2021. április 14., szerda
IN MEMORIAM

Újhelyi László

Valamikor a 90-es évek közepén láttam először Újhelyi Laci bácsit az edzői széken, s mindjárt örökre meg is jegyeztem őt. Történt ugyanis, hogy egy gyermekversenyen tanítványa sehogyan sem követte az edzői utasításokat az első menetben, s amikor rövid pihenőt fújtak, Laci bácsi nemes egyszerűséggel lekevert egy taslit a szófogadatlan lurkónak, aki sztoikusan tűrte az inzultust, visszament a szőnyegre, és megnyerte a meccset. Ezért már ölelés járt neki az edzőtől, a gyermek arca csillogott, s már nem is emlékezett arra a pofonra, amelyet a szünetben kapott.

Laci bácsi a 60-as évek második felében került át Zentáról Magyarkanizsára, s több mint 40 éves edzői munkássága alatt megteremtette azt, amit most kanizsai birkózóiskolának nevezünk. A keze közül került ki a Csaba Ferenc fémjelezte kiváló nemzedék, s egészen Korica Ákosig mind-mind ő nevelte ki azokat a nagyszerű birkózókat, akik az elmúlt időszakban meghatározták a szerbiai birkózást. Tanítványai úgy emlékeznek rá, mint technikailag kiváló szaktudású trénerre, aki valami rendkívüli tehetséggel tudta motiválni a tanítványait.

Az egykori Jugoszláviában az egyik legjobb nevelőedzőnek tartott szakember versenyző korában junior válogatott volt, és olimpiai reménység, karrierjének pedig a katonaságban történt balesete vetett véget.

Edzői munkásságát Magyarkanizsa Októberi Díjjal jutalmazta, s megkapta a Spartak-díjat is.

A Tisza mentiek egyik legnagyobb birkózószakemberüket veszítették el, akinek munkássága, emléke örökre a tudatunkba vésődik.

Nyugodjon békében.