2024. április 20., szombat

Tripla dupla a bajnok ellen

Nem bizonyult elegendőnek az uralkodó bajnok Golden State ellen Nikola Jokić első szezonbeli tripla duplája. A Denver 22 éves, zombori származású centere a legeredményesebb volt sajátjai közül, hiszen 36 percet töltött a pályán a Harcosok hangulatos arénájában, ami alatt 22 pontot szerzett, 11 gólpasszt osztott ki és 12 lepattanót szedett. A Nuggetset végig a szerb tartotta játékban, de a nyugati alakulat végül 124:114-re alulmaradt. Nikola karrierje során ezzel már hetedik alkalommal jegyzett tripla duplát (három statisztikai adatból is két számjegyű eredményt). Külön figyelemreméltó, hogy a center volt az egyetlen, akinek a pályán töltött ideje alatt csapata pozitív mérleget hozott a sztárokból verbuvált rivális ellen.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa egyébként a 32 pontig, 9 asszisztig, 4 lepattanóig és 2 labdaszerzésig jutó Steph Curry lett. A 2015/16-os szezon MVP-je 5 triplát szórt, és 50% feletti eredményességgel dobott mezőnyből.

Amikor úgy játszik, mint ma, olyan agresszivitást, fölényességet, magabiztosságot látok rajta, ami nagyon kevés kosarason figyelhető meg a teljes ligában” – dicsérte Jokićot edzője, Mike Malone, míg a főhősnek saját elmondása szerint nem volt komplikált feladata, egyszerűen a lehető legtöbbet akarta kihozni magából. „Jól kezdtem a meccset, és végig igyekeztem ezt a szintet tartani. Egyénileg is jól akartam teljesíteni, és sokat akartam hozzáadni a csapatmunkához. A Golden State ellen mindig nagyon izgalmas játszani, és én meg akartam nyerni a meccset” – értékelt a feltörekvő ász.

Remek produkciót nyújtott Bogdan Bogdanović is a Sacramento színeiben. Bár a nyugati főcsoport hátsó régiójában tanyázó gárda hazai pályán kikapott az erős San Antoniótól, a szerb játékos bő 33 percet töltött a parketten, ami alatt 15 pontot, valamint 5-5 gólpasszt és lepattanót írt be.

Nemanja Bjelica 7 pontot és 2 lepattanót jegyzett csapatának, a Minnesotának a Cleveland elleni meglepetésgyőzelme során. Boban Marjanović ezúttal nem kapott lehetőséget a Detroit soraiban, a New Orleans otthonában, Miloš Teodosić pedig lábsérülése miatt hagyta ki a Los Angeles Clippers fordulatos, Atlanta elleni sikerét.