2024. április 20., szombat
SZERBIA–HORVÁTORSZÁG

A kisebbségek helyzete kihat az országok kapcsolatára

A két országnak a nemzeti kisebbségekkel megbízott kormányközi vegyes bizottsága (KVB) három év kihagyást követően Szerbiában, Belgrádban ült össze, január 30-án, majd rá egy nappal a Zomborhoz közeli Monostorszegen folytatták a tárgyalásokat.

A megbeszéléseket figyelemmel kísérte Mira Nikolić, Szerbia horvátországi, és Gordan Bakota, Horvátország szerbiai nagykövete is. A találkozón leszögezték, hogy ha a nemzeti kisebbségek mindkét országban jobb helyzetbe kerülnének, az jelentősen kihatna Szerbia és Horvátország kapcsolatainak egészére.
A KVB ülésén Szerbia részéről dr. Ivan Bošnjak, Horvátország képviseletében pedig Zvonko Milas voltak a megbeszélések társelnöklői.
– Tekintve, hogy a bizottság legutóbbi találkozójától máig három év múlt el, leszögezhetjük, hogy a korábban megfogalmazott ajánlásaink egy részét mindkét fél megvalósította, ami elismerést váltott ki a vegyes bizottság munkája iránt mindkét országban a kisebbségek részéről. A továbbra is nyitott kérdésekről határozatokat fogadtunk el. Azzal a szándékkal, hogy a jó szándék és együttműködés szellemében megfelelőbb körülményeket biztosítsunk a szerb kisebbségnek Horvátországban, és a horvátoknak Szerbiában – nyilatkozta Bošnjak, aki hozzáfűzte, hogy a nemzeti kisebbségek politikai képviseletének különbözősége a két állam választási rendszerének eltéréseiből fakad.
A horvát társelnöklő rámutatott, hogy a KVB 7. ülése után további megbeszélésekre lesz szükség, nem csupán a bizottság ajánlásai megvalósításának érdekében, hanem a határon átívelő együttműködés serkentése miatt is. Miként Zvonko Milas fogalmazott, Horvátország már öt esztendeje az Európai Unió tagországa, Szerbia is ezen az úton halad, ezért adva van számukra a közös föllépés lehetősége az uniós pályázatokon, amelyek nem érdektelenek a két állam nemzeti kisebbségei számára sem.
A KVB monostorszegi ülésén résztvevőket köszöntötte Dušanka Golubović, Zombor polgármester asszonya, valamint a helybéli Snežana Periškić, a Horvát Nemzeti Tanács alelnök asszonya.