A kultúra szolgálatában

Sikeres évet zárt a kishegyesi művelődési egyesület – Az idén is szeretnének elkészíteni egy táncszínházi produkciót

L. J.

2018. január 27., 10:02

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A Petőfi Sándor Művelődési Egyesületnek számos szakosztálya van, a legnépszerűbb és legtömegesebb a néptáncszakosztály. Tavaly indult az óvodás korcsoport, emellett már működtek az alsós, a felsős és a felnőtt tánccsoportok.

Színpadon a Rizgetős (Fotó: Lakatos János)

Az egyesületnek emellett van énekszakosztálya, a Szajkó énekcsoport és az asszonykórus, van színjátszó szakosztálya, vannak citerásai, és ide tartozik a Dália kézműves csoport is. Linka B. Gabriella, az egyesület elnöke arról számolt be lapunknak, hogy az elmúlt évben igen aktívak és sikeresek voltak.
Szakcsoportjainknak számos fellépése volt, több megmérettetésen vettek részt, és szép eredményekkel tértek haza. A legnehezebb természetesen a különböző táncprodukciók létrehozása volt, viszont ez hozta a legnagyobb sikereket is. A Megbibirtyölöm, avagy üjjé babám a hasamra című táncprodukciót tavaly egészen októberig tájoltattuk. Ez egy olyan táncszínházi előadás, amely Burány Béla: Mé piros a gólya csőre? című könyv alapján készült. Az előadás nagyon népszerű volt, viszont számos költséggel járt. Szakcsoportjaink minden évben részt vesznek a vajdasági szintű megmérettetéseken, mint a Kőketánc, Gyöngyösbokréta, Durindó, Szólj, síp, szólj! A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója stb. – mondta az elnök, majd arról is szólt, hogy az egyesület aktív részese és formálója Kishegyes művelődési életének. A falunap olyan nagyobb rendezvény, amelyet a művelődés az iskolával és az óvodával közösen szervez. A nyáron kerül sor az Anna-napi rendezvénysorozatra, amely a falu egyik legnagyobb eseménye, a művelődési egyesület minden szakcsoportja részt vesz a programban. Az elnök azt is elmondta, hogy az elmúlt években a hegyesi LITERAtúra irodalmi rendezvényben is nagyobb szerepet vállalnak. Ezt október–november táján egy összegző előadás követi, amelyen bemutatja a szakosztályok munkáját. Az évet természetesen a karácsonyi műsor zárja.
Hogy mit tud megvalósítani az egyesület, ez nagymértékben függ attól, hogy milyen sikeresen pályáznak – mondta el Linka. A múlt évben nem jött be egy komolyabb pályázat, így nem sikerült elkészíteni a legújabb táncszínházi produkciót, ezért a 2016. évi előadással tájoltak.
– Mindig van egy-két ötlet a tarsolyunkban, emellett szakembereink, táncosaink és anyagunk is. Ezért ha nyerni tudunk egy-egy pályázaton, akkor nincs akadálya a nagyobb produkciók megvalósításának. A múlt évben egy pályázatnak köszönhetően egy komolyabb beruházást is sikerült megvalósítanunk. Az egyesületünk székhelye a művelődési otthon, ahol már évek óta gondunk volt a fűtéssel. Tavaly év végén a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. anyagi támogatásának és a Magyar Nemzeti Tanács segítségének köszönhetően sikerült új fűtési rendszert beszereznünk. Ez egy korszerű gázfűtéses rendszer, ennek köszönhetően megfelelően fel tudjuk fűteni a színháztermet, ráadásul takarékos is – számolt be az elnök, majd arról is szólt, hogy tavaly sikerült újítani a ruhatárukat és a kellékeiket. Ezt az idén is folytatnák, de emellett mikrofonokat, mobil hangosítást és egyéb technikai eszközöket is szeretnének beszerezni. Természetesen a munkára vonatkozóan is vannak konkrét elképzeléseik.
– Már folynak tárgyalások egy új koreográfiára vonatkozóan, és minden csoporttal új anyaggal kezdünk. Ezeket a szokásos megmérettetésekre szeretnénk elkészíteni. Az őszre vonatkozóan is van egy komoly tervünk, ennek kapcsán a Bethlen Gábor Zrt.-nél átadtunk egy pályázatot. Ha elnyerjük, egy 1956-os tematikájú táncszínházi produkciót fogunk megvalósítani – fogalmazott Linka B. Gabriella.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2018     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap