2024. május 8., szerda
BAJNOKOK LIGÁJA

Pochettino: Sokkal érettebbek vagyunk

Mínusz kettőről állt fel a Tottenham Torinóban
Gólt rúgott neki, de nem volt harag: Kane és Buffon (Fotó: Beta/AP)

Gólt rúgott neki, de nem volt harag: Kane és Buffon (Fotó: Beta/AP)

„Fantasztikus mérkőzés volt! Igaz, túl lagymatag módon kezdtünk, két gólt kaptunk, de aztán megmutattuk, mire vagyunk képesek. Torinóban egy ilyen csapat ellen 0:2-ről felállni: csak gratulálni tudok a játékosaimnak – kezdte lelkes értékelését Mauricio Pochettino, a Tottenham vezetőedzője, miután a Spurs 2:0-s hátrányról felállva döntetlenre mentette a Juventus elleni BL-nyolcaddöntő első felvonását Torinóban.

Sokkal érettebbek vagyunk, mint a korábbiakban, arról beszéltünk az elmúlt hetekben, hogy mennyit fejlődtünk, hogy előreléptünk. A mostani mérkőzés szép példa erre. Az első percekben megizzadtunk, de elképesztő módon reagált a csapatom a hátrányra – folytatta az argentin, hozzátéve, természetesen szerencsére is szükségük volt, hiszen 2:1-es állásnál 3:1-re is megléphettek volna a Zebrák. Pochettino arra is rámutatott, véleménye szerint már a félidei hátrányt sem érdemelték meg, és a döntetlennek örül, bár többet is kihozhattak volna a meccsből, hiszen jobbak voltak.

A Juventus Gonzalo Higuaín duplájával már a 9. percben kettővel ment (a második tizenegyesből), amitől az angol fél egyáltalán nem ijedt meg, hanem válaszolni tudott rá. A felzárkózás első gólját Harry Kane lőtte, aki rekordot állított fel azzal, hogy első 9 BL-meccsén ugyanennyiszer talált be. „Nagyon kikaphattunk volna ilyen kezdés után, de megmutattuk az igazi karakterünket. Két gólt lőni idegenben remek teljesítmény, jó ezzel a tudattal kezdeni majd a Wembley-ben” – nyilatkozta a lefújás után a gólvágó.

Az első félidő hajrájában Serge Aurier szabálytalanságáért büntetőt ítélt meg a hazaiaknak Felix Brych játékvezető, ám a Higuaín-tripla elmaradt – a csatár a felső kapufára bombázott –, s ahogy az lenni szokott ilyenkor, érkezett a büntetés. A második félidő derekán Christian Eriksen közelről, középről végzett el szabadrúgást, s az erős, lapos lövésért Gianluigi Buffon hiába nyújtózott. Két gólunkkal biztossá vált, hogy lesz esélyünk odahaza kiharcolni a továbbjutást, nagy elszántsággal vetjük majd harcba magunkat” – mondta az értékes találat szerzője.

Nem csügged a hazai iksz után Massimiliano Allegri, a Juve edzője. A szakember elmondta, még minden esélyük megvan a legjobb nyolcba kerülésre, és bár a Tottenham erős, technikás gárda, nem sok közvetlen helyzetet tudott kialakítani ellenük, s azokat is csak az olasz hibákból. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű mérkőzés, a visszavágón kell nyernünk a továbbjutáshoz. A kétgólos előny birtokában túlságosan is hátrahúzódtunk, és túl lassan játszottunk, de ez a Tottenham erejének is köszönhető. Ne feledjük, a BL legjobb 16 csapata között vagyunk” – értékelt a mester, rámutatva, a londoni visszavágón már Paulo Dybala és Blaise Matuidi játékára is számíthat majd, ami nagy előnyt jelent az első mérkőzéshez képest.

Hengerelt a City Svájcban

Kitűnő eredménynek nevezte a Manchester City bázeli 4:0-s diadalát Pep Guardiola, az angol csapat trénere. Szinte már a legjobb nyolc csapat között vagyunk, de a BL-ben természetesen 180 percig tartanak a párharcok. Komolyan vesszük a visszavágót is” – fogalmazott a spanyol.

A Premier League listavezetője a 23. percre már 3:0-s előnyt épített ki a Basel otthonában (Gündoğan, Bernardo Silva, Agüero), amivel rövidre zárta a továbbjutó kérdését, míg a második félidőben a duplázó Gündoğan állította be az odavágó végeredményét.