2024. április 20., szombat

Szállodák szobalányok nélkül

Annak ellenére, hogy a statisztikai adatokkal nem túl nehéz manipulálni, el kell ismernünk, hogy az utóbbi években fokozatosan növekszik a Szerbiába látogató külföldi turisták száma. A korábbi esztendőkben ugyanis sokkal több bátorságra volt szükség, hogy valaki átlépje a határt, mivel a kilencvenes évek eseményei következtében kialakult az előítélet, miszerint a Balkán e részére, biztonsági okokból, nem ajánlatos vándorolni. Azt mi tudjuk, hogy ez igencsak eltúlzott félelem volt, hiszen napjainkban is meglehetősen gyakran történnek rablások, sőt lövöldözések, de az utóbbiak legnagyobb része a konkurens bandák egymás közötti leszámolását jelenti, s az átlagpolgárokat csak a „rosszkor rossz helyen” való tartózkodás érintheti.

Ezek a biztató körülmények arra késztetik a külföldi szállodaláncokat, hogy az eddiginél nagyobb figyelmet szenteljenek elsősorban Belgrádnak.

Mint ismeretes, a hónap elején (alig néhány nappal a fővárosi szavazás előtt!) hatalmas csinnadrattával megnyitották az ország első Hilton Szállodáját. Mindenki, aki számít a hazai politikai színtéren, jelen volt az eseményen, s a leginkább arra érdemesültek még ollót is kaptak a szalag átvágásához.

Néhány nap múlva Újvidéken is új, négycsillagos szálloda nyílt. Mindkettő esetében az a lényeg, hogy nem a „plebejusok”, vagyis a pórnép számára készültek, hiszen okkal feltételezhető, hogy egy éjszakai szállásért nem két-három ezer dinárt kell majd fizetni. Az újvidéki megnyitón a tulajdonos szerbiai „cukorbáró” kijelentette, hogy a vendégek célcsoportja a tartományi székvárosba érkező üzletemberek között keresendő, akiknek nem gond akár több száz dollárt is fizetni.

A témához tartozik, hogy az utóbbi öt évben Szerbiában nem kevesebb mint nyolcvan, az átlagnál színvonalasabb szálloda épült, s ezek összértéke meghaladja az egymilliárd eurót.

Az éremnek azonban, ahogyan lenni szokott, két oldala van. Egy Mariott vagy Kempinski luxushotelt viszonylag könnyű megépíteni, ha a befektetőnek van elég pénze. A kérdés csupán az, hogy kik fogják kiszolgálni a vastag pénztárcával érkező vendégeket. A ő igényeik ugyanis sokkal nagyobbak, mint az átutazó turisták által elvárt tiszta lepedő és (télen) meleg, vagy (nyáron) hűvös szoba. Megfelelő szállodaipari dolgozók szükségeltetnek. S e téren Szerbiában egyre nagyobbak a problémák, hiszen csupán az utóbbi három évben több mint húszezer vendéglátásban jártas polgár vette a kalapját és külföldön talált magának megfelelő kenyérkereseti lehetőséget, az utánpótlás azonban meglehetősen mérsékelt ütemben érkezik. Az egész országban ugyanis mindössze három idegenforgalmi szakközépiskola működik nyolcvan helyen pedig választható szakágként képeznek ki idegenforgalmi szakembereket. Ez a létszám annál is inkább kevés, mert az ott tanuló fiatalok nem kis hányada már az iskolapadban külföldi munkáról álmodik, s eme elképzelés megvalósulása igencsak reális, mert a sokkal jobban fizető országban is hiányszakmának számít.

Éppen ezért kerül(t) terítékre a kérdés, hogy vajon kikkel, honnan szedett szakemberekkel óhajtják működtetni ezeket a négy-, vagy ötcsillagos szállodákat. Hiszen, ha nem történik valami csoda, az itt fizetett bérért még szobalányokat sem találnak.