2024. április 27., szombat

MagyarZó Pistike messéi

Alig kezdődött el 2018, a Zacsekpeti máris tele van panasszal. Miféle tél ez, mondja, ha annyi hó sincs, hogy az ember tisztességesen megdobálja a csajokat hólabdával? Mert ő így szokta kifejezni a szimpátiáját. Tavaly például úgy megdobta a Brigit, az akkori szimpátiáját, hogy szegény tíz napon túl gyógyuló fülgyulladást kapott.

Úgyhogy nem randi lett belőle, hanem osztályfőnöki megrovó.

         De ez semmi a Dezsőke kesergéséhez képest, aki szánkót kapott a Jézuskától! És azóta is szomorúan tekintget a szánkóra, meg hallgatja a meteorológiát. De hiába, mert legközelebb az Alpokban van hó. Oda meg nem megy a telepi busz.

         A Petit különben apukája tanította meg, hogy kell gavallérosan csajozni.

         – Először megkérded, hogy jön-e táncolni. Ha nemet mond, akkor megkérded, hogy kér-e egy italt. Ha ez se jön be, akkor fitogtatod a férfias erődet…

         Másnap a buliban Peti megkérdi a szimpátiáját:

– Jössz táncolni?

– Nem.

– Kérsz egy kólát?

– Nem.

– Akarsz egy pofont?

A Petivel megfogadtuk, hogy idén sokkal szorgalmasabbak leszünk, reggel tornázni fogunk, sohase felejtünk el fogat mosni és megírni a házi feladatot.

– De vigyázzatok, mert az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó – idézé a népi szólást a bölcs fater. – Lehetőleg ne a politikusokról vegyetek példát, akik ilyenkor, év elején, csak úgy szórják az ígéreteket, de már a jövő héten elfelejtik.

A Zacsek zomzéd is kirukkolt az idei fogadalmával: abbahagyja a kávézást, lemond a szeszes ital fogyasztásáról és leszokik a dohányzásról!

– Ez igazán szép magától, Zacsek! – fejezé ki elismerését atata. – Igaz, egyszer-kétszer már hallottam ilyen bejelentést magától, de hátha ezúttal kitart az elhatározása mellett. És mikor döntött a leszokásról?

– Tegnap reggel, amikor meghallgattam a híreket. Azzal kezdték, hogy újévtől drágul az alkohol, a kávé meg a cigi. Ha nem szokok le, akkor pont elmegy az a tíz százalékos emelés, amit nagylelkűen megígért a kormány, és ott vagyok, ahol a mádi zsidó.

 Amama pedig bejelentette, hogy idén áttérünk az egészséges életmódra. Szakítunk a koleszterinnel, vége a zsíros disznópaprikásoknak meg a zaftos kacsasülteknek. Helyette vitamindús zöldségeket meg kalóriaszegény müzlit fogunk enni, zabkásával. Vasárnap pedig ízletes pisztrángot, vagy lazacot, tejszínes mártással.

– Mondd, Tematild, melyik családmagazinban olvastad eme egészséges recepteket? – érdeklőde kissé idegesen atata. – Merthogy nem a mi égtájunkról való, az tuti. Örüljünk, ha idén főzelékre telik, vasárnap pedig néhány falatnyi gyesznóra. Attól nem fog felmenni a koleszterined.

– Az én anyósom is folyton a rózsaszín húsú lazacot emlegeti – veté közbe a Zacsek. – Ugyanis a nászúton azt rendelt neki a férje a múlt század közepén Abbáziában. Mire azt mondtam neki: anyuka, ebben az országban az én fizetésemből legfeljebb vörös szárnyú keszegre futja. Kicsit szálkás, kicsit halszagú, de legalább a mienk!

– Mindig csak ez a panasz! – folytatá amama. – Legalább ilyenkor, az év elején bizakodjunk, hogy jobb lesz, mint tavaly. Hallom, hogy kiválóak a kormány eredményei, a Bernabics Anna nem győz dicsekedni a maga meg a miniszterei munkájával.

– Minden cigány a maga lovát dicséri, Tematild – legyinte atata. – Én sokkal jobban hiszek a közgazdászoknak, ők meg azt állítják, hogy a gazdasági növekedés és a külső adósság tekintetében Szerbia az utolsó helyen áll az egész térségben. Az átlagfizetés csak Macedóniában meg Albániában alacsonyabb, mint nálunk. Akkor mivel dicsekszik a Bernabics?

– Jó, de hátha az idén javul a helyzet, Tegyula. A Putyin is megígérte, hogy segít.

– Én nem tudom, más hogy van vele – szóla a Zacsek –, de nekem néhány kiselejtezett vadászbombázó akkora segítség, mint sántának a lúdtalpbetét. Attól még pont olyan éhenkórász maradok, mint eddig is voltam. Ha legalább szúnyogirtó repülőket küldene a Putyin, akkor megköszönném neki.

Ámde atata megmagyarázta a Zacsek zomzédnak, hogy a ruszki bratyók segítsége nemcsak a bombázókban van, hanem Koszovó védelmében. Mert az ő segítségük nélkül soha sem kapjuk vissza a déli tartományt.

– Úgy látom, hogy maga is olyan derűlátó ebben a kérdésben, Gyula zomzéd, mint a Dacsics Ivica – ellenkeze a kukacos Zacsek. – Aki szentül meg van győződve róla, hogy idén orosz segédlettel sikerül lefaragni száz alá azoknak az országoknak a számát, amelyek elismerték Koszovót. Attól ilyen bizakodó, hogy tavaly kettőt már sikerült neki lebeszélni az elismerésről. Úgyhogy már csak mindösszesen 112 országot kell erről lebeszélnie!

Jaés az orosz segítségről meg a kormány dicsekvéséről jutott eszébe atatának a régi vicc.

Egy moszkvai külvárosi iskolában a kerületi párttitkár látogatására készülnek.

A tanító néni kioktatja a gyerekeket, hogy majd feltesz nekik néhány kérdést, és mindre azt kell válaszolniuk jó hangosan, hogy „A Szovjetunióban”!

Eljön a nagy nap, megérkezik a fontos elvtárs.

– Gyerekek, hol van minden dolgozó kényelmes, sokszobás lakásában tágas fürdőszoba?

– A Szovjetunióban! – harsogják a gyerekek kórusban.

– Hol vannak tömve az üzletek mindennel, mi szem-szájnak ingere?

– A Szovjetunióban!

– A szülők hol tudnak sorban állás nélkül hozzájutni a legdivatosabb árucikkekhez a fizetésük töredékéért?

– A Szovjetunióban!

Ekkor egy kislánynál eltörik a mécses az utolsó padsorban. A jóságos párttitkár bácsi megsimogatja a szipogó gyerek szőke buksiját, és megkérdezi tőle:

– Mi a baj, kislányom?

– Úgy szeretnék elköltözni a Szovjetunióba!

PISTIKE, reggeli tornász és csajozó gavallér