Mi van a kezedben?

Bozsoki Valéria

2018. március 18., 20:40 >> 2018. március 18., 21:40

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

– Apu, nézd csak! – kiabálta a szökdécselő kislány a játszótérre érve.

– Jó, jó – hümmögött az apa lemaradva mögötte, a mobiltelefont nyomkodva.

Nem tudom, mit akart a pici megmutatni neki. Kikerültem őket, és néhány perc múlva visszapillantottam: a kislány egyedül kullogott, az apa meg még mindig a telefonjával foglalatoskodott.

Erről jutott eszembe a tapasztalat, amelyet Erzsi osztott meg velem.

Bandi, a férje, munkáról hazaérve sebtében ebédelt, és azonnal a számítógép elé ült. Erzsi a nehéz nap után a figyelmére vágyódott, ő azonban csak intett. Ami azt jelentette: Hagyj nyugton! Nem látod, hogy fontosabb dolgom van!?

Szavakkal ezt ugyan nem fogalmazta meg, a viselkedéséből azonban az asszony ezt értette, és szomorúan visszahúzódott a csigaházába. Három évtized után a házasságukat két párhuzamos sínpárral tudta volna ábrázolni, amelyek soha nem találkoznak.

Pedig kezdetben másképp volt. Egy színházfesztiválon ismerkedtek meg. A rendezvény után az intelligens fiatalember hazakísérte, ő pedig a beszélgetés közben észre sem vette, mikor kulcsolódott össze a kezük, mikor indultak el kéz a kézben, egy hosszú útra… S hónapokkal később úgy érezték, Isten színe előtt kell megígérniük egymásnak, hogy jóban-rosszban, egészségben-betegségben, életük végéig kiállnak egymás mellett.

 Illusztráció – amore.ng

Illusztráció – amore.ng

Három gyermekük született, mennyire örültek! Együtt nevelték őket, indították útjukra. Erzsi is, Bandi is szakmailag folyamatosan fejlődtek, és sikeres karriert futottak be. Az egyre szaporodó munkahelyi feladatok és a családi kötelezettségek között azonban elveszítették azt az emberközelséget, amely házaspárként jellemezte őket az első években. Egyre inkább rutinszerűen éltek, kommunikáltak egymással.

Amikor legfiatalabb lányuk is kiröppent a családi fészekből, illetve a szíve választottjának hazájába költözött, Erzsi akkor érezte meg, hogy mennyire magányos, hogy eltűnt életükből a „kéz a kézben”-járás varázsa. Bandi ugyan fizikailag mellette volt, szellemileg azonban olyan ismeretlennek tűnt a számítógép előtti hosszú órák folyamán!

– Erzsi! Erzsi! – hallatszott a dolgozószobából.

Az asszony rá sem hederített a férfira, keserűen arra gondolt, hogy az csak akkor szólítja, amikor kell neki valami. Pedig valamikor, amikor még nem foszlott szét a varázslat, a férj „szívem”-nek nevezte.

Erzsi csak a hirtelen tompa koppanásra rezzent össze. Beszaladt a szomszédos szobába. Bandi a padlón feküdt.

– Hívd a mentőt! – kérte a feleségét. – A szemében halálos félelemmel a nő kezét kereste. – Szeretlek, szívem! – mondta erőtlenül.

A mentővel érkezett orvos csak annyit mondott: „infarktus.”

Erzsi nem nagyon emlékezett a következő órákra. Amikor felocsúdott a történtekből, fölhívta a kórházat. „Megműtötték. Egyelőre stabil az állapota” – hangzott a rutinszerű, hűvös válasz. Erzsi azonban föllélegzett.

A történtekért mégis magát okolta. Mennyi időt elvesztegettek ki-ki a saját munkájára összpontosítva, karriert építve. A gyerekeket főleg a nagyszülőkre bízták, és egymástól megvonták a meghittség perceit, a sétát, a kéz a kézben beszélgetést. A pénz és a karrier utáni hajszában valóban két párhuzamos, egymással nem találkozó, nem kommunikáló sínpárrá váltak.

Amikor Erzsit beengedték az intenzív osztályra, rögtön észrevette a Bandi szemében bujkáló félelmet.

– Papra van szükségem – jelentette ki a beteg.

– Papra? – csodálkozott Erzsi.

– Igen – válaszolta. A tekintete egyetlen kérés volt.

Erzsi alkalomszerűen járt a templomba, Bandi csak amikor „muszáj” volt. A gyerekek első áldozásakor, bérmálásakor. Egyébként, ahogy mondta, volt neki fontosabb dolga. Erzsi hívő embernek tartotta magát, habár bizonyos körülmények miatt egy kicsit eltávolodott a keresztény élettől, de Isten segítségére számított.

Telefonon fölhívta a legközelebbi plébániát, és föllélegzett, amikor rövid időn belül megérkezett a fiatal atya, akit küldtek. Az egészségügyi nővér megengedte, hogy bevezesse Bandihoz, aki megörült a papnak.

– Atya, nézze a kezemet! – mutatta szélesre tárva.

– Nézem.

– És mit lát?

– Semmit – válaszolta a fiatal atya.

– Hát azért is hívattam. Elgondolkoztam az állapotomon, és megdöbbentett ez az üresség. Mit tegyek? Bánt, hogy elfecséreltem az életemet.

Örömhír

Örömhír

Az atya csöndesen nézte a beteg embert, aztán a táskájából elővette az imakönyvét. Keresgélt benne. Megtalálta a szentképet, amely Szűz Máriát ábrázolta a kisded Jézussal.

– Látja ezt a képet?

– Igen, a Szűzanya.

– Mi van a kezében?

– Jézus. A gyermek Jézus.

– És mi még?

– Semmi mást nem látok. Mária csak Jézust tartja.

– Igen. Csak az üres kéz tarthatja Jézust. Csak azok tarthatják, akik lélekben szegények. Akik mindent kiengedtek a kezük közül, hogy Jézust birtokolják. Isten országa az övéké. Látja, minden érték, amelybe ön beleölte a tudását, a szorgalmát, a fáradozását, végül mint a víz, kifolyt az ujjai közül.

Erzsi mesélte, hogy Bandi azon az éjszakán nagyon jól aludt. A párnája mellett volt a Szűzanyát ábrázoló szentképecske. A fiatal atya hagyta a férjnek, miután a betegek szentségével testileg-lelkileg megerősítette.

– Szívem, tudod, mit álmodtam? – kérdezte Bandi ébredés után. – Mint Mária, én is átöleltem Jézust – mondta csöndes örömmel.

És Erzsi hosszú idő után úgy érezte, a férje is, ő is meggyógyult.

Mi van a kezedben? Mi van a kezemben?

Mindennap meg kell kérdeznem, amíg nem késő. Különben én is a telefonnal foglalatoskodom, vagy „Hagyj nyugton! Most fontosabb dolgom van!” – kifogással barikádozom el magam, miközben az igazi élet azokért és azokkal, akiket Jézus rám bízott, észrevétlenül kifolyik.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége