Egyszeri támogatás sokadszor

Ösztöndíjat osztott a Törökkanizsáért Egyesület

hhá

2018. április 7., 11:46

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A Törökkanizsáért Egyesület több éve ösztönzi az anyanyelvű középiskolai oktatást, s ennek érdekében minden iskolaévben a község területén lakóhellyel rendelkező tanulók számára egyszeri támogatást oszt ki a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának köszönhetően.

Ezúttal negyvenöt községbeli diák részesült támogatásban (Homolya Horváth Ágnes felvétele)

Ezúttal negyvenöt községbeli diák részesült támogatásban (Homolya Horváth Ágnes felvétele)

Csütörtök este a törökkanizsai könyvtárban ismét egy ilyen eseményre gyűltek össze a középiskolások és szüleik, mivel az egyesület ötödik alkalommal osztotta ki az egyszeri ösztöndíjakat. Az eseményen jelen volt Vicsek Annamária, az Oktatási, Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Minisztérium államtitkára, Erdély Lenke, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi frakcióvezetője és Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke.

Újhelyi Nándor, a Törökkanizsáért Egyesület alapító tagja elmondta, hogy 2014 óta osztanak ösztöndíjat:

– Egyszeri ösztöndíjról van szó, és a pályázatokon nyert összeg nagyságától függ az ösztöndíj nagysága is, illetve a pályázók számától. Azok részesülhetnek ebben a támogatásban, akik magyar nyelven folytatják középiskolai tanulmányaikat. 2014 óta a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma rendszeresen ír ki pályázatot, és ennek köszönhetően tudjuk ezeket a támogatásokat eljuttatni azokhoz, akiknek szükségük van rá. Ezúttal 45 diáknak adunk ösztöndíjat 3400 dinár összegben.

Újhelyi hangsúlyozta, hogy a Törökkanizsáért Egyesület munkájához a tartomány és a köztársaság is hozzájárul, komoly pályázati források érkeznek hozzájuk, és ezúton is köszönetet mondott a vendégeknek.

Vicsek Annamária elmondta, hogy figyelemmel kísérik, milyen történések zajlanak Törökkanizsán, és dicséretre méltó az, ami ott történik:

– Törökkanizsán a község és a helyi civil szféra is támogatja a rászoruló középiskolásokat, ugyanakkor a Törökkanizsáért Egyesület a minisztériumunk egyik pályázatán is nyert 2017-ben. A minisztérium évente egyszer ír ki olyan pályázatot, amelyre civil szervezetek jelentkezhetnek, és ebben minden évben helyet kapnak kisebbségi nyelven lebonyolódó projektek is. Tavaly a Törökkanizsáért Egyesület is jelentkezett egy olyan projekttel, mely az anyanyelv ápolására irányult, és nyert is támogatást. A 200 pályázó közül ez a szervezet is a 61 támogatott között volt. Az egyesület bizonyította, hogy náluk minden támogatás jó kezekbe kerül. Azt látjuk, hogy amellett, hogy a község keményen kiáll az itteni magyarságért, a köztársasági támogatást is olyan módon hasznosítják, hogy az elősegíti a szülőföldön maradást.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége