekről mesélnek, és ezt el kell fogadni, nem szabad kinevetni őket emiatt, de rá sem szabad játszani erre a környezetüknek. 12 éves kor felett már a szociális félelmek jönnek elő, amikor a gyermek be szeretne illeszkedni valahova, és fennáll a visszautasítás lehetősége. Szoronganak, félnek a dolgozatoktól, a feleléstől, a kezdeményezéstől és attól is, hogy megszólítsanak egy fiút vagy egy lányt.
Élete folyamán néha minden gyerek és felnőtt szorong, ami természetes velejárója az életünknek. Vannak olyan, általában a gyermekkorban megfigyelhető szorongásos tünetek, amelyek felnőttkorban eltűnhetnek, de megtörténik, hogy átalakulnak, és az élethelyzettől függően más-más nehézség vagy tünet formájában megmaradnak.
Feltehetjük a kérdést: milyen jelek alapján állapíthatjuk meg, hogy gyermekünk szorong? A gyerekekkel foglalkozó szakemberek szerint a szorongás tünetei közé a gyakori fejfájás, a szapora szívverés, a nehézlégzés, a hasfájás, az emésztési problémák tartoznak, valamint a gombócérzés a torokban, ha ideges, ingerült vagy feszült a gyerek, ha könnyen elpirul, hamar elfárad, vagy ha éppen hideg, nyirkos a keze, tenyere. Persze, ezek más betegség tünetei is lehetnek, ezért előbb a gyermekorvoshoz kell fordulni, és ha a vizsgálati eredmények negatívak, akkor javasolt felkeresni a pszichológust.
Ha óvoda- vagy iskolakezdésről van szó, általában alkalmazkodási zavarra utaló jelekkel szembesülünk. A szakirodalom szerint a szorongással járó alkalmazkodási zavar legenyhébb formája, amelynek vezető tünete az idegesség, az aggodalom, az izgatottság vagy a szeretett személy elvesztésétől való félelem. Amikor például a gyerek az anyába kapaszkodva sír, hogy ne menjen el. Ez az alkalmazkodási zavar a gyereknek észrevehető szenvedést okoz, és ez általában meghaladja annak mértékét, ami elvárható az adott stresszortól. Akut esetben általában hat hónap alatt lezajlik. Ha hosszan tartó, és hat hónapnál tovább fennáll, akkor krónikus állapotról beszélhetünk, ami feltétlenül szakemberek segítségét igényli. De semmi esetre sem szabad lebecsülni a gyermekek félelmeit, mert ezek az ő szempontjukból nagyon is reálisak lehetnek. Nem célszerű azt mondani: „Ne butáskodj! Nincs ott semmi!” Valószínűleg sokkal hatásosabb lehet a testi közelség: „Látod, én nyugodt vagyok! Te velem biztonságban vagy!” De már az is megnyugtatóan hat, hogy valaki tud beszélni a félelmeiről. Hagyni kell játszani és rajzolni, ami szintén gyógyító lehet számára.
És persze a szülőnek, a felnőttnek türelmesnek és megértőnek kell lennie a gyerekkel, annak ellenére, hogy sokszor idegesítő lehet az újra és újra, napról napra fennálló húzós, szorongásos helyzetek jelenléte. Próbáljuk meg mi magunk feloldani saját szorongásainkat, próbáljunk megtanulni lazítani, levezetni a felgyülemlett feszültséget, mert a szorongásos gyereknek gyakran szorongásos a szülője is, és a gyerek egyszerű tudat alatti, segítő szándékkal átveszi a szülő (általában az anyuka) problémáját.
Ha kérdéseik, kételyeik, félelmeik, szorongásaik vannak gyermekük óvodába, iskolába indulásával kapcsolatosan, nyugodtan forduljanak az intézmény pszichológusához, pedagógusához. Egy beszélgetést biztosan megér!
