2024. április 24., szerda

Az irodalom mint játszótér

Versben, novellában vagy mesében már szőröstül-bőröstül ott az alkotó is – emelte ki Csík Mónika, a Magyar Írószövetség Arany-pályázatának nyertese

Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából a Magyar Írószövetség tavaly irodalmi pályázatot hirdetett novella és vers kategóriában. A kiírás szerint a pályázat célja a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának a megidézése volt új, igényes alkotások által. A díjátadóra nemrégiben került sor Budapesten. A pályázatra beérkezett munkák szerzői közül a zsűri novella kategóriában első díjban Csík Mónikát, lapunk újságíróját, nyelvi lektorát részesítette. Mónikát egyebek között az irodalmi pályázatokon való részvétel kihívásairól is kérdeztük, és arról, hogy mi ihlette meg Arany János megidézése során. 

A pályázat az Arany-emlékév kapcsán jelent meg, mi foglalkoztatott, mi csigázott fel legjobban Arany Jánossal kapcsolatban? Számodra mit jelent Arany János, a munkássága?
– Az emlékév során több ízben is foglalkoztam Arany Jánossal. Például egy izgalmas kezdeményezésben Fekete J. József alkalmi alkotóműhelybe invitált néhányunkat, hogy készítsük el egy Arany-vers túliratát, minden költő a maga stílusában. Az Író Cimborákkal pedig egy Arany-újraolvasó és szókincsgyűjtő műhelymunkát szerveztünk, melynek során olyan versek, történetek és mesék születtek, amelyekbe beleépíthettük, amelyekben megfogalmazhattuk a bennünk élő Arany-képet. Kitűnő alkalmak voltak ezek az Arany János-i életműben való elmélyülésre, az egyes alkotások újraolvasására, s miközben a verseiben jellegzetes szavak, kifejezések, sajátos szókapcsolatok után kutattam, újra és újra lenyűgözött a nagy költő nyelvi jártassága. Hihetetlen, milyen magas szinten bírta az anyanyelvét, micsoda boszorkányos ügyességgel bánt a szavakkal. A kutatói szerint Arany 23.000 szót és 16.000 egyedi szótövet alkalmazott írásaiban. Gondoljunk bele, micsoda nyelvi apparátus ez, és mekkora talentum szükségeltetik egy ekkora nyelvi rendszer igényes alkalmazásához. Nemcsak kivételes költő, tanár, újságíró volt, hanem a nyelv mestere, művészi fokon művelte. A Magyar Írószövetség pályázatában elsősorban épp azt tartottam kihívásnak, hogy vajon megidézhető-e az Aranyra jellemző nyelvi bravúr anélkül, hogy epigonná válna az ember.
Arany János új alkotások általi megidézése volt a pályázat célja. Hogyan közelítetted meg ezt a témát. Mire fektetted a hangsúlyt Arany Jánossal kapcsolatban?
– Arany János neve és alkotásai értékmérővé váltak a nyelvünkben és az irodalmunkban. Ha úgy tetszik: „Arany-fedezetté”. Nyilván mindannyiunknak van valamiféle Arany-képe, amelyet talán öntudatlanul hordozunk magunkban. Az emlékév kitűnő alkalom volt arra, hogy számba vegyük: a kötelezőségen, az iskolai tananyagon felül mit jelent számunkra az általa létrehozott életmű. Ehhez elő kellett venni a verseit, a balladáit, egyéb alkotásait, beleértve a fordításait is, és kedvtelésből, tét és kényszer nélkül olvasni újra mindezeket. Számomra a legmeghatározóbb élmény, hogy felfedeztem Arany humorát. Erre valahogy nem figyeltem fel korábban. S ez a visszafogott, mondhatni, „elegáns” humor teszi őt megítélésem szerint ma is könnyen befogadhatóvá. Például a Nagyidai cigányok című hőskölteménye maga a nyelvi lelemény és az olvasóra való somolygós, cinkos kikacsintás. A pályázatra írt novellámban megpróbáltam megidézni ezt a hangütést, és árnyalni mindazt, amit Arany személye, lelkülete és irodalma jellegzetességeinek érzek. Gion Nándor szülőházában járva, a dolgozóasztala mellé ülve fogott el pár éve valamiféle megilletődöttség, hogy a személyes tárgyai közelében mintha az író intim szférájába, alkotói világába kerültem volna bele. Ez az élmény adta az ötletet, hogy Arany Jánost a személyes tárgyainak történetén keresztül próbáljam megjeleníteni, erre tettem kísérletet jelen pályamunkámban.


Miért tartottad fontosnak, hogy jelentkezz a pályázatra? Egyáltalán, miért tartod jónak a különféle pályázatokon való részvételt? Milyen lehetőségeket tartogatnak az alkotók számára?
– A kihívás vonzott leginkább, valamint a kíváncsiság, hogy a kiíró által meghatározott pályázati cél tükrében miképpen tudnék az Arany János-i életműhöz irodalmilag közelíteni. Azért döntöttem a próza mellett, hogy elkerüljem a jellegzetes költői világra való támaszkodás késztetését, mert nem Arany szavaival szerettem volna megszólalni, hanem róla szerettem volna mesélni, arról a képről, ami vele kapcsolatban kialakult bennem. Az irodalom számomra elsősorban jó értelemben vett játszótér, ahol a nyelv egyszerre eszköz és matéria, s a pályázatokban az a legjobb, hogy sokféle nyelvi-irodalmi játékra nyújtanak lehetőséget, ráadásul izgalmasak, hiszen nem tét nélküli a bennük való részvétel. Egy pályázati eredménytől természetesen nem lesz senki rosszabb-jobb költő vagy prózaíró, de tapasztalatokkal gazdagodhat, nem mellékesen újra és újra vásárra viheti a bőrét. Nyilván alkati kérdés, hogy ki mennyire élvezi a megmérettetést, számolva azzal, hogy adott esetben akár kudarccal kell szembesülnie; engem többnyire inspirál az efféle „versenyhelyzet”. Még akkor is, ha nem a győzni vágyás motivál, hanem az egész alkotómunkát átható adrenalinhatás, a felfokozott alkotói lendület. S hogy rejlenek-e lehetőségek az irodalmi pályázatokban? Nyilván. Bár a leglényegesebb hozadékuknak azt tartom, hogy olyan „irodalmi felségvizekre” jutottam el különböző pályázatok apropóján, amelyekkel talán eszembe sem jutott volna foglalkozni.
Aktívan foglalkozol szépirodalommal, több könyved jelent már meg, a lapunkban is folyamatosan jelennek meg írásaid, és napi szinten lektorálsz. Ezen elfoglaltságaid mellett hogyan jut időd és energiád arra, hogy megadott témára írj, honnan merítesz ötleteket?
– Egy adott témára soha nem kötöttségként, hanem terepként tekintek, amit körbe kell járnom, be kell laknom. Nem tartom nehezebbnek vagy könnyebbnek a munkafolyamatot akkor sem, ha saját ötletből, s akkor sem, ha „hozott” ötletből dolgozom. A lényegi munka, az alkotás folyamata ugyanaz. A műfajok közötti gyakori váltás – legyen az publicisztika vagy szépirodalom – változatosságot visz az alkotómunkába, nem mellékesen mindből elleshető, megtanulható valami. A sajtóműfajok egyszerű, közérthető megfogalmazásra szoktatnak, kerülve a terjengősséget, s arra is, hogy takarékosan osszam be az írásra szánt időt. A próza és a líra már inkább a fantázia és a lélek terepe. Másfajta írói hozzáállást, témamegközelítést, más stílust, beszédmódot követel. Versben, novellában vagy mesében már szőröstül-bőröstül ott az alkotó is, legfeljebb ügyesen eltünteti a kész műből a hátrahagyott nyomait. Míg a publicisztika objektivitást, távolságtartást követel meg a szerzőtől, a szépirodalmi műfajok sokkal személyesebbek. Praktikusnak találom párhuzamosan művelni mindezeket. S ha ehhez még szerkesztői munka is társul, akkor kerekedik ki a világ, hiszen olyankor az „akasztják a hóhért” állapot forog fenn, s ellenkező irányból közelíthetek az alkotások felé. Ítészként, aki azért az alkotói folyamat buktatóival, nehézségeivel is tisztában van.
A Szabadkai Gyermekszínház nemrég mutatta be az Anyarajz című előadást, amely a Miféle zergetoll? című verseskötetedet vette alapul. Azóta megjelent a Szekrénylakók című mesekönyved is – a mesékről pedig hangjáték-adaptáció is készült –, illetve egy novellád a Tigrislélek című antológiában. Mi van még a tarsolyodban? Gondolkodsz-e újabb könyvről?
– Aktív alkotói időszak áll mögöttem, ezt igazolják az említett publikációk is, de ha visszatekintek az elmúlt 10-12 évre, kitűnik, hogy ez az aktivitás szinte folyamatos. Az Író Cimborák kortárs gyermekirodalmi fórumon állandó műhelymunkák zajlanak, amelyekben szerkesztőként és íróként is részt veszek, a napilapi munka is folyamatos, két állandó rovatnak dolgozom, mellette alkalmanként máshová is, és bizony a ritka és kurta szabadidőből kell lecsípni valamennyit az egyéb írásművekhez. Örülök, hogy a színház, a rádiós hangjáték és a versmegzenésítések felé is kikacsinthatok alkalmanként, hiszen ezek számomra újszerű alkotói energiák és fontos visszajelzések, megtapasztalhatom általuk, hogy a művészet különböző területein mennyire érvényes az általam kialakított irodalmi világ, és hogy mennyire tudok együtt gondolkodni különböző művészetek képviselőivel. Jelenleg a Szekrénylakók című mesekötetem megjelenése a legfrissebb szerzői élményem, e könyv „utaztatása” zajlik, s persze ahogy időm engedi, mondom is meg írom is a magamét. Gyerekverseket, novellákat főleg. Majd elválik, melyek állnak össze legelőbb egy következő kötetté.