Háromszor ostromolták Przemyślt

Hódmezővásárhelyi történészek előadása Szabadkán

pasz

2018. március 11., 20:20 >> 2018. március 11., 22:04

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület szervezésében pénteken a szabadkai Magyar Házban Pintér István és ifj. Pintér István hódmezővásárhelyi történészek Przemyśl három ostroma címmel tartottak előadást.

Ifj. Pintér István az előadás bevezetőjében elmondta, hogy a Galíciában található Przemyśl 1772-ben, Lengyelország első felosztásakor került Habsburg-kézre. Az erődrendszer stratégiailag fontos helyen fekszik, hiszen a Budapest és Bécs felé irányuló támadások útjában áll. Az erődrendszert 1871-ben kezdték kiépíteni Hanri Alexis Brialmont belga hadmérnök tervei alapján. Az ostrom során a védők 60 százaléka magyar katona volt.

Ifj. Pintér István és Pintér István Przemyśl erődrendszerének térképével (Patyi Szilárd fotója)

Ifj. Pintér István és Pintér István Przemyśl erődrendszerének térképével (Patyi Szilárd fotója)

A két történész az előadás során azt hangsúlyozta, hogy amikor Przemyśl ostromáról beszélünk, akkor valójában három ostromot kell megkülönböztetnünk.

Az erődrendszer első ostromra 1914. szeptember 17-én kezdődött, amikor az oroszok körülzárták Przemyślt, és október 10-éig tartott. Ez az osztrák–magyar csapatok győzelmével zárult.

Przemyśl második ostroma 1914. november 4-étől egészen 1915. március 22-éig tartotott. Öt hónapi harc árán az oroszok bevették az erődrendszert.

 - Ha valakinek azt mondjuk, hogy öt hónap, és az illető nem foglalkozik hadtörténelemmel, ez az időtartam nem mond neki sokat, de ha azt is hozzáteszem, hogy a nyugati fronton Lüttich, Namur, Antwerpen egy hét, tíz és tizenkét napig állt ellen, a keleti fronton Novogeorgievsk és Brest-Litovsk, az egyik az önként megadta magát a másik egy hétig védekezett, akkor egyértelmű a hősi helytállás – mutatott rá Pintér István, és hozzátette, hogy a védők hősiességét az orosz hadvezérek is elismerték, valamint rámutatott arra, hogy a vereség a védőknél fellépő éhínség miatt következett be.

Kevésbé ismert, hogy volt egy harmadik ostrom is. Ez 1915 májusában történt. A gorlicei áttörés tette lehetővé, hogy az osztrák–magyar és német csapatok visszafoglalják az oroszoktól az erődrendszert, így megállapítható, hogy Przemyśl három ostroma győzelemmel zárult.

Az előadás során a Pintér István és ifj. Pintér István bemutatták a témában írt közös könyvüket is, amely Przemyśl három ostroma 1914–15-ben címen jelent meg.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége