Szijjártó: a magyar gazdaság teljesítménye a magyar emberek munkájának eredménye

MTI

2018. március 13., 15:49 >> 2018. március 13., 22:16

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A 2017. évi 4 százalékos gazdasági növekedés a magyar emberek teljesítményének köszönhető - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nagyvázsonyban a Novus Interiör Hungary Kft. új gyártócsarnokának avatásán

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: MTI)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: MTI)

Elmondta, 2010-ben Magyarországon 12 százalék felett volt a munkanélküliség, most viszont 3,7 százalék, ami új kihívásokat jelent. A Magyarországra betelepülő beruházóknak így azt a kérdést kell megválaszolni, vajon lesz-e elég munkaerő - folytatta a miniszter.

Szijjártó Péter szerint a nagyvázsonyihoz hasonló beruházások azt mutatják, hogy "Magyarország minden szegletében meg tudjuk teremteni annak a feltételeit, hogy az új munkaerő-igényeket ki tudjuk elégíteni".

A Novus Interiör Hungary Kft. félmilliárd forintot meghaladó sajáterős beruházásával kétezer négyzetméteres gyártócsarnokot épített Nagyvázsonyban. Az autóipari beszállító vállalat 2019-ig két ütemben megvalósuló, összességében több mint egymilliárd forintos beruházásával hetven új munkahelyet teremt a térségben.

A külgazdasági és külügyminsizter elmondta: a svéd tulajdonos magyarországi fejlesztése mellett szól, hogy Európában Magyarországon vannak a legalacsonyabb adók, az oktatási rendszer kellő számban és színvonalon tudja biztosítani a munkaerőt, Európa legrugalmasabb munkajogi rendszere jött létre, mely a munkáltatók és a munkavállalók jogait egyensúlyban kezeli, emellett mára Közép-Európa logisztikai központja is egyértelműen Magyarország.

A legfontosabb azonban az, hogy a svéd tulajdonos meg van elégedve a magyar emberek teljesítményével - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter emlékeztetett: a magyar autóipar teljesítménye alapvetően határozza meg a magyar nemzetgazdaság teljesítményét, a magyar ipari kibocsátás 28,7 százaléka az autóiparból származik. Hozzátette: tavaly a magyar autóipar termelési rekordot ért el, nyolcezer milliárd forintnyi értéket állított elő, aminek 92 százaléka exportra ment. Ez azt bizonyítja, hogy nemzetközileg is versenyképes a magyar autóipar.

A miniszter kitért arra is, hogy: Magyarország és Svédország között tavaly jelentősen nőtt a kereskedelmi forgalom, és úgy haladta meg a kétmilliárd eurót, hogy a magyar export 21 százalékkal növekedett és megközelítette a másfél milliárd eurót. Ennek a másfél milliárd eurós kivitelnek 18 százalékát az autóipar adta - tette hozzá Szijjártó Péter.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2018     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap